Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Sokcsevits Dénes: A fiumei rezolúció és az 1905 és 1907 közötti horvát-magyar közeledés előkészítése a horvát sajtóban 751
A FIUMEI REZOLÚCIÓ ÉS A HORVÁT-MAGYAR KÖZELEDÉS 765 rú idejéből" címmel4 5 (maga a cím ötlete a horvátok mellett kiálló szlovák politikustól, Milan Hodzától származott) könyv formájában is megjelentette akkori budapesti tudósításait, horvát és magyar politikusokkal készített interjúit. Feljegyezte még a korabéli pesti tréfát is, miszerint két képviselő beszélget a parlament előtt, s kérdezi az egyik: Minek leng még az épületen a magyar zászló; vagy azt kérdezték a pestiek egymástól: Hová mész? A horvát saborba (ez utalás arra, hogy Supilóék úgy obstruáltak, hogy egyfolytában horvátul szólaltak fel - kihasználva 1868-ban szerzett jogukat).46 Zagorka regényeiben szenvedélyesen magyarellenes hangot ütött meg, de az Obzorban, illetve az említett könyvben megjelentetett publicisztikájában viszonylag visszafogott: maguk a megkérdezett magyar politikusok mondtak olyanokat az interjúkban, vagy parlamenti beszédeikben, amitől a horvát olvasók felháborodtak. Ilyen volt pl. Nagy Ferenc Zagorkának adott 1907. május 18-i interjúja, amelyben a magyar politikus azt mondta: „Mi egységet akarunk - ha Horvátországba megyünk, azt kívánjuk, hogy otthon érezzük magunkat, s ne külföldön."47 Ez utóbbi kijelentés a korábbi évtizedekben a kiegyezés eltérő értelmezése körül folytatott magyar-horvát viták fényében a horvát olvasó számára azt jelentette, hogy a magyar politikusok ragaszkodnak az egységes magyar állam eszméjéhez (különösen, hogy ugyanez a magyar politikus egy parlamenti beszédében feketén-fehéren is kimondta, hogy a magyar fél Horvátország önállóságát sohasem fogadná el), nem ismerik el a horvátokat egyenjogú partnernek — és ami a legfontosabb — ez egyben azt is jelentette, hogy az új kurzus változtatásra törekvő, s a magyarokkal emiatt barátkozó politikája kudarcot vallott. Supilo már az előző évben is fel-felbukkanó ellentéteket a horvát és magyar vezetés között igyekezett taktikai okokból elsimítani, de a vasúti pragmatika miatt ő is kénytelen volt a szakítás mellett dönteni. Most már a horvát-szerb koalíció szervezett szerte Horvátországban tömeggyűléseket a budapesti politika ellen, amit a Dom némileg kárörvendően közölt olvasóival. Az elkövetkező események azonban nyelvügyben (még ha hivatalosan nem is) egységfrontba tömörítették a horvát politikai erőket, a magyarbarátságnak vége lett, s erőteljesen fellángolt a magyarellenesség. A budapesti kormányzatok ettől kezdve éveken át teljesen eredménytelenül próbálkoztak magyarbarát politikai erő megteremtésével Horvátországban. A választásokon rendre a Budapest-ellenes erők győztek (1908-ban a horvát-szerb koalíció, 1911-ben a trialista jogpártok),48 s hiába neveztek ki a báni székbe olyan a vélt magyar érdekeket jobbára (bár nem mindig) figyelembe vevő politikusokat, mint Pavao Rauch, Nikola Tomasic, vagy Slavko Cuvaj, a közvélemény döntő többsége végleg szakított Budapesttel, s a bánok csak a sabor és az alkotmányos jogok mellőzésével tudtak kormányozni. Ez utóbbi mi-45 Marija Juric-Zagorka: Razvrgnute zaruke. Slike i dojmovi iz pomirbe i posljednjega rata s Madarima u zajednickom saboru u Budimpesti. Zagreb 1907. 46 Zagorka: i.m. 72-73. 41 Uo. 62. 48 A trializmust Budapest élesen elutasította, ezért az ilyen igénnyel fellépő horvát pártok Bécs felé orientálódtak, bár tényleges támogatást, vagy akár kézzelfogható ígéretet terveik megvalósításához ott sem kaptak, 1. Katus László: Horvátország és a horvát kérdés története. In: Magyarország története tíz kötetben VII. (szerk. Hanák Péter), 2. jav. kiad. Budapest 1983. 1055-1059.
