Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Sokcsevits Dénes: A fiumei rezolúció és az 1905 és 1907 közötti horvát-magyar közeledés előkészítése a horvát sajtóban 751
766 SOKCSEVITS DÉNES att még általánosabbá vált a magyarellenesség, amit az 1912-ben bevezetett nyílt abszolutizmus csak tovább erősített, s következménye az említett, Budapest óhajainak megfelelő politika szereplői elleni fegyveres merényletekbe torkollott. Az általános, felfokozott, s a helyzetet a valóságosnál is rosszabbul megélő közhangulatot jól példázza a jeles horvát költő, író és publicista, Antun Gustav Matos „Zágrábi Baedeker" című cikke a Hrvatska Sloboda című lapban 1911-ből, amelyben a vonatban elalvó utas az először ismeretlennek látszó városban akkor ismeri meg Zágrábot, amikor rápillant a magyar vasútigazgatóság épületére. A cikk szerint itt csak a magyaroknak vannak jogaik, a város temetője azért szép, mert Zágrábban csak halottnak lenni jó. A saborról pedig úgy nyilatkozik, hogy itt vannak letartóztatásban a horvát jogok és „itt árulják a magyarónok Horvátországot, ki se mérve, mint a döglött kancát."49 A Munkapárt hatalomra kerülése után ugyan Khuen-Héderváry miniszterelnök megpróbált — nem is sikertelenül — egyezkedni a horvát-szerb koalícióval (amelyből azonban távozott a Budapesttel végleg szakító Supilo), de ennek csak az lett a következménye, hogy a Koalíció elvesztette az 1911. évi választásokat, s a trializmus hívei győztek. Ez utóbbiaknak azonban nem sikerült megvalósítani elképzeléseiket. A dualizmus hívei mind Bécsben, mind Pesten erősebbnek mutatkoztak. A Balkán-háborúk visszhangja, s főleg a szerb győzelmek híre Horvátországban egyértelműen a délszláv egység híveit erősítette (azt, hogy az ifjabb generációk végleg szembefordultak a magyarokkal és Belgrád felé tekingettek, érzékletesen írja le Miroslav Krleza Zászlók című művében). Amikor végre Tisza István 1913-ban a közgyűlöletnek „örvendő" Cuvaj királyi biztost Ivan Skerleczcel váltotta fel és kiegyezésre törekedett ismét a Koalícióval (amelynek vezetését teljesen kezébe kaparintotta a Szerb Önálló Párt vezére, Svetozar Pribicevic), nem tudhatta a magyar miniszterelnök, hogy a horvátországi szerb politikus a szerb miniszterelnök, Nikola Pasic közvetlen utasítására törekedett a horvát követeléseket, a vasúti pragmatika ügyét leszámítva, háttérbe szorító kompromisszumra Budapesttel. Hiába hitte tehát Khuen-Héderváiy is, hogy Budapest újra talált magának a magyar-horvát államközösséget elfogadó politikai erőt. Bár kétségtelenül akadhattak a Koalíció soraiban a horvátok között ilyenek is, Pribicevic egészen más megfontolásokból mutatkozott engedékenynek. (Pasic megüzente neki, hogy szerinte a magyarok gyengítése az adott pillanatban nem szerb érdek, mert Szerbiának időre volna szüksége, hogy kiheverje a Balkán-háború veszteségeit, s a Monarchia elleni tervekre csak azután gondolhat).50 Megtéveszthette a magyar politikusokat az is, hogy amikor 1914 januárjában Tisza Zágrábba látogatott, a saborban a képviselők felállva, tapssal köszöntötték, ami még nem fordult elő 1868 óta.5 1 A politikai közeledés hatására végre 49 Zagrebacki Baedeker, Hrvatska sloboda 1911. szept. 16. 50 Krizman, Bogdan·. Pogovor. Skica za biografíju Svetozara Pribiéevica (1875-1936). In: S. Pribicevic: Diktatúra kralja Aleksandra. Zagreb 1990. 282. 61 Horvát, Josip: Politicka povijest Hrvatske. Zagreb 1936-1938. illetve 2.kiad. Zagreb 1990. I. 327.
