Századok – 2004
Közlemények - Sashalmi Endre: Tulajdonosi dinaszticizmus és államfogalom a 17. századi Oroszországban IV/893
TULAJDONOSI DINASZTICIZMUS ÉS ÁLLAMFOGALOM... 899 Ha tehát a tulajdonosi dinaszticizmus problémáját értékítélettől mentesen kezeljük, akkor lehetséges, hogy immár európai kontextusban szemléljük az orosz viszonyokat. Ezáltal világossá válik, hogy nem maga az „állam tulajdonlásának az elve", hanem e felfogás erős volta tekinthető orosz sajátosságnak. A tulajdonosi dinaszticizmusnak főként arra az aspektusára kell koncentrálnunk, amely leginkább elfogadhatatlan volt a nyugatiak számára, az alattvalók személyével és tulajdonával való szabad rendelkezésre, és amely egyúttal leginkább akadályozta az államfogalom kialakulását az uralkodó és az alattvalók viszonylatában. Arról a mélyen gyökerező meggyőződésről van szó, amelyet M. Poe a cár „névlegesen univerzális tulajdonosi mivoltának" hív.47 A nyugati kultúrkörben ugyanis csak kevesen képviselték az „univerzális királyi tulajdonlás" elvét, míg a moszkvai Oroszországban szinte senki nem kérdőjelezte meg, hogy a cár „minimum névlegesen tulajdonosa volt országának":4 8 annak az entitásnak, melyet a 17. században általánosan a Moszkovszkoje goszudarsztvo (Moszkvai „állam") kifejezéssel jelöltek. Nyugaton ezt az igényt „állandóan vitatták mind elméletben, mind a gyakorlatban".4 9 Felvetődik a kérdés: miért éppen a 17. századot tesszük vizsgálat tárgyává? Mindenekelőtt azért, mert a goszudarsztvo szó jelentésében, amely szó az állam megfelelője lett az oroszban, éppen a 17. században mentek végbe igen fontos változások, mégpedig nem kizárólag a 17. század második felében, azaz a nyugati hatások erőteljesebb terjedésének időszakában. Ha a nyugat-európai viszonyok vizsgálatában a tipikusnak tekinthető francia példánál maradunk, azt mondhatjuk, hogy az État a 17. század elején már „fundamentális jogi fogalom" volt a francia jogászok több évszázados munkájának köszönhetően;50 mindazonáltal nemcsak a jogászok számára bírt fontossággal, hanem a királyok számára is,5 1 és a nagybetűs írásmód jelezte, hogy megkülönböztetett helye volt a 17. századi francia szókészletben.5 2 Végül pedig azért fontos a 17. századra koncentrálni, mivel Nyugaton az állam éppen e század során nyerte el modern fogalmát, és vált egyúttal a politikai-filozófia vizsgálódások központi kérdésévé a 17-18. század fordulójára, arra az időre, amikor Oroszországban a nyugatosítás nagy korszaka köszöntött be. lett élése volt az elfogadott gyakorlat. Ugyanez sok vonatkozásban igaz a politikai eszmékre is: még a kora újkorban is erős volt pl. az a több évszázados múltra visszatekintő felfogás, amely a királyban a legfőbb hûbérurat látta. Ez nemcsak Franciaországban volt így, ahol még a királyi hatalomról szóló 18. századi traktátusok is fontosnak tartották megemlíteni, annak dacára, hogy Bodin hatására 16. század végétől Európa-szerte már a királyi szuverenitás volt a politikai diskurzust meghatározó fogalom. A király tehát egyszerre volt legíobb hűbérúr, akinek voltak hűbéresei, és szuverén, aki ebben a minőségében viszont alattvalók felett uralkodott. A tulajdonosi dinaszticizmus és a modern államfogalom szintén történetiségükben, egymás mellettiségükben szemlélendők. Ahogy azt Rowen megfogalmazta: miközben a tulajdonosi szemlélet erős volt a kora újkori monarchiákban, ugyanakkor „egyre élesebbé és erősebbé kezdett válni az absztrakt, személytelen (vagy személy feletti) állam fogalma, amely elkülönült az uralkodó személyétől és akaratától". Rowen i.m. 11. 47 Poe i. m. 222-223. 48 Uo. 222. 49 Yanov i. m. 44. 50 Dyson i.m. 27. 51 1630-ban XIII. Lajos ezzel indokolta szakítását az anyakirálynéval, és foglalt állást Richelieu mellett: „Jobban el vagyok kötelezve az állam felé." id. Dyson i. m. 45. 5. j. 52 Uo. 27.
