Századok – 2005
TÖRTÉNETI IRODALOM - Hobsbawm; Eric J: Interesting Times. A Twentieth-Century Life (Ism.: Jemnitz János) 1592
TÖRTÉNETI IRODALOM 1593 annyi nem), közülük nem egy „bestseller" is lett, akiről köztudott, hogy nem tudna leírni egyetlen oldalt sem, hogy abban ne legyenek meglepő és mindenképpen elgondolkodtató új gondolatok. S mindehhez mindjárt hozzá kell tenni, hogy Hobsbawm (noha az MTA tiszteletbeli tagja is lett már jó régen), az utóbbi évtizedben magyarul mégis ritkábban jelenhetett meg - s nem azért, mert személye és szelleme megfakult volna. Pont ellenkezőleg. Hobsbawm mindig is híres volt a pontos, sokszor élesen pontos fogalmazásáról. Ez ebben az esetben magával ragadó, úgy is, mint valódi szépírói és izgalmas alkotás, de úgy is, hogy Hobsbawm önéletrajzának minden sora (amelyben mindig tudatosan elvegyülnek a tegnap emlékei a mai történész kritikai megjegyzéseivel) olyannyira elütnek a mostanában megszokott, a régebbi évtizedeket waldmüleres, biedermejeres színekkel megszépítő leírásoktól. Hobsbawmtól ez nagyon idegen. Az oxfordi végzettségű londoni professzorról jól ismert, hogy mennyire ismerte, sőt abszolút átérezte a közép-európai hangulatokat, gondolkodást, múltat és jelent. Nos, ehhez jócskán hozzájárul, hogy az 1917-ben AlexandriábanO) született Eric apja londoni zsidó szakmunkás, anyja viszont bécsi volt és Eric kora gyermekkorának éveit már Bécsben élte át. S itt remek helytörténeti megelevenítések sorjáznak a hajdani Bécsről (ami a magyar olvasók szívéhez igazán közel állhat). Ám a korabeli Bécs hangulatának megelevenítése sem utolsó. Ami azonban egy történeti folyóiratban méginkább hangsúlyozható — Hobsbawm sokkal kíméletlenebb az egykori osztrák állapotokkal —, mint, ahogyan nálunk mostanában (sok évvel Kerekes Lajos halála és írásai után) szokás. Hobsbawm aláhúzza, hogy egykor, az 1920-as években teljesen általános volt az a felfogás, hogy Ausztria „életképtelen" és pillanatokon belül csatlakozni fog Németországhoz. S ez olyannyira más „közhangulat" — mint amit Hobsbawm viszontláthatott — negyven évvel később, az 1960-as években. Am a hangulat felidézése után azonnal a történetíró sorai következnek, aki megállapítja, hogy 1918-tól, „az összeomlás és a forradalom" utáni Ausztriában klerikális, reakciós kormányok adták egymásnak a kilincset - s mindvégig egy „felfüggesztett polgárháború" lengte be a levegőt, lévén, hogy a másik oldalon állt a Vörös Bécs (és nemcsak Bécs!), amelyet „a forradalmi marxisták" vezettek, akiket ekkor mindenki támogatott, „akik akkor magukat munkásnak tekintették" (!) (Nem kell hosszabban bizonygatnom, hogy ily módon nálunk a 2000-es években nem szoktak írni.) S persze Hobsbawm utal rá, hogy ennek a kornak 1934 vetett véget, s hogy ugyanebben a hősiesen „vörös" Bécsben sokszázezres tömeg éljenezte meg a Heldenplatzon Hitlert — ami megalapozta, hogy Hobsbawm is csak 1960-ban kereste fel igazi szülővárosát, hogy merőben új viszonyokkal, egy gazdag Béccsel találkozzon, amelyben azért ugyanazon politikai pártok feszültek egymásnak — mint gyermekkorában, az 1920-as években. Mindezt Hobsbawm igazán feledhetetlen éles színekkel, személyes sorsokat felmutató aláfestéseivel. így feledhetetlen, ahogyan a bécsi Hobsbawmok élete egybekapcsolódott a falusi gazdagparaszt, kocsmáros-származású elsőnemzedékes városi középosztálybeli Goldokéval, akik beilleszkedhettek a hitleri Nagy Birodalomba, hogy annak végén a családfő Bécsben éhen haljon (!), míg rokonszenves anya életének a ragály vessen véget. Fantasztikus tegnapi sorsok - miként ilyen volt a „gyerekeké is" (akik, ha élnek, most nyolcvanasok). Ám ugyanennek a nemzedéknek gyermekkori emlékeiben (családi alapon is!) elevenek voltak a Monarchia „nagy térségének" olyan élményei, hogy akkor még villamossal lehetett Bécsből Pozsonyba utazni - amit a nemzet nagyobb dicsőségére nemcsak megszüntettek, hanem az egykori közlekedő hidat is felrobbantották. Maga a szélesebb Hobsbawm család is e Monarchia később négy, majd öt „elzárt" nemzetállamában élt. Azt már megint a kései történész hangsúlyozza, hogy bár közhelyszerűen igaz, hogy Monarchia soknemzetiségű volt, miként Bécs is, de ez nem azt jelentette, hogy sok-kultúrájú is. Az „alapnyelv" a német volt és a kultúra méginkább, vagy legalább is ez élt, virágzott a felszínen. S Hobsbawm persze nem kerüli meg, hogy az egykori bécsi középosztály (amelyből ő is kikerült) igen jelentős arányban zsidó - amiből már egykor sok probléma származott (hát még később). így már saját gyermekkorában „találkozhatott" a sajátos bécsi (osztrák veretű antiszemitizmussal) ami azután német kiadásban még borzasztóbb lett. (S ezzel Hobsbawmnak még gyermekfejjel, az 1920-as években(!) kellett megismerkednie.) A .jelenség" másik oldala, hogy e bécsi polgárság kultúrája is, ha ezt a szemüveget vesszük elő - jócskán zsidó volt. Méghozzá a Bécsbe származottak révén: Freud és Mahcer Morva „országból", Joseph Roth a még távolibb Galíciából, és Canetti eredetileg Oroszországból. (Hobsbawm itt sem a prágaiakról, sem a budapestiekről nem szól.)
