Századok – 2004

Tanulmányok - Ladányi Andor: Az egyházak és a felsőoktatás a dualizmus korában I/3

AZ EGYHÁZAK ÉS A FELSŐOKTATÁS A DUALIZMUS KORÁBAN 31 figyelmen kívül hagyja, egyházkerületünk törvényesnek el nem ismerhetvén: eljárása és intézkedése ellen határozott óvástételét jelenti ki". Az oktatás terén a protestáns autonómia egyoldalú — az állam szerepét, jogkörét figyelmen kívül hagyó — értelmezését tükröző elvi állásfoglalás ellenére az egyházkerületek igyekeztek alkalmazkodni a VKM rendelkezéséhez. Ennek során a fő problémát az anyagi feltételek, a képzési idő felemelésének, a tanárok száma növelésének költségei jelentették. A tiszai evangélikus egyházkerület közölte is, hogy az eperjesi jogakadémia átszervezéséhez az erkölcsi támogatáson kívül egyéb támogatást nem tud adni. Ezért e jogakadémián több évig szünetelt az oktatás, és csak 1878-ra tudták a négyéves képzés feltételeit megteremteni. Az 1874. évi reform lehetőséget teremtett a jogakadémiák fejlődésére, színvonaluk emelésére. Helyzetüket azonban a 70-es évek közepétől lényeges mértékben befolyásolta az a körülmény, hogy az 1874. évi XXXIV és XXXV törvények az ügyvédi és a közjegyzői működés előfeltételeként csak az egyetemeken szerezhető — és tudományos grádusból minősítő jellegűvé vált — doktorátust jelölték meg. Emiatt a jogakadémiák, köztük a felekezeti jogakadémiák hallgatólétszáma a 90-es évek elejéig számottevő mértékben csökkent. Ugyanakkor a jogakadémiák legjelesebb tanárai sorra egyetemi tanári kinevezést nyertek, és jóllehet a későbbiekben is sok kiváló, értékes tudományos munkát is végző tanár oktatott a jogakadémiákon, a közepes (vagy a közepesnél is gyengébb) tanárok kinevezése, működése kedvezőtlenül befolyásolta a jogakadémiák, különösen a felekezetiek színvonalát. A tanári kinevezésekkel kapcsolatban az 1889. évi jogászgyúlésen elhangzott, hogy a pécsi joglíceumban a legfontosabb tantárgyak egyikét olyan tanár adja elő, akinek nincs jogi doktori fokozata, egy másik tanszékre pedig olyan tanárt neveztek ki, aki csak az első doktori szigorlatot tette le, a másodikon megbukott. 1908-ban a Jogtudományi Közlöny cikkírója arról tett említést, hogy az egyik kisebb protestáns jogakadémián egy év alatt három egészen fiatal, sem tudományos munkássággal, sem gyakorlati tapasztalattal nem rendelkező személy „családi összeköttetések révén" nyert tanári kinevezést. Concha Győző, a tekintélyes katolikus jogtudós pedig 1915-ben arról írt, hogy a felekezeti jogakadémiákon a tanári kinevezés „igen sok esetben nem az oktatás és a tudomány kívánalmai, hanem idegen tekintetek szerint történt [...] előfordult, hogy katonai szolgálat, orgonálóképesség, vallásos buzgóság, jámborság, befolyásos családoknál töltött nevelősködés vagy velük való rokonság szolgáltak egyedüli alapul a betöltéseknél." A jogakadémiák problémái napirendre kerültek a jogi szakoktatás kérdéseiről 1878/79-ben rendezett tanácskozáson is. Ezen a Trefort által előterjesztett egyik vitakérdés a következő volt: „Az országban feles számmal létező jogakadémiák megfelelnek-e mai szervezetökben a jogtanulás követelményeinek? Nem szolgálnak-e némileg a jogi képzés színvonalának alább szállításához? Van-e szükség átalában ennyi jogakadémiára, a mennyi jelenleg fennáll? S nem volna-e czélszerűbb és kívánatosabb, azok egynémelyikének megszüntetésével inkább még egy egyetemet állítani föl?" A felszólalók közül többen — köztük olyan tekintélyes protestáns személyiségek, mint Szász Károly és Kerkápoly Károly — a felekezeti jogakadémiák csökkentése mellett foglaltak állást.