Századok – 2004
Tanulmányok - Fodor Pál: „Hivatásos törökök” – „született törökök”. Hatalmi elit és társadalom a 15–17. századi Oszmán Birodalomban IV/773
778 FODOR PÁL a kulturált oszmán társadalmat, amely a barbár török helyett az arab és perzsa elemekkel gazdagított, nagyszerű oszmánli nyelvet beszéli.1 3 Mint az idézett kortársi vélemény is sejteti, az összetett, de felső szintjén mégis egyszínű, összetartó elit és a birodalmat létrehozó török tömegek viszonya drámaian megváltozott a 16. századra. Az állam az ortodoxia ösztönzésére és segítségével nagy erőfeszítéseket tett a népi vallásosság és az etnikai tudat háttérbe szorítására, a hivatalos szunnita irányzat megerősítésére.1 4 A török szó ebben az időszakban már egyértelműen negatív fogalomként jelenik meg: a közönséges parasztot és a nomád törököt „bélyegezték meg" vele, aki tudatlan (bi-idrák), faragatlan (bi-edeb, edebsziz), fegyelmezetlen, aki — és a hatalom szempontjából ez a leglényegesebb — alkalmatlan arra, hogy állami szolgálatba léphessen. Ezt a felfogást a Janicsárok törvényei (1606) c. munka ismeretlen szerzője így foglalta össze, miközben az elit utánpótlását szolgáló gyermekadó szabályait ismertette: „Erősen óvakodjanak attól, hogy török gyermekeket szedjenek össze... A háborúban az ilyen... csőcselék népség szokott megfutni. A török gyermekeket azért hasznos mellőzni, mert többségük könyörtelen, vallása és hite csekély.... A hitetlenek gyermekeinek összegyűjtése azért hasznos, mert amint áttérnek az iszlámra, vallási buzgalom jelentkezik náluk, rokonaik és hozzátartozóik ellenségévé válnak. Mikor a győzedelmes határvidékeken szembekerülnek az ellenséggel, mindegyik vitézségről és bátorságról tesz tanúbizonyságot".1 5 Hogy ezek az elvek mennyire áthatották a vezetés gondolkodását, azt jól mutatja egy 16. század végi eset. Az uralkodónakjavasolták, hogy fogadjon el vejének egy török származású kormányzót. III. Murád szultán eleinte ezt kereken elutasította, mondván, a rend az, hogy egy szultáni hercegnőnek szerájban kinevelt, egykori keresztény legyen a félje. Végül aztán beadta a derekát, mert elmagyarázták neki, hogy a vőjelöltet keresztény anya szülte, és közönséges nevelést kapott (értsd: olyat, mint a devsirme-gyerekek elhurcolásuk előtt).16 Az Oszmán Birodalomban is bekövetkezett tehát az, ami a korábbi török államok többségében: az országot szerző és államot szervező etnikumot lassanként háttérbe szorította a jobbára idegen eredetű, egyetemes irányultságú, dinasztikus hatalmi elit. Ennek tagjai és az uralkodók mindent elkövettek azért, hogy az alattvalók identitását a maguk képére formálják, hogy belőlük is hű oszmánlikat és jámbor muszlimokat faragjanak. * 13 Fleischer, i. m., 253-258. 14 A módszerek a dzsámiépítéstől az „eretnekek" (az ellenzék) vad üldözésén és a kormányhoz lojális dervisrendek felkarolásán át a szultánátus és a jogrend iszlamizálásáig terjedtek. Ld. pl. Ahmed Ya§ar Ocak, Osmanli toplumunda zmdrklar ve mülhidler (15.-17. yüzyúlar). (Tarih Vakfi yurt yaymlarr, 60.) Istanbul, 1998. Nathalie Clayer: Mystiques, état et société. Les Halvetis dans l'aire balkanique de la fin du XV0 siècle à nos jours. (Islamic History and Civilization. Studies and Texts. Ed. by Ulrich Haarman, vol. 9.) Leiden, New York, Köln, 1994. Colin Imber: Ebu's-su'ud. The Islamic Legal Tradition. Edinburgh, 1997. 15 A janicsárok törvényei (1606) I. Ford. Fodor Pál. Budapest, 1989, 6. 16 Maria Pia Pedani: Safrye's Household and Venetian Diplomacy. Turcica 32 (2000) 30. 1566-ban a Szigetvár alól visszatérő janicsárok addig nem hagytak nyugtot az őket Belgrádban váró, frissen trónra lépett II. Szelimnek, amíg el nem bocsátotta a vele érkezett, kíséretében tartózkodó „faragatlan" anatóliaikat. Selânikî Mustafa Efendi: Tarih-i Selânikî. Hazrrlayan Mehmet Íp§irli. Istanbul, 1989, I. 51.
