Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515

BESZÁMOLÓ 1517 Károly új kurzusa nagyon rövid ideig tartott. Seidler, az 1917 közepén kinevezett új osztrák miniszterelnök a cseh kérdésben már németbarát állásponton volt, és a békét akaró Czernint is Burián váltotta. Rumpler azonban figyelmeztetett: amikor a Monarchia vagy Károly szándékait és békekísérleteit vizsgáljuk, ne felejtsük el feltenni azt a kérdést is: és mit akart ugyanekkor az antant? Az osztrák történész szerint ugyanis nem a soknemzetiségű birodalom belső strukturális problémái, hanem az európai politikai szempontok hiúsították meg a Monarchia békéjét. Mivel a franciák és a nyugati szövetségesek fő célja Németország teljes katonai és politikai meggyengítése volt, az osztrákmagyar békeajánlatokat is csak ebből a nézőpontból értékelték. Összefoglalásként Rumpler kijelentette, hogy Czerninnek és Károlynak, jóllehet akarták a békét és messzemenő lépéseket is tettek érte, nem volt erejük megváltoztatni a Monarchia hagyományos német-magyar hegemóniáját és az ezt garantáló német szövetséget. Ez azonban a Monarchia halálos ítéletével volt egyenértékű. Közvetlenül Rumpler előadása után Lothar Höbelt felszólalásában megjegyezte: a különbéke megvalósítása meglehetősen problematikusnak látszik, hiszen miközben Károly hajlandó elismerni az elzász-lotaringiai francia érdekeket, ugyanakkor a Monarchia az olaszoknak nem engedett Trentino kérdésében. Rumpler válaszában arra utalt, hogy az osztrák kormány csak német vagy szláv orientációban gondolkodott, márpedig éppen Trieszt környékén az etnikai elvet nem lehetett érvényesíteni, hiszen maga a város olasz többségű volt, környéke viszont délszláv. (Az más kérdés, hogy Sonnino olasz külügyminisztert ez nem zavarta, amikor Triesztre és környékére is benyújtotta igényét.) Az olaszok számára kifejezetten előnyös volt, hogy a Monarchia nem volt képes elszakadni német szövetségesétől, mert így a nekik kedvező etnikai megoldás felé haladtak az események. A birodalmi, nemzetek feletti gondolatnak Ausztriában amúgy is egyre kevesebb támogatója volt: ekkorra már jóformán csak a bürokrácia, a nemesség és a zsidóság, hiszen már a római katolikus egyházon belül is megfigyelhető volt egyfajta nemzeti irányultságú széttartás. A hozzászólásokat követően az olasz Angelo Ara, a páviai egyetem professzora tartott felolvasást Az olaszok és a nagy háború címmel. Megállapította, hogy a Monarchia olasz tartományainak lakossága mind a hazafiság kérdésében, mind a különböző politikai és ideológiai irányzatok mentén eléggé megosztott voltak, s Trieszt és Isztria „dalmatizációja" (vagyis a szláv környezetben fekvő olasz vidékek adaptációja) éppen ebben az időben zajlott. A háborúval kapcsolatban is erősen megoszlottak a vélemények, a szerbellenes — és általában a szlávellenes — érzelmek főleg Triesztben voltak érezhetőek. Már a háború első éve alatt egyre erőteljesebbé vált a háborútól való elidegenedés, olyannyira, hogy a lakosság egy része Olaszországba emigrált, közülük sokan önkéntesként az olasz hadseregbe is beléptek. Mindennek hátterében a katonai behívások és a harctéri véráldozat, a tartomány militarizálása, a politikai indíttatású letartóztatások, végül Itália hadbalépése állt. Ugyanakkor pl. a katolikus képviselők, a goriziai Josef Bugatto és Alois Faidutti, valamint az isztriai Pietro Spadaro hűségnyilatkozatot tett Bécsnek. Az olasz támadás megbolygatta a határtartományok életét. Rovereto kiürítését apokaliptikus jelenetek kí-