Századok – 2004
Tanulmányok - Fodor Pál: „Hivatásos törökök” – „született törökök”. Hatalmi elit és társadalom a 15–17. századi Oszmán Birodalomban IV/773
HATALMI ELIT ÉS TÁRSADALOM AZ OSZMÁN BIRODALOMBAN-781 Dzsünejd erre kijelentette nemeseinek: 'íme, ezen a napon, mindnyájatok előtt, lányomat Abdullahnak adom törvényes feleségül. Ettől a naptól fogva szabad emberré, a vejemmé és rokonommá teszem.' Ekkor valamennyi jelenlévő megéljenezte Dzsünejdet, aki a következő szavakat intézte a küldönchöz: 'Jelents meg uradnak, Bajezidnek, hogy vejünkké fogadtunk egy hozzá hasonló albánt, egy hozzá hasonló, megváltott rabszolgát, akinek gazdája épp oly hatalmas, mint ő, aki fiatalabb és bölcsebb, mint ő.' A küldönc jól megértette a szavakban rejlő célzást, és mindent pontosan elmondott urának. Az pedig ettől fogva engesztelhetetlen gyűlöletet táplált Dzsünejd iránt."2 3 A szavakban rejlő célzás egyértelmű: a szabad ember megveti és megszégyeníti a rabszolgából lett államférfit, mégha az a lehető legmagasabb polcra küzdötte is fel magát. A verbális küzdelem aztán hamarosan véres ellenségeskedéssé fajult. Amikor Mehmed szultán serege elfoglalta Dzsünejd tartományát (1414-1415), Bajezid bosszúból kiheréltette Abdullahot, Dzsünejd felszabadított vejét. Dzsünejd 1421-1422-ben az ún. „Al-Musztafa" — általa is támogatott — lázadása idején keményen megfizetett ezért: a foglyul ejtett Bajezidot rövid úton lefejeztette.2 '1 Ahogy láttuk, mind a Bedreddin-féle lázadás, mind Dzsünejd kétségbeesett kísérletei megbuktak, s a század folyamán a kuldk tovább nyomultak előre. Konstantinápoly elfoglalása (1453) után II. Mehmed (1451-1481) a város irányítását először az együttműködésre kész és tapasztalt Lukasz Notarasz bizánci előkelőre bízta. Környezete nyomására azonban rövid idő múlva — fiával és sógorával együtt — kivégeztette, mert az intrikusoknak elhitte, hogy az olyan ember, aki egykor ismerte a szabadságot, előbb-utóbb szembefordul vele.25 II. Mehmed egy kivételével minden nagyvezírét, a kormányzati főhivatalok és a hadsereg vezetőit nagyrészt a kulok közül választotta, az újonnan épített Topkapi Szerájban pedig tovább tökéletesítette a rabok képzését szolgáló palotaiskola nevelési rendszerét.2 6 Ebből az időszakból nincsenek a Dukaszéhoz fogható, szemléletes szövegeink a hulok és a társadalom viszonyáról. A köznép véleményéről mégis némi tájékoztatást ad az a századforduló táján keletkezett krónika, amelynek ismeretlen összeállítója a nép hangját tolmácsolta, s visszamenőleg, de egyben koráról is véleményt mondva, keményen elítélte I. Bajezid „káros" újításait. Bár a szakirodalomban sokat hivatkoztak már ezekre a helyekre, a kép teljessége érdekében nem felesleges röviden felidézni a krónikás keserű szavait: „A számadáskönyvet korábban nem ismerték. Amikor ők [a keleti hittudósok] az oszmán uralkodókhoz jöttek, kitalálták a számadáskönyvet. Ok honosították meg a pénzgyűjtést és a kincsfelhalmozást.2'... Amikor Kara Halil fia, Ali pasa lett a vezír, elhatalmaso-23 Doukas, i. m., 116. 24 I. m., 116, 142. 25 Kritobúlosz, II. Mehmed élete. Fordította Szabó Károly. Budapest, 1875, 106-107. Részletesebben ld. Steven Runciman, Konstantinápoly eleste 1453. Budapest, 2000, 152-153. Dukasz Lukasz Notarasznak tulajdonítja azt a híres mondást, hogy „inkább lássa a török turbánt uralkodni a város közepén, mint a latin püspöksüveget" (Doukas, i. m., 219.). Vö. Runciman, i. m., 32. 26 ínalcik, Ghulam, 1086. Gülru Necipoglu, Architecture, Ceremonial, and Power. The Topkapi Palace in the Fifteenth and Sixteenth Centuries. Cambridge, London, 1991. főleg 111 skk. 27 A szövegrész a Bajezid idején elterjedt adóösszeírásokra és a súlyosbodó adókra céloz.
