Századok – 2005
BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515
1524 BESZÁMOLÓ csehekkel szemben. Egyes német erők a számukra kedvező viszonyok között sietették volna a megosztást, félve attól, hogy később ismét a csehek pozíciója erősödik meg. Mindez eleinte nem is tűnt lehetetlennek. A német nemzeti követelések egy részét — mint pl. Galícia különválasztását egy osztrák-lengyel megoldás keretében, mely a maradék területen növelte volna a németek súlyát — a világháború végéig nem lehetett megoldani külső faktorok érintettsége miatt, ellenben más követelések, így a cseh-német kérdés rendezése azonban megtörténhetett volna a Reichsrat egybehívását megelőző, oktrojált megoldással is. Erre a csehországi arisztokrata, Heinrich Clam-Martinic gróf kormánya (benne még két mérsékelt deutschbbhm politikussal, Kari Urbannal és Joseph Maria Baernreitherrel) ígéretet is tett. 1917 közepén azonban Clam-Martinic helyére Károly bizalmasa, Seidler került, Urban és Baernreither is lemondott. Nem tudni, mekkora szerepe volt a császárnak a program leállításában, de talán nem akarta rögtön uralkodása kezdetén magára haragítani a cseheket. A Reichsrat összehívása további gondokat jelentett, hiszen az 1911-ben választott parlament többsége a fennálló rendszer megőrzését akarta. Új választásokra a háború közepén nem volt mód — Höbelt emlékeztetett rá, hogy háború alatti választásokra az USA 1942-es törvényhozói választásait megelőzően nem volt példa —, így Károly kénytelen volt ezzel a parlamenttel együttműködni, ha el akarta kerülni a parlament nélküli kormányzás hatalmas presztízsveszteségét. Károly ingadozásainak jelentős részben ez is okozója volt -hangsúlyozta az osztrák professzor. Höbelt rámutatott arra is, hogy mivel a közös külügyminiszter nem volt közvetlenül felelős a parlamentnek, a belpolitikai változásokkal szemben bizonyos ellensúlyt képezhetett. Emlékeztetett rá, hogy 1879-ben a kettős szövetség idején Ferenc József éppen menesztette az osztrák kormányból a német liberálisokat, 1882-ben az antiklerikális Olaszországgal kötött hármas szövetség idején pedig a klerikálisok éppen beléptek a kormányba. Vagyis a külpolitika a belpolitikai változások előkészítésére is szolgálhatott. Ugyanakkor ha Károly a külpolitikai területen akart változásokat, akkor ahhoz belpolitikai támogatottságot kellett találnia és viszont. Ha tehát a Németországhoz fűződő szövetségen kívánt lazítani, akkor a belpolitikában nem hozhatott németellenes reformokat. Ezért a Sixtus-féle különbéke-kísérletek a szudétanémetek tervei számára kedvező hátteret jelentettek. Ám a Monarchia számtalan tényezőjének időnyerési célzattal tett kényszerű ígérgetések ellenére a Seidler-kormány nem volt képes maga mögé valódi parlamenti többséget teremteni. Míg a németeket meg lehetett nyerni a nemzeti autonómiák gondolatával, addig a lengyelek — akiket a breszt-litovszki békében Ukrajnának ígért cholmi terület eleve felbőszített — hallani sem akartak Kelet-Galícia autonómiájáról. Seidler így 1918 júliusában távozott, és 1918 közepére elenyésztek az ideiglenesen feltámadt szudétanémet remények Károllyal kapcsolatban. Ennek ellenére nem kívántak aktív ellenzéki szerepet játszani. Az 1918. január 6-i prágai cseh deklaráció hatására ugyanakkor megélénkült az autonómiára törekvő mozgalom, és a cenzúra ellenére a sorok között kiolvasható volt lapjaik (pl. a Reichenberger Zeitung) cikkeiből szkeptikus véleményük a hatalommal szemben. Különösen az ellátási nehézségek miatt elégedetlenkedtek, és
