Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Roosevelt követe Budapesten. John E. Montgomery bizalmas politikai beszélgetései; 1934-1941 (Ism.: Deák István) 206

210 TÖRTÉNETI IRODALOM uram. Vele szövetségben vagyunk." (Ciano's Diary 1939-1943-, edited and introduced by Malcolm Muggeridge. London, William Heinemann, 1947. pp. 467-468.) Ezzel az anekdotával és a korabeli közvéleménnyel, azt hiszem, az a baj, hogy Magyarország nem igazán volt a németek csatlósa. Ahogyan a nácik többi szövetségese — az olaszok, finnek, szlovákok, románok, horvátok vagy bolgárok — sem. Ezek az országok, pontosabban kormányaik, többnyire maguk szabhatták meg a Német Birodalommal való együttműködésük mértékét. Akkor léptek be a háborúba, ha és amikor akartak. Csapataikat akár részben, akár egészében akkor vonták vissza az orosz frontról, amikor elegük lett az öldöklésből; jelentős önállósággal bírtak azon a téren is, hogy miként bánjanak saját zsidó polgáraikkal; és a németekkel szövetséges hatalmak mindegyike szembefordult Németországgal, ami néhány esetben — például a finneknél vagy a románoknál — sikeres volt, míg az olasz és a magyar átállási kísérlet 1943-ban, illetve 1944-ben katasztrófába torkollott. Amikor Montgomery 1933-ban Budapestre érkezett, Magyarország éppen csak első közeledő lépéseit tette a hitleri, újjászületett Németország felé, mely egyre fontosabbá váló politikai és kereskedelmi partnernek ígérkezett. A Führer emellett Gömbös Gyula akkori miniszterelnök bontakozó fasiszta ideológiájához adott inspirációt. Gömbös igazi példaképe azonban Mussolini volt, és az elkövetkezendő jó néhány évben a magyarok főként a fasiszta Olaszországtól vártak segítséget. Nem volt szerencséjük, mert az olaszok sem a fegyverzet, sem a gazdaság vagy a magyar területi követelések nemzetközi képviselete terén nem nyújtottak sokat. És mivel a nyugati demokráciák nemcsak messze, de közönyösek is voltak, a szovjet-oroszokkal való társulás pedig ki volt zárva, ezért a magyarok számára elkerülhetetlenné vált, hogy a náci Németországgal építsenek ki közeli kapcsolatot. A kérdés csupán az volt, hogy mennyire közeli legyen ez a kapcsolat. Magyarország csak 1941 júniusában vált a németek katonai szövetségesévé, és még ezután is újabb és újabb lépéseket tett, hogy gyengítse ennek a szövetségnek az erejét. Montgomery a jelek szerint nem értette e dilemma lényegét. Beszélgetőpartnerei — olasz, román és csehszlovák követek, magyar miniszterelnökök vagy azoknál alacsonyabb rangú politikusok, mint pl. a félellenzéki Eckhardt Tibor — szintén nem jelezték, hogy tisztában lennének vele: az ország és a térség a szakadék szélén áll. A sokszínű Eckhardt azt a nem-hivatalos küldetést kapta vagy adta magának, hogy Montgomeryt informálja. 1941-ben azután kiküldték az Egyesült Államokba, hogy — elsősorban egy esetleges német megszállás esetén — nem-hivatalosan képviselje a magyar kormányt. A Montgomeryvel folytatott beszélgetéseiből azonban semmiféle, hivatalos amerikai füleknek szánt, drámai üzenet nem olvasható ki. A legbölcsebb magyar politikusok közül néhányan, így Kánya Kálmán külügyminiszter is, értékes információkat adtak Montgomerynek. 1940. június 19-i beszélgetésükben Kánya például pontosan megjósolja, hogy a német-szovjet szövetség nem lesz tartós, és hogy Németország meg fogja támadni Oroszországot. Ugyanebben a beszélgetésükben viszont Kánya azt is tudni véli, hogy mindez csak Anglia meghódítása után következhet be, és hozzáteszi: amennyiben az Egyesült Államok belép a háborúba, akkor az 15-20 évig fog tartani. Márpedig ha Kánya ennyire melléfoghatott némely előrejelzésével, akkor mit várhatunk olyan kevésbé kiváló elméktől mint például Kánya utóda, gróf Csáky István külügyminiszter, akitől Montgomery egyébként szívből idegenkedett. És valóban a feltétel nélkül németpárti Csákyval történt veszekedés vagy félreértés tette Montgomery budapesti helyzetét tarthatatlanná. 1941 márciusával hívták vissza Washingtonba, családjával együtt ekkor hagyta el végleg Budapestet. Nem tudjuk, hogyan jutott keresztül a háborús Európán, és családjáról sem tudunk meg sokat beszélgetéseiből vagy emlékirataiból. Montgomery távozása után Herbert Claiborne Pell vette át Budapesten szerepét, akinek már 1941. december 12-én ki kellett ürítenie a követséget, miután Bárdossy László miniszterelnök hadat üzent az Egyesült Államoknak. Tudunk későbbi titkos kapcsolatokról a két ország között, és arról is, hogy 1943-ban a magyar kormány már szívesen kapitulált volna a brit és az amerikai haderők előtt. Csakhogy ezek a haderők sajnos nem éppen a magyar határ előtt álltak. Helyettük a német hadsereg vonult be Magyarországra, 1944. március 19-én. Bár Horthy kormányzó és más magyar politikusok annak idején bizalmasan biztosították Montgomeryt, hogy egy német megszállás esetén komoly magyar ellenállás várható, mégsem volt semmiféle fegyveres ellenállás. Montgomery hajdani — konzervatív és liberális — beszélgetőpartnerei közül több százat tartóztattak le, közülük sokan kerültek koncentrációs táborba. Hamarosan közel fél millió zsidót hurcoltak Auschwitzba, a magyar hadsereget pedig a közeledő oroszokkal szembeni harcra mozgósították. Horthy csak nagyon lassan fogadta el a gyűlölt és megvetett oroszok előtti kapituláció gondolatát. De ez már egy másik történet.