Századok – 2004
Tanulmányok - Fodor Pál: „Hivatásos törökök” – „született törökök”. Hatalmi elit és társadalom a 15–17. századi Oszmán Birodalomban IV/773
782 FODOR PÁL dott a züllés.2 8 Kedvenc fiúkkal vette körül magát, akiket belső fiúnak (ics ogláni) nevezett el. Egy ideig tette, amit kellett, aztán előléptette, és magas posztokra helyezte őket. Oelőttük régi, családos emberek töltötték be a főhivatalokat, akiket nem tettek le, nem bocsátottak el, és helyükre nem állítottak senkit. Ha egy szpáhi meghalt, az állását a fiának adták. Ha nem volt fia, csak lánya vagy felesége, akkor adták kulhoz, nehogy megalázó helyzetbe kerüljön. Az elhalt tímárját is vele adták. A belső fiút a kutyánál is kevesebbre becsülték. A belső fiút Ali pasa óta tartják nagy becsben."2 9 A szövegből kitűnik, hogy a hatalom szférájából kiszoruló török alattvalók nemcsak a & «/okkal, hanem az állammal erősen összefonódott ulemával is rendkívüli módon elégedetlenkedtek, bűnösnek, kapzsinak és korruptnak tartották őket. Ennek fényében még érdekesebb, hogy egy későbbi adat szerint az ulemá körében sem mindenkinek tetszett mindaz, ami Mehmed idején törént. Molla Güráni, az uralkodó nevelője, az egyik legtekintélyesebb vallástudós, visszautasította a neki felajánlott vezíri posztot, hivatkozva arra, hogy azt újabban az udvarban felnevelt raboknak adják. Feltehetőleg méltóságán alulinak tartotta, hogy egy szintre kerüljön velük. Molla Güráni nemtetszése abból is kiviláglik, hogy hadbíróként (kádiaszker) a kul nagyvezír megkérdezése nélkül nevezett ki embereket ulemá posztokra. Az idők változását jelzi, hogy az uralkodó ezért lemondatta állásáról.3 0 Egyes vallásjogászok még a „szolgáló-rend" vitathatatlan dominanciája idején sem békültek meg teljesen a kialakult helyzettel. Egy tizenhatodik század vége felé lejegyzett történet szerint Ibn Fenári ruméliai kádiaszker (1523-1537) a dívánban az egyik ügy tárgyalásakor visszautasította Ibrahim pasa, Szülejmán szultán nagyhatalmú nagyvezíre (1523-1536) közreműködését, kijelentvén, a fel nem szabadított rabszolga tanúságtétele a seriat szerint nem fogadható el. A mélyen megsértett nagyvezír ekkor a szultánhoz fordult támogatásért. Az jogosnak ítélte a kádiaszker eljárását, viszont szóban azonnal felszabadította Ibrahimot. Ibn Fenári azonban mindaddig rabként kezelte Ibrahimot, amíg a szultán nem adott parancsot a szabadító levél megírására. Az iratot aztán a következő nap maga Ibn Fenári „adta át neki [Ibrahimnak] a szultáni tanács vezető tagjainak jelenlétében, s ezt mondta neki: 'Itt van a szabadító leveled. A tanúskodásod most már elfogadható'. És ez [ti. hogy Ibrahimot megszégyenítve a díván előtt nyújtotta át felszabadító levelét] még szokatlanabb merészség volt, mint az első [ti. hogy egyáltalán felvetette Ibrahim pasa státusának kérdését]."31 28 Csandarli Ali pasáról (megh. 1406), a számos vezírt adó, híres Csandarli család tagjáról van szó, aki I. Murád, I. Bajezid és Emir Szülejmán mellett volt nagyvezír. Münir Aktepe·. Çandarh Ali pa§a. In: Türkiye Diyanet Vakfi Islam Ansiklopedisi. 8. Istanbul, 1993, 211-212. 29 Friedrich Giese: Die altosmanischen anonymen Chroniken. Teil I: Text und Variantenverzeichnis. Breslau, 1922, 30-31. Teil II: Übersetzung. Leipzig, 1925, 42-43. 30 Igaz, később rehabilitálta és kinevezte főmuftinak. A két esetet idézi Halil Inalcik·. The Rise of the Ottoman Empire. In: A History of the Ottoman Empire to 1730. Chapters from the Cambridge History of Islam and the New Cambridge Modern History by V. J. Parry, H. inalcik, A. N. Kurat and J. S. Bromley. Edited with an Introduction by M. A. Cook. Cambridge, etc. 1976, 46-47. Uô., Mehmed II. In: îslâm Ansiklopedisi. 7. Istanbul, 1993, 511-512. 31 R. C. Repp: A Further Note on the Devshirme. Bulletin of the School of Oriental and African Studies 31:1 (1966) 137-139. A hatalom és a hivatalos ideológia ulema-ellenzékéről bővebben Id. Ocak, Osmanli toplumunda, 203 skk.
