Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Nemzeti és regionális identitás Közép-Európában (Ism.: Niederhauser Emil) 201

205 TÖRTÉNETI IRODALOM előttiek örökösei. A kommunista párt régimódi, de erős, a több párt viszont karanténban tartja, éppúgy, mint az idegengyűlölő republikánus pártot. A többiek helyzete még erősen változó. Második tanulmányában Halász a szlovák pártrendszert a korai dualizmus-kori „régi iskola" és „új iskola" kettőssége óta elemzi. Ez a kettősség hamar megszűnt, s megmaradt a konzervatív régi iskola. Aztán 1900 táján a Nemzeti Párt mellett a szociáldemokraták és a Masaryk hatása alatt álló hlaszisták is jelentkeztek, meg a katolikus jellegű Néppárt. 1989 után feléledt a Demokrata Párt (1945-1948 közti szerepe alapján). Számos egyéb párt is alakult, részben bizonyos felekezeti jelleggel. Meciar pártja az etatizmus és a kliensrendszer híve volt, de 1998 után nyitott Európa felé. Az ekkor kormányra került pártszövetség polgári jellegű. Jellemző, hogy a választók mindig csalódnak választott pártjukban, és ezért minden választás alkalmával új pártot keresnek. Az 1992-ben a parlamentből kimaradt Demokrata Párt a leginkább értelmiségi jellegű, befolyása továbbra is jelentős. 2002-ben a Meciar visszatérésére számítók csodálkozására ismét a középpártok győztek. Az erdélyi Bakk Miklós és Szász Alpár Zoltán a romániai pártrendszert vizsgálják, amely az egyesülés után kétpólusú volt (konzervatív-liberális), később léptek elő a parasztpártok és a jobboldal is. A rendszerváltás itt összeomlás formájában ment végbe. Választási küszöb híján eleinte túl sok párt jutott be a parlamentbe, ez csak a 3, később 5%-os küszöb bevezetésével módosult. Még 1990-ben 16 párt kívánt indulni, köztük 11 nemzetiségi. A szerzők sok térképen mutatják be az egyes pártok területi elhelyezkedését: a Nyugat-barát pártok Erdélyben és a Bánságban erősek, a Nyugattal szembenállók a Regátban. 2000-re három tömb alakult ki: egy szociáldemokrata, egy nacionalista és egy középjobb. A kimaradt pártok a szavazatok 23,3%-át szerezték meg, Erdélyben még többet. Szilágyi Imre is két tanulmányt írt itt, Szlovéniáról és Horvátországról. Az előbbiben érdemben a 2000 körüli helyzetet vizsgálja (a kommunista Kucan elnök idejében), amelyből — megítélése szerint — még két vagy hárompólusú politikai rendszer is kialakulhat. A szerző 3 szlovéniai régiót különböztet meg, miközben az EU nyolcat szeretne látni. Ugyanakkor a lakosság fél Trieszt és Graz gazdasági vonzóerejétől, az EU- és a NATO-csatlakozás kérdésében pedig bizonytalan. Horvátország esetében a régiók kezdeti komoly különbségeire utal, melyek közül a fő törésvonalat a függetlenség kérdése jelentette - ezért tört ki az 1992-95 közti délszláv háború. Törésvonalat képez a második világháborúhoz való viszony, s ellentét van abból is, hogy Boszniát igénylik-e vagy sem - különös tekintettel a hercegovinál horvátokra. A horvát nemzeti tudat erősebb a regionális identitásnál, a „leghorvátabb" politikai alakulat a történeti Parasztpárt. A lakosság zöme az EU és a NATO mellett van, kevéssé vallásos, a pártállam idején elvett egyházi vagyon visszaadását ellenzi. A szerzők sorából kirí a zongoraművész Kiss Gyöngyi, aki néhány évig szarajevói tudósító volt és benyomásait összegzi. Hangsúlyozza az állampolgári (boszniai - bosanci) és az nemzeti-etnikai (bosnyák - bosnjaci) kettősséget. A szerző rámutat arra, hogy a négyéves délszláv háború emléke még él. A muszlimok Törökországhoz igazodnak, az iszlám államok pedig sok segítséget nyújtanak a háború után a mecsetek helyreállításához. A daytoni 1995-ös rendezés elhanyagolta a részleteket, ezért a szerb-horvát felosztási javaslattal szemben a muszlimok a kivárás álláspontjára helyezkedtek. Nem jelentéktelen elem itt a szefárd zsidóság, de antiszemitizmus nem mutatkozik - hiszen van egymáson mit gyűlölni.. Gálbrity Molnár Irén az 1989 utáni jugoszláviai társadalmi törésvonalakat vizsgálja. Munkáját a 2000-es választások utáni helyzet felvázolásával fejezi be, de éppen ezután történtek alapvető fontosságú változások, melyeket persze már nem vehetett figyelembe. A Vajdaság politikai berendezkedésére vonatkozólag a centralizáció és a teljes önállóság közt még 3, tehát összesen 5 lehetőséget sorol fel. A kötethez Kiss Gy. Csaba írt összefoglaló utószót. A változásokat a francia forradalommal összevetve azt emeli ki, hogy a központtal (vagyis a birodalmakkal) szemben itt a kis országok győztek 1918-ban. A tiszta nemzetállam ma is csak vágy. A nemzetté is átértelmezhető tartományok elkülönülése gátolja valamiféle föderáció kialakulását, ráadásul a tiszta etnikai határok itt ritkák, s továbbra is vannak vitás területek (Erdély, Bosznia). A sovinizmust a németek és a szovjetek egyaránt kihasználták, ám a régiók még a szovjet rendszert hosszú uralmát is túlélték. A regionalizmus jegyében új Euro-régiók vannak kialakulóban, miközben a régiók itt szerves történeti fejlődés eredményei. A kötet végén tájékoztatás található a szerzőkről. Sajnos azonban nincs hely- és névmutató, sem angol rezümék.