Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515

BESZÁMOLÓ 1531 ket közölt az ellenséges Monarchiával és Németországgal, valamint a semlegességet pártoló belső ellenséggel szemben egyaránt. A háborúban a latinitás és a barbarizmus között dúló végső összecsapást látta. A lap kétségkívül legtehetségesebb publicistája Rocca volt, aki a háborúban az olasz nemzet felszabadulásának és kiteljesedésének lehetőségét látta. Számára a hazáért meghalni valóban „dulce et decorum". Rocca az olasz hadüzenetet követően önkéntes hadnagyként került az isonzói frontra, ahol kétszer is megsebesült és megrokkant. Rómába került, s a háború után kapcsolatba lépett Marinettivei, akit még Velencében ismert meg 1915-ben. Giuseppe Bottaival együtt vezették a Futurista Párt kebelében működő Roma Futurista elnevezésű szervezetet. Roccát kezdetben vonzotta Mussolini programja, egy ideig még írt is a Popolo d'Italia számára, sőt ott volt az első római fasciók alapítói között is. A fasizmustól a mozgalom fokozódó erőszakossága távolította el, felhagyott a politikai újságírással, és sikeres színházkritikusi karriert indított. Goriziai származása és abszolút kétnyelvűsége segítette abban, hogy hamarosan a német nyelvű irodalom vitathatatlan szaktekintélyévé vált. A délutáni program utolsó előtti előadója a konferencia főszervezője, a római Osztrák Történeti Intézet vezetője, Andreas Gottsmann volt A bécsi nunciatúra az első világháború éveiben c. előadásával, melyben két egymást követő bécsi nuncius, Raffaele Scapinelli di Leguigno és Teodor Valfrè di Bonzo Rómába küldött jelentései alapján vázolta a vatikáni diplomaták nehéz helyzetét a világháborús császárvárosban. Az Egyházi Állam megszűnésével 1870-ben előálló helyzet miatt a központi hatalmaknak a Vatikánhoz akkreditált nagykövetségei az olasz állam területén működtek, és 1915-ben el kellett hagyniuk Rómát. Bécs és a Szentszék kapcsolattartásában a Bernbe távozott egykori szentszéki cs. és kir. nagykövetség, illetve 1917-től Eugenio Pacelli müncheni nuncius játszotta a fő szerepet, mivel a bécsi nunciatúra erre kevéssé volt alkalmas. 1917. februárban Károly emiatt nem is tudta eljuttatni a pápának írt levelét a Szentatyához. Az általánosnak mondható olaszgyűlöletnek kitett olasz származású diplomaták közül az 1916-tól Bécsben működő Valfrè személyes támadásoknak is ki volt téve, miután a bécsi rossz ellátási viszonyokról szóló magántermészetű megjegyzései megjelentek a Corriere délia Sera hasábjain. Károly nem is volt hajlandó hivatalosan fogadni, és visszahívását követelte, de a Vatikán nem tűrt beleszólást nunciusai kiválasztásába a kormányok részéről, így ValfrP egészen 1920-ig posztján maradt. (Amint azt 1895-ben az Agliardi-ügy kapcsán is lehetett tapasztalni: Kálnoky közös külügyminiszter megbukott, a nuncius helyén maradt.) A helyzetet az oldotta meg, hogy végül Zita fogadta Valfrè di Bonzót. Károly csak 1917. március 7-én volt hajlandó személyesen fogadni a nunciust badeni főhadiszállásán, ám ekkor, a pápa levelének köszönhetően megtört a jég, s a mélyen vallásos uralkodó és a Vatikán között helyreállt a jó viszony. Korábban ugyanis a császár neheztelt XV Benedek pápára, amiért az egyházfő nem támogatta jobban békekezdeményezéseit. Bár a Vatikán 1916 végéig a Habsburg-monarchia túlélésével számolt, a jelentések alapján egyértelműnek tűnik, hogy az Egyház érdekeit a birodalom fennmaradása elé helyezték. Ezt mutatta, hogy mikor ténnyé vált a Monarchia széthullása, a Szentszék nem