Századok – 2005
DOKUMENTUMOK - Seres Attila - Sipos Péter - Vida István: Kontinentális blokk vagy keleti hadjárat? Iratok V. M. Molotov 1940. novemberi berlini látogatásáról 135
V. M. MOLOTOV 1940. NOVEMBERI BERLINI TÁRGYALÁSAI 137 hogy ilyen körülmények között a háború kockázata Amerika számára túlságosan nagy".8 Az 1940. szeptember 27-én Berlinben aláírt egyezmény többek között kimondta, hogy Németország, Olaszország és Japán kölcsönösen és minden „politikai, gazdasági és katonai eszközzel támogatják egymást, amennyiben a három szerződő fél valamelyikét olyan hatalom támadja meg, amely nem vesz részt az európai háborúban vagy a japán-kínai konfliktusban".9 Ez utóbbi kritérium nyilvánvalóan az Egyesült Államokra vonatkozott. Az 5. pontban rögzített elv szerint a paktum semmiképpen nem érintette a szerződő felek és a Szovjtunió között fennállott politikai viszonyt. Tehát érvényben maradt mind az 1939. augusztus-szeptemberi két német-szovjet egyezmény, mind pedig a mandzsu-mongol határon lezajlott japán-szovjet fegyveres összeütközést, az ún. nomonhani incidenst 1939. szeptember 16-án lezáró megállapodás, amelyet Molotov és Togo Sigenori moszkvai japán nagykövet írt alá. Ribbentrop 1940. szeptember 26-án, tehát a háromhatalmi egyezmény aláírása előtt egy nappal utasította Werner von Tippelskirchet, a moszkvai német nagykövetség ügyvivőjét, hogy „szigorúan bizalmas" jelleggel tájékoztassa Molotovot, miszerint a parafálásra kerülő egyezmény „kizárólag az amerikai háborús uszítók ellen irányul" és alapvető célja ezeknek az elemeknek az „észre térítése". Az amerikaiaknak, különösen pedig Roosevelt elnöknek és híveinek tudomásul kell venniök, hogy „amennyiben a jelenlegi háborúba beavatkoznak, akkor mindenekelőtt mint ellenféllel kell számolniok a három nagyhatalommal". A német külügyminiszter külön utalt arra, hogy a paktum szovjet passzusa nem csupán a szerződések maradéktalan fenntartását jelzi, „hanem egyáltalán a Szovjetunióval való egész politikai viszonyra érvényes".10 Ez a békés szándékokat kifejező üzenet nem csupán Hitler általános Szovjetunió-szemléletének és már az 1920-as években megfogalmazott keleti „élettér" célkitűzésének ismeretében tűnik különösnek, hanem éppen úgy összeegyeztethetetlennek látszik az átadása időpontjában folyamatban lévő német katonai és diplomáciai akciókkal. Hitler a nyugat-európai hadjárat zárófelvonása idején, 1940 június-júliusában a birodalom katonai és politikai vezetői előtt több alkalommal kijelentette, hogy a győzelem után végre szabad lesz a keze a Szovjetunió megtámadására és a bolsevizmussal való leszámolásra. A franciaországi fegyverszünet hatálybalépését követően, június végén kinyilatkoztatta Wilhelm Keitel vezérezredesnek a véderő főparancsnoksága főnökének: „Most megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek. Higgye el nekem Keitel, hogy az Oroszország elleni hadjárat ehhez képest olyan lesz, mint egy gyermekjátéka a homokozóban."11 1940. július 3-án Haider bejegyezte naplójába, hogy a keleti kérdést abból a fő szempontból kell vizsgálni, „miként lehet Oroszországra katonai csapást mérni, 8 Akten zur Deutschen Auswärtigen Politik 1918-1945. Bd. I-XIII. Serie D.: 1937-1945. (A továbbiakban: ADAP D.) Baden-Baden, Imprimerie Nationale; Frankfurt am Main, Keppler; Bonn, Hermes; 1950-1964. Bd XI./l. 99. 9 Uo. 175. 10 Uo. 161. 11 Albert Speer: Inside the Third Reich. Memoirs. New York.Collier 1970. 173. — magyarul: Hitler bizalmasa voltam. Emlékiratok. Ford. Liszkay Zoltán. Budapest, Zrínyi, 1996.
