Századok – 2004
Közlemények - Sashalmi Endre: Tulajdonosi dinaszticizmus és államfogalom a 17. századi Oroszországban IV/893
898 SASHALMI ENDRE / a tulajdonosi dinaszticizmusnak mint saját jogán létező vizsgálati szempontnak a bevonása révén sokkal jobban megérthető nemcsak a francia és a többi európai monarchia 19. század előtti története,4 4 hanem a moszkvai és a pétervári Oroszországé is. így elkerülhető, hogy a kora újkori nyugati monarchiákra kizárólag a modern államfogalom szemszögéből tekintsünk, ugyanakkor elfeledkezzünk olyan dolgokról, amelyek erős hasonlóságot mutatnak Oroszországgal, de amelyeket ez utóbbi esetében éppen az elmaradottság bizonyítékaiként szoktak idézni.45 XIV Lajosnak a halálos ágyán tett kijelentése, illetve a királyi mesterséget tárgyaló művének végkövetkeztetése kétfajta attitűdöt tükröznek; ugyanakkor leszögezhetjük, hogy a kétfajta, és számunkra végső soron ellentétes felfogás csakis együtt, egymásra vonatkoztatva adja vissza valóban a kor szellemét. Véleményem szerint a tulajdonosi dinaszticizmus és a modern államfogalom viszonyának vizsgálatában is abból az elvből kell kiindulnunk, amelyet általános érvénnyel J. Collins fogalmazott meg igen frappánsan. A kora újkori Franciaországról írt könyvének bevezetőjében (Történelmi háttér: a francia állam fejlődése 1627-ig) figyelmeztet: tartózkodjunk attól, hogy „a mi ellentmondásmentes eszméinket alkalmazzuk a francia Ancien Régime-re; ahhoz, hogy valaki megértse ezt, el kell fogadni az ellentmondásokat, inkonzisztenciákat, egy olyan rendszer társadalmi és politikai realitását, amely nem az ez vagy az közti választáson, hanem az ez és az egymás mellettiségén alapult".46 44 Rowen i. m. 169. 45 H. Zmora 2001-ben megjelent könyvében (amelyben egyébként Oroszország tárgyalása nem kapott helyet) Franciaország kapcsán azt írja a „kora újkori állam természetéről", hogy „az államnak markáns patrimoniális jellege volt". Ugyanakkor megjegyzi: bár az állam „még nem volt személytelen, de nem is egyedül csak az uralkodóhoz tartozott; kifejlesztett egy olyan létformát, amely kezdett elkülönülni az uralkodótól, mégpedig azért, mert mélyen áthatották a társadalmi érdekek". Ezen érdekek pedig, szerinte, az örökletes állami hivatalt viselők érdekeit jelentették. Zmora, H. : Monarchy, Aristocracy and the State in Europe 1300-1800. New York-London, 2001. 5. Korábban R. E. Giesey a „dinasztikus hivatalnokság" (dynastic officialdom) kifejezést használta arra a gyakorlatra, hogy a francia királyságban „a legtöbb hivatal esetében a hivatalviselés joga tulajdonosi jellegűvé (proprietaiy), vagy pontosabban eladhatóvá/örökletessé (venal-heredity) vált". Giesey, R. E.: From Monarchomachism to Dynastic Officialdom. In: Pelenski, J. (ed.): State and Society in Europe from the Fifteenth to the Eighteenth Century. Varsó, 1981. (163-176.) 166. Ugyanakkor a legfőbb hivatalled, azaz a királysággal is az történt, hogy örökletessé vált. A „dinasztikus állam" elnevezés azért is találó, mert jól visszaadja az itt leírt kettősséget. Giesey és Zmora felfogásával egyébként teljességgel összhangban van az, amit Dyson ír az Etat szó 17. századi jelentéséről. Az Etat szó a következőket jelentette a jogászok számára: „olyan területi egységet, amely felett egyetlen szuverén uralkodik; a királyi kormányzat folytonosságát és ennek hatalmas hivatali apparátusát, amely független a halandó király életétől; egy olyan közösséget, amely az egység érzetével rendelkezik, annak következtében, hogy egy közös szuverén alatt él". Dyson i. m. 27-28. Ugyanakkor megjegyzi, hogy az Etat még mindig tartalmazott patrimoniális, tulajdonosi vonatkozásokat, mivel az állam jelentése mellett még élt a régebbi jelentése is, ami nem volt más, mint a társadalomban elfoglalt örökletes pozíció, jogállapot, azaz „rend" (státus), s a királyt is úgy fogták fel, mint egy rendet. Dyson i.m. 28. Zmora és Giesey megállapításait továbbgondolva érdemes összehasonlításképpen megjegyeznünk, hogy a moszkvai államban többek közt a hivatalok örökletességének hiánya, a hivatalnokok elmozdíthatósága is gátolta (sok más tényezővel, így pl. az univerzálisan kötelező szolgálat elvével együtt) az uralkodóétól elkülönülő érdekek megjelenítését, következésképpen pedig az állam fogalmának térnyerését. 46 Collins 4. 3. Íj. Hasonlóképpen, Ρ Goubert szerint a „Régi Rendszer" évszázados (vagy hosszabb) múlttal bíró elemek konglomerátuma volt, melynek lényegéhez tartozott az összevisszaság. Goubert, P.: The Ancien Régime. New York, 1969. 17. A történetiségből adódóan az új elemek (pl. intézmények) megjelenése általában nem jelentette a régiek halálát: a régi és az új egymás mel-
