Századok – 2005
BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515
1516 BESZÁMOLÓ dalom belső reformja, ám ezek egyidejű megvalósítására a világháború közepén nem volt mód, mert az a teljes szétesést eredményezte volna. Már 1914-ben látták, hogy a Monarchia szétzilálódása a térséget Németország csatlósává tenné. Rumpler a Németországhoz fűződő kapcsolatokat vizsgálta Károly uralkodása alatt. Károly egy 1915. júniusi feljegyzése árulkodó ebben a vonatkozásban: kulturálisan, etnikailag sokszínű államként nem szabad egyedül Németország szövetségére támaszkodnunk, mert ez azt eredményezné, hogy egy nagyobb Bajorország leszünk. Friedrich Naumann 1915. októberi munkája világossá tette a német hadicélokat, a német hegemóniájú Európát. A szövetséges elárulása, amiről 1918 után sokat írtak (főleg a birodalmi német szerzők) abszolúte nem kellett volna szerepet játsszon, mint ahogy Bismarck sem ilyen kategóriákban gondolkozott. Rumpler szerint Károly teljesen jogosan és érthetően kísérelte meg kockázatos különútját. Ugyanakkor a Monarchia és Németország között folytatott salzburgi tárgyalások során bebizonyosodott, hogy a magyarok, így Tisza, de Burián is kitartanak a németbarát vonal mellett. Az olasz és francia hódításvágy miatt maga Czernin sem volt hajlandó olyan messzire menni, mint uralkodója, aki a legvégső esetben a Németországgal akár szakítani is kész lett volna. Rumpler szerint Károly sokban idealista és nem praktikus politikus volt, aki ráadásul — Ferenc Józseffel ellentétben — maga is gyakran beleavatkozott a napi politikai ügyekbe. Wilson 1917 elején deklarálta, hogy a hadicélok közé tartozik a Monarchia nemzetiségi problémáinak megoldása is, még ha nem is tette egyértelművé, hogy milyen módon. Ugyanakkor Németország nem volt hajlandó deklarálni hadicélként a Monarchia integritásának megvédelmezését. A németektől külön út keresésében Károlynak teljesen igaza volt, azonban ehhez szükség volt a dualizmus felülvizsgálatára is. Rumpler hivatkozott Elisabeth Kovács kutatásaira, aki kimutatta, hogy a híres Sixtus-levelekhez 14 vázlat készült. Míg Hugo Hantsch 1938-ban csak a Monarchia különbéke-kísérleteként vizsgálta a szöveget, addig ma már az általános béke megteremtéséhez vezető kísérletként is tekintik a császár béketapogatózásait. Az alapos elemzés kimutatta Károly véleményét Elzász-Lotaringia jövőjét illetően is. Az egyes szövegvariánsok „les revendications justes", illetve „les justes revendications relatives à l'Alsace-Lorraine" kifejezései arra utalnak, hogy a Monarchia uralkodója nem a két vitatott tartomány egészének Franciaországhoz csatolását akarta. Károlynak ennek érdekében addig kellett volna mérsékelnie a német követeléseket, hogy a megegyezéses béke létrejöhessen. Clemenceau azonban egész Elzász-Lotaringiát követelte. Az ezek után kialakult helyzetben Czernin a francia miniszterelnököt mint a világháború meghosszabbítóját szerette volna a közvélemény elé tárni, mire Clemenceau a Sixtus-leveleket minden tárgyalóküldöttségnek megküldte, akik a Monarchia képviselőivel megbeszéléseket folytattak. A Sixtus-levelek nyilvánosságra hozatala után Károly nem vállalta az „árulást", és kénytelen volt „Canossát járni" a német főhadiszálláson. A közös külügyminiszternek a magyar delegáció előtt tett kijelentése („Ugyanúgy harcolunk Elzász-Lotaringiáért, ahogyan Németország harcol értünk, s harcolt Lembergért és Triesztért. Nem ismerek különbséget Strassburg és Trieszt között.") is a Monarchia egyoldalú német orientációjának bizonyítékául szolgált.
