Századok – 2005
DOKUMENTUMOK - Kelenik József: Lazarus von Schwendi emlékiratai a török elleni védelmi rendszer magyarországi kiépítéséről (1576) 969
980 KELENIK JÓZSEF olykor elszenvedtek bizonyos károkat, de ez úgy felingerelte őket, hogy az ilyen összecsapások után még nagyobb hadat állítottak ki, mint annak előtte. Emiatt aztán majd minden királyság és nép, aki szerencséjét inkább a háború forgandóságára bízta, szánni való módon tönkre jutott, és török iga alá került. Mindebből könnyen megérhető, hogy mi, a német nemzet, egyedül nem vagyunk elég felkészültek és erősek ahhoz, hogy egy ilyen hatalmas és serény ellenséggel nyílt harcban megküzdjünk. Ha azonban erre mégis sor kerülne — mivel a győzelem és a dicsőség egyedül Isten kezében van — a harcot csakis a legszorítóbb szükség esetén, csakis az Úrtól kapott különösen kedvező alkalom esetén kell megkísérteni és megpróbálni. Ekkor viszont — jóllehet a harcban számban, gyakorlottságban, kitartásban, gyorsaságban, rendtartásban, ügyességben a törököknél jóval gyengébbek és hitványabbak vagyunk — lovasságunk erejével, és sajátos fegyverzetünkkel sokat elérhetünk. Habár nyílt csatában — az Úr akaratából — megtörténhet, hogy a mi lovasságunk a törökét az első összecsapásban megfutamítja, kétség sem fér hozzá, hogy ekkor igen messze vagyunk még a teljes győzelemtől, mert a török lovasság négyszer-ötször is számosabb, mint a miénk. A törökök nem egyetlen hullámban, hanem csapataikat váltogatva szoktak támadni. így, ha az elsők rohamát egyszer visszaverték, nem kezd mindenki menekülni, hanem hadrendjüket gyorsan helyreállítják, és újból előrenyomulnak, vagy a jól megerősített városhozfalhoz hasonló gyalognép mellé húzódnak, és ott — amikor az ellenség a győzelmet megszerzendő utánuk siet — egyesült erővel, még keményebben harcolnak. A török gyalog sereg oly formán van ágyúkkal, szekerekkel, tevékkel és más szükséges védművekkel — sánccal és árokkal — körülvéve, továbbá janicsárokkal és kiváló, válogatott lovasokkal megerősítve, hogy csaknem lehetetlen őket lovassággal megbontani és legyőzni. Ez a gyalogság jónéhány csatában veretlen is maradt. Számos példából látható és megérthető, hogy mind a keresztények, mind a perzsák, mind pedig egyéb népek — még ha kezdetben győztek is — végül, amikor a gyalogosokkal kellett megküzdeni és megharcolni, újból és újból vereséget szenvedtek. így járt évekkel ezelőtt László király és Hunyadi,3 1 Zsigmond császár,3 2 a perzsák királya, a szoíl,3 3 az egyiptomi szultán, és így győzetett le a magyar Lajos király3 4 is. Ráadásul hadügyünk manapság még rosszabbul áll mint egykor, mert a könnyűlovasok, akiket elődeink még nagy számmal bírtak, mára már csaknem 31 Az emlékirat szerzője itt elsősorban nyilvánvalóan a várnai csatára (1444) utal, amelyben I. Ulászló magyar király (1440-1444) is életét vesztette. 32 Schwendi Zsigmond német-római császár (1410-1437) 1396. évi nikápolyi vereségére céloz. 33 A szofi a perzsa uralkodók címe volt. A fordítás alapjául szolgáló német szövegben a kifejezés így szerepel: „der Sophi khünig in Persien". Mivel a Sophi után nincs kitéve a vessző, nagy kezdőbetűvel írták, és olyan szövegkörnyezetben helyezkedik el, ahol uralkodók neveit sorolják fel, az 1894. évi fordításban — helytelenül — személynévként értelmezték. 34 A megjegyzés II. Lajos (1516-1526) halálára, és a mohácsi csatavesztésére vonatkozik. Az említett összecsapások mindegyikében valóban a megerősített állásban harcoló oszmán gyalogság döntötte el a csata sorsát.
