Századok – 2004

Közlemények - Czövek István: A francia; orosz konzervatív közvélemény és a kettős szövetség III/719

FRANCIÁK, OROSZOK ÉS A KETTŐS SZÖVETSÉG 721 [Németországban - Cz. I.], hogy a kor diplomatái joggal mondhatták, most minden út Berlinbe vezet".1

0 I. Vilmos azonban nem akart szövetséget kötni a cár ellen, bár Bismarck igyekezett elhitetni vele, hogy Oroszország ellenséges magatartást tanúsít Németországgal szemben. Ezért kihasználta II. Sándor 1879. augusztus 15-én írt levelét, amelyben panaszkodott Németország berlini szerződés végrehajtásával kapcsolatos magatartására.1

1 A levél egyes részleteire számos történész hivatkozik,1

2

azonban az — véleményem szerint — önmagában nem elemezhető; s nem véletlen az sem, hogy a bonni Külügyi Levéltárban összefűzték másik két dokumentummal, nevezetesen I. Vilmos császár II. Sándorhoz írt 1879. november 4-ei levelével,13

valamint az orosz uralkodó nagybátyjának címzett november 14-ei írásos válaszával.1

4 A három levél a kettős szövetség történetének lényeges dokumentumai, amelyek vizsgálatától nem tekinthetünk el. A három írás kapcsán ugyanilyen fontos szempont az orosz és a francia közvélemény elemzése is. Azért hangsúlyozzuk ezt a tényt, mert bár a 19. század hetvenes éveiben vagyunk, s bár a parlamentarizmus, a párturalom előre tört, a monarchák véleményére még mindig oda kellett figyelni a bel- és külpolitikában egyaránt. Egyes történészek szerint II. Sándor 1879. augusztus 15-ei levele óvatlanságból született, amely a németek ellenséges gazdasági tevékenységére alapozódott, szemrehányó, fenyegető hangja segítette Bismarck Osztrák-Magyar Monarchiával kapcsolatos szövetségi tervét. A szövetség szükségessége — az említett történészek véleménye szerint — több lehetőséget is kínált: 1. esetleg a szerződés után sikerül kiengesztelni Oroszországot és a három császár szövetségét helyreállítják, 2. ha nem sikerül, akkor egy Nagy-Britanniához való közeledés lehetősége is köf-vonalazódott.15 Ami természetesen közös a két uralkodó írásbeli érintkezésénél, egyfelől a rokoni hangvétel, másfelől a diplomáciai-katonai szövetség kapcsán a szuverén állásfoglalás. Az előbbire jó példa I. Vilmos aranylakodalmával összefüggő beszámoló, amely esemény alól II. Sándor kimenti magát, vagy a porosz katonai parádéról leírt gondolat. Ez a szál folytatódik Reutern orosz katonai attasé halálának közlésével, aki mindkét uralkodó bizalmát bírta. II. Sándor ígéretet tett nagybátyjának: neki is tetsző utódot fog kinevezni Berlinbe.16 Másfelől, amikor a cár rátér az orosz külpolitikát érintő igen kényes kérdésre, nevezetesen a konstantinápolyi német diplomaták orosz ellenes magatartására, 10 Kennedy, Paul: The Rise and Fall of the Great Powers. Fontana Press 1989. 112. 11 A dokumentum megtalálható a bonni Külügyi Levéltár I. A. B. i. Rußland No 65. fondjában 10214 A 45-87 számon, valamint a Die Große Politik der Europäischen Kabinette 1871-1914. Sammlung der Diplomatischen Akten des Auswärtigen Amtes. Hrsg. von Johannes Lepsius, Albrecht Mendelssohn Bartholdy, Friedrich Thimme I-VI. Berlin 1922. c. munkában a III. kötetben. 12 Diószegi István: Bismarck és Andrássy. Bp. 1998.; Görtemarker, Manfred: Deutschland in 19. Jahrhundert. Bonn 1996.; Angelow, Jürgen: Bismarck und der Zweibund 1879-90. Friedrichsruh 1998. stb. 13 Politisches Archiv des Auswärtigen Amtes (továbbiakban PA) Bonn I. A. B. i. Rußland No 65. 10210 2/12. 14 PA Bonn I. A. B. i. Rußland No 65. 10211 A 64-61. 15

Többek között 1. Angelow, J.: i. m. 8. 16

PA Bonn I. A. B. i. Rußland No 65. 10214 A 45-87. 7.