Századok – 2004
Tanulmányok - Fodor Pál: „Hivatásos törökök” – „született törökök”. Hatalmi elit és társadalom a 15–17. századi Oszmán Birodalomban IV/773
HATALMI ELIT ÉS TÁRSADALOM AZ OSZMÁN BIRODALOMBAN-779 Az oszmán történelem egyik izgalmas kérdése, hogy miképpen reagáltak a „született törökök" a „hivatásosok" előrenyomulására? Próbáltak-e ellenállni, védekeztek-e lehetőségeik fokozatos szűkítése ellen? Még általánosabban feltéve a kérdést: miképpen fogadta a török népesség a devsirme-származékok fokozatos hatalomra jutását, a rájuk építkező állam egyre erőszakosabb viselkedését?« Egy mégoly elnagyolt válasz megfogalmazását is alaposan megnehezíti, hogy a kevés ránk maradt forrás zömét éppen a másik, az ellenérdekű fél, az állam „üzemeltetői" írták, akikről könnyen elképzelhető, hogy nem feltétlenül állt szándékukban és érdekükben a jövőnek megőrizni a felszínre törő ellenérzéseket - már ha voltak ilyenek. Ezért az utóbbi időben különös érdeklődéssel fordultam minden olyan apró adat felé, amely elárul valamit erről a „kényes" témáról. Az alábbiakban, amikor — részben a szakirodalom által már feltárt, részben elsődleges forrásokból származó — szerény gyűjtésem eredményét közrebocsátom, ezeket a ritka, kézzelfogható eseteket kívánom bemutatni, hogy némi fogalmat alkothassunk magunknak az oszmán világ e társadalomlélektanilag sem érdektelen problémájáról. Ismeretes, hogy I. Bajezid (1389-1402) udvara, kormányzata és hadserege volt az első, amelyről az akkori törökök úgy érezték, hogy elviselhetetlen mértékben özönlötték el a rabok. Ez nem meglepetés, hiszen kétségbevonhatatlan adatok tanúskodnak a palotában tartott válogatott ifjakról (ics ogláni: „belső fiú", arab szóval: gúlám), a keresztényekre rendszeresen kivetett gyermekadóról (pendzsik ogláni) és a javadalmak kulók általi „megszállásáról".1 7 A homo novus alakjáról és felmelkedésének okairól remekbe szabott leírást hagyott ránk Dukasz, a kortárs és jól tájékozott bizánci történetíró, aki a következőképpen rajzolta meg I. Mehmed (1413-1421) és II. Murád (1421-1451) nagyvezíre, Bajezid pasa pályáját: „Albán származású volt, ak,inek gyermekkorától fogva rabszolgasors jutott osztályrészül. Később Mehmed bég társa lett jó és rossz időkben egyaránt. Amikor Timur megölte Mehmed apját [Bajezid szultánt], az ifjú Mehmedet Timur és a perzsák üldözték Galatia hegyeiben, Ankara közelében, ahol a nagy csata... lezajlott. A számkivetettség és az üldözés számtalan veszélyének és nehézségének kitéve Bajezid osztozott vele örömében és bánatában. Miképpen tette ezt? Amint mentek együtt gyalogosan, Mehmed, aki akkor még kisfiú volt, nem bírta az út nehézségeit, és nem tudott tovább járni, mert feldagadtak a lábai. Bajezid, mint egy líbiai szamár, a vállán hordozta a hosszú napokig tartó utazás során, mígnem épségben vissza nem hozta atyja birodalmába. Bajezid gyakran megvonta magától az élelmet. Dervisnek öltözve a falvakba lopózott, és mindenhol kenyeret koldult. Ezen a módon el tudta látni Mehmedet, bebizonyította, hogy jó és hűséges szolga. Valóban senki nem volt hozzá fogható. Ezért aztán Mehmed, amikor férfivá ért és megörökölte atyja uralmát, megjutalmazta Bajezidot... Kinevezte majordomusának [nagyvezírnek] és összes földjei gazdájának... Amíg Mehmed élt és békében uralkodott, Bajezid hatékonyan, legjobb képességei szerint kormányozta az egész birodal-17 Halil inalcik: Ghulara. In: The Encyclopaedia of Islam. New ed. II. Leiden, 1983, 1086. Vassiiis Demetriades, Some Thoughts on the Origins of the Dev§irme. In: Elisabeth Zachariadou (ed.), The Ottoman Emirate (1300-1389). Rethymon, 1993, 28-29.
