Századok – 2004
Közlemények - Erdélyi Gabriella: Hatalom; vallás és mindennapok a középkor és újkor határán: egy kolostorper története IV/823
EGY KOLOSTORPER TÖRTÉNETE A 16. SZÁZAD ELEJÉN 837 beágyazódó, a kegyúr hatalma és az egyházközségek ellenőrzése alatt álló világi alsópapság iránti laikus elvárásokkal.4 9 És azt találtam, hogy a plébánosok általánosnak tekinthető ágyastartását, vagyis a hivatalos egyházi normákba ütköző, de a hívek családos életéhez mégiscsak jobban hasonlító életmódjukat a hívek eltűrték, pontosabban szólva természetesnek találták.5 0 A kolduló rendi szerzetesség51 — közösségi életformájából és szegénységéből adódóan — nem tudott ilyen családszerű életformát kialakítani és fenntartani. Ebből kifolyólag a barátok olyan szexuális és egyéb féle, alkalmi kihágásokba keveredtek, amelyek a városlakók békéjét és intézményeit fenyegették, és ezért a közösség nem tűrhette őket.5 2 A körmendi konventuális barátok botrányos életvitele mégsem tisztán erkölcsi problémaként jelentkezett. A hívek számára ugyanis például a másnapos, tehát szabályellenes misézés — amelyet a körmendi tanúk a bíró előtt felhánytorgattak — közvetlen lelki és fizikai veszélyt (betegséget, halált) jelentett. Gondolkodásmódjukat a gyónás és áldozás laikus gyakorlatának bemutatásával érzékeltetem.5 3 Ha számba vesszük a híveket elsősorban a nagyböjt idején érő hatásokat (prédikáció, szertartás, ima), egyfelől arról bizonyosodhatunk meg, hogy a szentségek automatikus lelki hatékonyságát valló egyházi tanítással szemben szentség-értelmezésük materiális, használatuk pedig pragmatikus volt. Konkrétan ez azt jelenti, hogy a méltatlan áldozást halálos méregnek tekintették. Az igazán izgalmas azonban az, hogy felfogásuk akár az egyházi képletes beszéd konkrét értelmezésén is nyugodhatott. A szakrális világ és ennek felkent közvetítői iránti kapcsolatukat így sajátos — szükség és félelem, segítség és ártás között ingadozó — ambivalencia jellemezte. Az ellenségeskedésre hivatkozó húsvéti áldozás-mulasztók tipikus példái kapcsán még érdekesebb jelenségekbe ütközünk. Azt találjuk ugyanis, hogy a szentségek automatikus hatékonyságának dogmája „megsérül" a hivatalos egyházi bűnbocsánati rendszeren belül is: az isteni megbocsátás a szentáldozás feltételét alkotó szentségi feloldozással még nem, csak az adósságok kiegyenlítése, a felek megegyezése-megbékélése után következhetett be. Vannak, akik ezt a korabeli egyház tudatosan alkalmazott — a bűnbocsánati gyakorlatban összpontosí-49 L. részletesen Erdélyi G.: Ágyastartó papok i. ra. 50 Számtalan adattal tanúskodnak erről az esztergomi főegyházmegye Oláh Miklós érsek nevéhez fűződő reformja jegyében zajló főesperesi vizitációk (1559-1562) megmaradt jegyzőkönyvei, 1. Reformné hnutie ν arcibiskupstve ostrihomskom do r. 1564 (Reformatio in archidioecesi Strigoniensi ad a. 1564). Ed. Vojtech Bucko. Bratislava, 1939. 121-284. 51 Itt fontos különválasztani a kolduló rendi barátokat a tekintélyes javadalmakkal rendelkező monasztikus szerzetességtől. Az 1508-ban a dunántúli és felvidéki bencés apátságokban végzett vizitáció eredményei arról tanúskodnak, hogy a szeretőjével „tisztességesen" élő, családjának házat építő szerzeteseket a hívek szintén elfogadták. A pannonhalmi Szent Benedek-rend története. I-XIIb. Szerk. Erdélyi László. Bp. 1902-1912. III. 617-624. 52 Eképpen a mezővárosiak például azon nem ütköztek meg, hogy a barátok, mint mindenki más, betértek a kocsmákba, holott ezt az egyházi előírások még a világi papságnak is szigorúan tiltották (Szabó István: A középkori magyar falu. Bp. 1969. 206-207.; A veszprémi egyház 1515. évi zsinati határozatai. Kiad. Solymosi László. Bp. 1997.). Azt azonban már rossz szemmel nézték, hogy reggeltől napnyugtáig a kocsmában ültek. Ahogy a tanúk gúnyosan megjegyezték: a reggeli misét is már a kocsmában tartották (BAV Barb. Lat. 2666., f. 67*, 57r.) A kötelezettségek elvégzését pedig nemcsak a szerzetesektől, hanem mindenkitől elvárták. A részegeseket ezért általában véve lenézték. 53 Az alábbi gondolatsor részletes kifejtését 1. Erdélyi G.: Gyónás és áldozás i. m.
