Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - Fenyő István: Eötvös József és az osztrák Staatsschrift 683

686 FENYŐ ISTVÁN Magyarország pedig jogilag szabad és független ország volt, ezt már I. Ferdinánd elismerte. Erről a jogáról az ország sohasem mondott le, s a dinasztia sohasem szűnt meg e jog ellen küzdeni. Mégis: az 1711. évi szatmári békekötésben Magyarország valamennyi alkotmányos jogát és szabadságát újra szavatolták. Sőt: Eötvös azzal érvel, hogy Magyarország függetlensége a Pragmatica Sanctio által sem változott. Úgy ítéli meg, hogy a Pragmatica Sanctio nem tekinthető a birodalom két része közti szerződésnek, csupán az uralkodó egységét volt hivatva megszabni az örökösödési sorrend alapján. (Ez volt 1848-ban a Batthyány-kormány általános álláspontja is, s ezt újítja majd fel Deák Ferenc 1861-ben híres felirati beszédeiben.) Eötvös azért hívja fel erre a figyelmet, hogy az olvasót meggyőzze: a Magyarország részéről 1848 márciusában megfogalmazott igény a teljes önállóságra nem volt új és nem volt alaptalan. Magyarország azonban Eötvös szerint nemcsak a nemzeti jog alapján követelte Ausztriától a teljes önállóságot. Azért is igényt tartott rá, mert érdekeit addig az utóbbinak mindig feláldozták. Az író azt állítja, hogy jóformán semmi sem történt az ország fejlődésének érdekében, aminek útjába az osztrák kormány részéről akadályokat ne gördítettek volna. Új gondolat ez nála, mert emigrációja előtt ilyen komoly formában soha nem vetette fel az ország függő helyzetét. Eötvös Magyarország fejlődésbeli elmaradásának három fő okát nevezi meg: 1. A középkori viszonyok fennmaradása a földbirtok tekintetében; 2. A nemesség kizárólagos politikai „feljogosítása"; 3. A Magyarországgal szemben ellenséges vámrendszer, mely a hitelviszonyokkal együtt az ipar fejlődését lehetetlenné tette. A cikk nagy nyomatékkal kiemeli, hogy Anglia gyarmati rendszere sem nyomta el olyan mértékben a gyarmatokat, mint Ausztria Magyarországot. Éppen ezért a beolvasztásnak nálunk semminő pártja nincs, és nem is volt. A két ország államférfijainak szerinte az lett volna a feladatuk, hogy megtalálják az eszközt, amellyel Magyarország önállósága mellett a birodalom összeomlását, az egyes részek egymás elleni ellenséges fellépését megakadályozhatják. Vitába száll azok véleményével, akik szerint a változásoknak semmi hatásuk nem volt a Magyarország és Ausztria közötti kapcsolatokra. Emlékeztet arra, hogy míg 1848 márciusa előtt a had- és külkereskedelem ügyében Magyarországnak nem volt saját kormányszerve, márciusban ez a helyzet megváltozott. Ekkor a magyar király Ausztria alkotmányos császára lett. Ilyen körülmények között — kérdezi Eötvös — Magyarország hagyja magát Ausztriától vezettetni, a legfontosabb ügyek eldöntését egy idegen kormány döntésére bízza, amely viszont egy idegen törvényhozás változó többségétől függ? S Eötvös továbbkérdez: hogyan lehetséges, hogy Ausztria alkotmányt vív ki magának, s Magyarország az egyedüli oka annak, hogy a birodalomhoz fűződő köteléke meglazult? A vitacikk legfontosabb része következik: a Staatsschrift törvénytelenségének kimondása és megbélyegzése. A cikkíró ellentmondást nem tűrően kijelenti: „Nem volt még hivatalos irat, ami a világtörténelem szempontjából fonto-