Századok – 2005
DOKUMENTUMOK - Kelenik József: Lazarus von Schwendi emlékiratai a török elleni védelmi rendszer magyarországi kiépítéséről (1576) 969
EMLÉKIRAT A TÖRÖK ELLENI VÉDELMI RENDSZER KIÉPÍTÉSÉRŐL (1576) 979 Mindezek után — a szükségnek ezen mostani órájában — nem vélek helyesnek semmiféle tanácskozást kezdeni arról, hogy hogyan kellene haddal támadni a törökre. Mert mi — csakügy, mint minden teremtett lélek — természet szerint a biztos rendet, és az isteni gondviselést óhajtjuk. Az Úr próbatételeinek alávettetünk ugyan, de nincs kétségünk afelől, hogy az emberek, de különösen a magas méltóságok és kormányzatok, az isteni sugallat és gondviselés törvényei szerint előbb gyarapodnak, majd az Úr akaratának változása szerint ismét kárvallottak és gyengék lesznek, lehanyatlanak, sőt el is pusztulnak. A török dolgai eddig, néhány száz év óta már, folyvást csak előrébb haladtak és gyarapodtak úgy, ahogyan azt az Úr elrendelte. Emiatt aztán a törökkel szomszédos császárok és királyok ugyan hiába fáradoztak azon, hogy erővel és buzgalommal őket visszaszorítsák, vagy hogy szerencséjük kerekét megakasszák. A török ereje most még sokkal nagyobb, mint egykor volt. Náluk a jó hadi rendtartás és hadi igazgatás, a katonai gyakorlat épp virágjában van. Semmi nem mutat arra, hogy bármi is megromlott vagy meggyengült volna. A törökök az egész Keletet és Európa legnagyobb részét a szolgaság jármába kényszerítették, vagy legalább is szövetségesükké és adófizetőjükké tették. A megmaradt kereszténység pedig még soha nem volt annyira megosztott, mint most. Milyen esztelenség volna hát, ha a dolgok ilyentén állása mellett épp a németek akarnának egyedül haddal menni a törökökre. A józan ész sokkal inkább azt tanácsolja, szorult helyzetünk pedig azt követeli, hogy elfogadjuk a békét. Az alvó kutyát pedig, a magunk biztos kárára és romlására, fel ne ébresszük, hanem minden olyan ürügyet és okot elkerüljünk, amivel ezen ebet felingerelhetjük, és háborúra gerjeszthetjük. Amennyire az ember e zsarnoknál, hitünknek ezen ellenségénél tudhatja, a békének és a szövetségnek nincs biztos záloga. Mindazonáltal, e frigyek jóvoltából — az adózást és a meghódolást felhasználva — sok királyság és keresztény nép él régóta tartós békében. Miként a lengyelek, a perzsák, a moldvaiak a valachiaiak, az örmények, grúzok és a „mongolok".3 0 Ha a békét a törökkel újból és újból megújítjuk, és ezzel számunkból, védelmünk erejéből és javainkból elpazarolni semmit nem engedünk, akkor is emberül és férfiként viselkedünk, és feladatainknak eleget teszünk. Minél nagyobb a veszély, és minél kétségesebb a béke, annál biztosabban és erősebben kell törekednünk rá. A békét — mivel az nekünk kedvez, és mert a dolgaink most igen rosszul állnak — el kell fogadnunk, hogy közben védelmünket minél jobban és alkalmasabban elrendezhessük. Amikor a török haderejét elővezeti, ne szálljunk szembe vele egyszerre és azonnal, hanem erejét a végvidékeken való áthaladás azonnali lezárásával, és a végek megerősítésével tartóztassuk fel, és törjük meg. Az eddigi tapasztalatok arra tanítanak bennünket, hogy a törököt nyílt háborúban nem lehet legyőzni, vagy meggyengíteni. Jóllehet a keresztényektől 30 A német szövegben szereplő Mongrillen kifejezést mongolnak fordítottam, feltételezve, hogy az emlékirat szerzője az Oszmán Birodalommal hűbéri, szövetségi kapcsolatban álló tatárokra, a Krími Kánságra gondolt.
