Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Hobsbawm; Eric J: Interesting Times. A Twentieth-Century Life (Ism.: Jemnitz János) 1592

1594 TÖRTÉNETI IRODALOM A történész szerző nagyon óvatosan jár el mindig, amikor felidézi a hajdani fiatal fiú „politikai élményeit" és eszmélését. így hangsúlyozza, hogy az 1920-as években senki nem büszkélkedett Bécsben azzal, hogy részt vett a „nagy háborúban" (vagyis az első világháborúban), míg később már Berlinben ebbe beleütközött (középiskolai tanára részéről). Az atmoszféra nagyon más volt. Mint ahogyan az volt „a szélső bal", a kommunisták esetében is. Ahogyan Hobsbawm visszaemlékezik, ezekben a 20-as években Bécsben senkivel nem találkozott, aki akkor kommunista lett volna. Mint megjegyzi: azok, akik balra túlléptek a szociáldemokratákon, „mint az Eislerek", azok közül sokan átmentek a forróbb Németországba. (A világ, úgy tűnik, akkor is nagyon „kicsi" volt. Hobsbawm nemcsak ismerte az Eislereket, hanem a neves zeneszerző, Hans Eisler fia legjobb barátja lett. Emellett kitűnik, hogy a fiútestvérek mellett a nőtestvér volt a domináló, igazán „vörös", aki azután Ruth Fischerként vonult be a német és egyetemes történelembe.) Az 1920-as évekre nagyon hitelesen kelti életre a bécsi zsidóság helyzetét. Ebben az esetben is megszólal az egykori „kisfiú" és a visszapillantó, mérlegelő történész. Őt magát — mint hangsúlyozza — nem érte a Bécsben „mindig is" eleven antiszemitizmus, mert ő hivatalosan apja után angol állampolgár volt. Ám, ahogyan emlékeit felidézi, a családban mély megdöbbenést váltott ki a hitleri náci párt nagy választási sikere az 1930. évi német választáson, és tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mindennek súlyos következményei lesznek rájuk nézve is. Azt, hogy milyenek, azt már persze nem sejtették. Mint megjegyzi, még azok az Ukrajnából, Galíciából Bécsbe és Ausztriába menekült zsidók sem, akik már láttak pogromokat, s azok elől menekültek Nyugatra. A történész mindehhez hozzáteszi, hogy a bécsi zsidók egyébként maguk is éles és magas fallal választották el magukat ezektől az „új, keletiektől". Ugyanitt érdekes sorokat olvashatunk mindennek kultúrtörténeti vonatkozásairól is. Hobsbawm 1932 nyarán került át Berlinbe, ahol nagybátyja házában élt tovább a húgával a két árva. Visszaemlékezik az akkori berlini benyomásaira, az ekkor kötött barátságra a híres Kucznski családdal (a híres szociológus, gazdaságtörténész fiúval, Jürgennel. Ez a barátság is életreszóló volt.) Ám ezek a berlini lapok több más vonatkozásban is emlékezetesek. Megszólal ezúttal is a kései sokoldalú visszaemlékező, aki kitűnő építésztörténeti leírást ad Berlinről, összevetve azt Béccsel, s Berlin belső szocio-politikai -földrajzi struktúrájával, beleértve azzal, hogy Berlin akkor még (a hitleri korszakig) általában baloldali-liberális tradíciókkal és beidegzettségekkel büszkélkedhetett. Az akkor már erősen átpolitizált 15 éves fiú Berlinben élte át a Weimari Köztársaság végnapjait. A lesújtó általános helyzethez még jócskán hozzájárultak a személyesek, az apátlan, anyátlan fiúnak még a 12 éves húgában is tartania kellett a lelket, személyesen is furcsa körülmények között. Ami pedig politikai felfogását illeti, utólag is kihegyezetten megjegyzi, hogy egy angol és zsidó kifejezetten baloldali szemléletű fiú 1932-ben Berlinben persze, hogy a kommunisták között találta meg a helyét. A híres 1932-es berlini évnek igazán nagy irodalma van (hiszen annyian láthattuk még oly régen a világhíres „Kabaré" című filmet is, amely pontosan ezt a korszakot jelenítette meg. Ámde Hobsbawm könyve a maga kettős rálátásával (vagyis mint kortárs, és mint visszapillantó történész) nagyon sok újat, sokak számára (számomra is) teljesen ismeretlen folyamatot világít meg. így a gazdag, jólszituált negyedben a konzervatív, porosz nacionalista gimnáziumi szellemet, de ugyanakkor ugyanebben az iskolában a kiugró és „sorba nem álló" tanárokét, akik azután egy évtizeden belül sokszor tragikus véget értek meg. Ugyanakkor Hobsbawm megismertet, vagy legalább felvillantja a másik, a proletár, a „vörös" berlini negyedeket is, ahol egész más szellem uralkodott, ahol a kommunisták eresztettek gyökereket. Hobsbawm ebben az évben lett itt maga is ifjúkommunista, egy diákszervezet tagja. Visszatérő mozzanat, hogy Bécsben az osztrák baueri szociáldemokrata szellemiséget megismert fiatal diák (és a kritikus történész) minden esetben éles határvonalat húz az osztrák és a német szociáldemokraták közé (természetesen az utóbbiak rovására). így Hobsbawm visszapillantva is egészen természetesnek ítéli, hogy akkor ő a maga marxista beállítottságával, ebben a Hindenburg/Hitler-veszély árnyékában, s „a világforradalmat várva" (saját kiemelése) kommunista lett. A korszak levegőjét kitűnően érzékeltetve, ebbe beleágyazva eleveníti fel saját emlékeit e kommunista diákszervezkedésben, orgánumukat, a személyiségeket, akik körülötte mozogtak, akkori (és későbbi) sorsukat. (Ez utóbbi is sokszor döbbenetes, hiszen nem egy közülük ugyancsak történeti személyiséggé vált. S Hobsbawm mindig, minden kortársáról érdekesen, színesen, sokszor kritikusan ír.)