Századok – 2004
Tanulmányok - Ladányi Andor: Az egyházak és a felsőoktatás a dualizmus korában I/3
30 LADÁNYI ANDOR ködött, a kolozsvárin pedig az első joghallgatók csak 1876-ban végeztek —jelentős szerepet játszottak a jogi szakismeretek terjesztése, elsősorban a közigazgatási tisztviselők képzése terén. Színvonaluk azonban — különösen az októberi diploma után, a 60-as években újjászervezett felekezeti jogakadémiákon — meglehetősen egyenetlen volt, részben a tanárok száma, a tanári karok heterogén minőségi összetétele, részben pedig nagy részüknek rövid tanulmányi ideje következtében. (Míg a nagyszebeni királyi jogakadémia 11 oktatóval rendelkezett, a nagyenyedi református jogakadémia csak kettővel, a tanulmányi idő pedig a kolozsvári és a nagyszebeni királyi jogakadémiákon négy, az eperjesi evangélikus és a nagyenyedi jogakadémián két év volt.) Ezért a kiegyezés utáni években a jogászképzésről folytatott viták során a jogakadémiákat — főleg a felekezetieket — igen éles bírálatok érték. így az 1870. évi jogászgyűlésen Dárday Sándornak a sok kisebb jogakadémia megszüntetésével két vagy három „egyenjogú jog- és államtudományi fakultás" szervezésére vonatkozó indítványát a hozzászólók többsége támogatta, és végül is a gyűlés elfogadta a IV szakosztálynak azt a határozati javaslatát, hogy ,jogiskolákat csak is az állam állítson fel, [...] a vidéki jogiskolák az egyetem jogi és államtudományi facultásával egyenlősíttessenek, és [...] alsóbb minőségű, silányjogiskolák az országban sehol se tűressenek" (ill. csak a „silány" jelzőt hagyták ki a határozatból). Három református kollégiumban meg is szűnt a jogi oktatás (Nagyenyeden 1869-ben, Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen 1870-ben.) így 1870 után két katolikus joglíceum működött (Egerben és Pécsett), öt református (Debrecenben, Kecskeméten, Máramarosszigeten, Pápán és Sárospatakon) és egy evangélikus (Eperjesen). A fenti bírálatokat is figyelembe véve a kormányzat 1874-ben — ideiglenes jelleggel — szabályozta az állam közvetlen felügyelete alatt álló jogakadémiák és katolikus joglíceumok szervezetét, úgy rendelkezve, hogy azok „négy évi tanfolyammal ellátott, teljes jog- és államtudományi karokká alakíttatnak át, egyedüli kizártával a jogtudorozási és a magántanárrá való képesíttetési jogosítványnak". E rendelkezést Trefort azzal indokolta, hogy a jogakadémiák és joglíceumok tanulmányi rendszere összhangban legyen a tudományegyetemek jog- és államtudományi karaiéval, és hogy „egyúttal az érintett jogtanodák tanműködésük eddigi szűk köréből kiemelkedve, oly tanszervezeti alapra fektettessenek, melyen nemcsak egy szakiskola feladatának, hanem a főiskola azon magasabb rendeltetésének is, miszerint a gyakorlati élet követelményein kívül egyszersmind mívelője és terjesztője legyen magának a tudománynak is, s e szerint hazai ifjúságunk alaposabb kiképeztetésében a két magyar egyetemmel egyenlőbb versenyre kelhessenek". Trefort egyidejűleg közölte a jogakadémiákat fenntartó protestáns egyházkerületek püspökeivel, hogy a jövőben csak azok a hallgatók bocsáthatók államvizsgára, akik a királyi akadémiák és a joglíceumok szabályzatában foglalt feltételeknek megfelelnek, ami viszont a jogakadémiák ennek megfelelő átszervezését igényli; és erre vonatkozólag jelentést kért a püspököktől. A protestáns egyházak sérelmesnek tekintették a leiratot; a legélesebben arra a tiszántúli egyházkerület reflektált, az 1874. októberi közgyűlés határozata szerint „a ministernek azon jogát, hogy szabályrendeletek által intézi és szabályozza tanügyeinket, s így [...] országos törvényekben gyökerezendő önkormányzati jogainkat egészen mellőzi és
