Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Orosz István: A kisebb királyi haszonvételek kérdése a reformkorban és 1848-49-ben 515
KIRÁLYI HASZONVÉTELEK KÉRDÉSE A REFORMKORBAN ÉS 1848-49-BEN 531 Τ kellett felelniük a vizekről és csatornákról alkotott törvénynek. Egy kiegészítés elvben rést ütött a földesúri halászati jogon, mert a megépítendő Duna-Tisza csatornában a halászat is egyedül a csatornaépítő társaságot illette volna meg (a csatorna viszont azóta sem épült meg).6 3 Az 1848. évi jobbágy felszabadító törvények, amikor szabad polgári tulajdonossá változtatták a volt ürbéres jobbágyokat, a kisebb királyi haszonvételekről nem rendelkeztek. Lehet ezt azzal magyarázni, hogy a felszabadításnak nem volt feltétlenül szükséges kelléke a regáliák eltörlése, az azonban bizonyos, hogy az 1840-es években a reformellenzék által hangoztatott szabad föld teljesen nem valósult meg, hiszen a földbirtokosok egyenjogúságát a fennmaradó úri haszonvételek gátolták. Azok a volt jobbágyok, akik már 1848 április 24-én „az eddig békésen bírt regálék, királyi haszonvételek használatát... akadályoztatják, házaiknál cégért ütnek ki, bort, pálinkát árulnak, és húst vágnak,"6 4 bizonyára nem tudatosan, de a földbirtokosok azonos jogai mellett foglaltak állást. Magyarázat lehet az is, hogy a törvény előkészítő tárgyalások elmaradása miatt ilyen jogszabályt 1848 márciusában nem is lehetett alkotni. Igaz, az egyházi tized eltörlése sem volt előkészítve, mégis egy váratlan felajánlás révén egyszeri aktussal megszüntethető volt. Azt azonban nem állíthatjuk, hogy a regálékat ugyanúgy, mint az egyházi tizedet kárpótlás nélkül meg lehetett volna szüntetni. Igen jellemző módon azok a nemesek, akik bérelték, vagy adományként kapták a tizedet, körömszakadtáig ragaszkodtak a tized utáni kárpótláshoz, az államhatalomtól erre ígéretet is kaptak.6 5 Ha kárpótlás nélkül szűnnek meg a regálé jogok, ez még érezhetőbbé tette volna a földes uraságok veszteségét a felszabadulás révén, s ez a reformellenzék számára oly fontos érdekegyesítés társadalmi bázisát rombolta volna szét. Annak kimondása pedig, hogy a haszonvételek után is állami kárpótlás illeti meg a veszteseket, a kárpótlás alapjául szolgáló fiskális jövedelmeket terhelte volna meg túlzott mértékben. Végül az sem zárható ki, hogy a sietség volt az oka a törvényi rendezés elmaradásának, s ezt a kérdést az új, népképviseleti országgyűlésnek kellett megoldania. Kétségtelen, hogy a követek az utolsó rendi országgyűlésen a jobbágyfelszabadító törvény megalkotásakor tudatában voltak annak, hogy később a regálékról is dönteni kell, hiszen a konzervatív követek azért kívánták március 19. után pontosabbá tenni Szentkirályi Móric törvényszövegét a jobbágyfelszabadításról, Kossuth Lajosét pedig a közteherviselésről „nehogy a jobbágyok a kisebb királyi haszonvételek megszűnését is kiolvassák belőle."6 6 A sietség vádja az áprilisi törvényekkel kapcsolatban több összefüggésben is felmerült. Az egyik az volt, hogy a törvény a volt úrbéres földek paraszti tulajdonba kerülését nem mondotta ki, a másik, hogy nem intézkedett a szőlődézsma, a maradvány- és irtásföldek, a puszta telkek, a nem úrbéres jobbágyré-63 Az 1840-évi törvény VII, X. tc. 64 Ember Győző: Iratok az 1848-i magyarországi parasztmozgalmak történetéhez. Budapest 1951. 221. 65 Orosz István: i. m. 79. 66 Varga János: A jobbágyfelszabadítás kivívása 1848-ban. Budapest 1971. 147.
