Századok – 2004
Történeti irodalom - A keresztény századok sorozat első két kötete. Török József: A tizenegyedik század magyar egyháztörténete I; II. (Ism.: Gárdonyi Máté) II/507
507 TÖRTÉNETI IRODALOM volt (268. o.). Valóban, Manuél haláláig Magyarország erősen kötődött Bizánchoz. A Bizánci Birodalom Magyarország legfontosabb szövetségese volt, de semmi sem bizonyítja, hogy Bizánc vazallusa lett volna. A szerző hasonló megállapításra jut a bizánci birodalmi eszme és az államok hierarchiájának elemzése kapcsán. Stephenson szerint lényegesen nagyobb volt Bizánc beavatkozása a magyar belpolitikába a koronaküldés időszakában (1075), mint Manuél idejében (271. o.). A recenzió írója nem ért egyet ezzel, hiszen, mint már fentebb említettük, a koronaküldés semmilyen bizánci beavatkozással nem járt, míg Manuél célja 1166-1167-ig egyértelműen Magyarország hűbéri alávetése volt. Jól alátámasztják ezt a baszileusz magyar trónöröklésbe való beavatkozásai, illetve a Magyarország ellen indított bizánci háborúk. A recenzens szerint emelte volna a munka színvonalát, ha a szerző térképen is ábrázolja a magyar-bizánci háborúkat. A fejezet lezárásaként a szerző — helyesen — megállapítja, hogy Manuél nem érte el fő célját, az (újra)egyesített keresztény birodalom megteremtését (renovatio imperii Romani). Sikerült azonban kiterjesztenie a birodalma határait északon a Duna vonaláig erőszakos diplomácia és katonai erő alkalmazásával. Az utódainak azonban nem sikerült biztosítania a bizánci fennhatóságot, melynek eredménye a második Bolgár Cárság létrejötte, Szerbia függetlenedése (Nemanja István) lett. Manuél halála után III. Béla király is visszafoglalta a Bizánc által megszállt területeket (Szerémség, Horvátország egy része, Dalmácia), „atyai örökségét" (271-274. o.). Manuél halála (1180) után a birodalomnak nem volt olyan császára, aki fenn tudta volna tartani a kényes egyensúlyt külső és belső erők, tényezők és problémák között. A császárok nem akarták rábízni az alapvető erőforrásokat a perifériára, figyelmük a központra irányult, ahol a rokonságuk egyéni ambíciói sorozatos államcsínyekhez vezettek. A birodalomnak nagyon rövid ideig uralkodó császárokat kellett elviselnie, kiknek regnálását lázadások szakították meg. A balkáni hatalmasságok nem látták értelmét annak, hogy olyan császárokhoz kössék érdekeiket, akik képtelenek ellenőrizni rokonságukat. Ez a trend nem változott meg. A szerb nagyzsupán az éppen uralkodó bizánci császár leányát, a bolgárok és vlachok uralkodója pedig a Konstantinápolyból küldött pátriárkát és birodalmi diadémot utasította vissza, előnyben részesítve a Rómából küldött uralkodói jelvényeket. Végül, a nyugati hatalmak észak-balkáni beavatkozása azon balkáni területek szuverenitásához vezetett, amelyek 900 és 1204 között a Bizánci Birodalom balkáni határvonalát alkották (275-315. o.). Összefoglalóan elmondható, hogy Paul Stephenson munkája alapos és részletes. Mind a források, mind pedig a felhasznált szairodalom mennyisége megfelelő. Külön érdeme, hogy a régészet eredményeit is beépítette munkájába, felhasználva magyar, horvát, szerb, bolgár és román régészek, történészek tanulmányait. Munkája hasznos szakirodalomként szolgálhat a 10-12. századi Balkán történetéhez, illetve a balkáni területek és Bizánc kapcsolatához. Kálsecz Kata A KERESZTÉNY SZÁZADOK SOROZAT ELSŐ KÉT KÖTETE Török József: A tizenegyedik század magyar egyháztörténete I. (Keresztény Századok) Mikes Kiadó, Budapest, 2002. 223 o. Török József: A tizenegyedik század magyar egyháztörténete II. (Keresztény Századok) Mikes Kiadó, Budapest, 2002. 231 o. Az elmúlt évszázadban két tekintélyes pap-történész vállalkozott arra, hogy átfogó igénnyel megírja a Magyar Katolikus Egyház történetét. Karácsonyi János, rövid ideig a budapesti Hittudományi Kar egyháztörténelem tanára, majd nagyváradi kanonok, később nagyprépost 1906-ban jelentette meg Magyarország egyháztörténete főbb vonásaiban 970-től 1900-ig című munkáját. A könyv a maga korában nagy sikert aratott, és további kiadásokat ért meg (1915, 1929), sőt 1985-ben reprintben is megjelentette Gazda István a Tudománytár sorozatban. A premontrei Hermann Egyednek, a szegedi egyetem 1949-ben kényszernyugdíjazott tanárának kéziratban maradt monumentális művét Adriányi Gábor adta ki 1973-ban, majd utánnyomásként 1982-ben Münchenben A Katolikus Egyház története Magyarországon 1914-ig címmel. Mindkét szerző arra törekedett, hogy kora történettudományának eredményeit — tegyük hozzá: az adott kor teológiai pozíciójának megfelelően — tárja az olvasók elé, ami Karácsonyi esetében a 19. század második felének, Hermann posztumusz könyvénél pedig a 20. század első felének kutatásait jelenti. így időszerűnek és hiánypótlónak mondható Török Józsefnek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara egyháztör-
