Századok – 2004

Tanulmányok - Kiss Gergely: A Pannonhalmi Apátság egyházjogi helyzete a 11-13. században II/265

292 KISS GERGELY Az egyházi szokásjog alapvetően a kolostorok felett a püspöki joghatóság érvényesülését tartotta kívánatosnak. Ettől csak akkor tértek el, ha az Ordinarius, jogaival visszaélve, a szerzetesi közösség önállóságát veszélyeztette. Természetesen ez nemcsak a püspökök oldaláról fenyegetett, jellemzőbbek voltak a világiak részéről elkövetett sérelmek. Ennek hatására a világi hatalmasságok, a püspökök és később a pápák is oltalmat iprotectio) biztosítottak egyes apátságoknak, amelyeknek rendre visszatérő eleme volt a kolostori vagyon védelme, az apátválasztás szabadsága, a püspökök által gyakorolt rendi hatalom túlkapásainak korlátozása. Ezeknek az elemeknek a megléte az egyes privilégiumokban — függetlenül a elmondható, hogy a 12. században szinte természetessé vált a Rómához fordulás vitás esetekben, perekben (pl. JE 2331., JL 4212., 4367., 4632., 6255.). Schreiber ezt még az exemptio kritériumának tartotta, tévesen. (Schreiber, G.: Kurie und Kloster i. m. I. 204-205.; Falkenstein, L.: La papauté et les abbayes françaises i. m. 163-166.). A harmadik eset igen ritkán fordult elő, nagyon nehéz behatárolni az ilyen kiváltság pontos okát (Falkenstein, L.: La papauté et les abbayes françaises i. m. 166-167.). A negyedik esetben egyértelműen a potestas ordinis-ről van szó. Itt a pápai kiváltságlevelek két módozatot engedélyeztek: vagy az ordinariustól kellett kérni azokat, vagy tetszőleges püspöktől. A püspökökkel szemben alapvető elvárás volt, hogy a szenteléseket „gratis ас sine pravitate" végezzék el, maga a püspök pedig akkor voltak alkalmas, „si tarnen catholicus et communionem / gratiam apostolicae sedis habuerit". Ez a feltételrendszer gyakran feltűnt a 11. század közepétől, később formulává vált, 1. Fahre, E: Etude sur le Liber Censuum i. m. 92-93.; Falkenstein, L.: La papauté et les abbayes françaises i. m. 167-175. W Pfaff egész rendszert dolgozott ki az exemptio kritériumaira, amelyek nagyrészt megegyeznek L. Falkenstein rendszerével. Pfaff vizsgálataiban a negyedik esettel hosszabban foglalkozott, az exemptio lehetséges kritériumának tartotta. Véleménye szerint sajátos helyzetet eredményeztek azok az esetek, amikor a pápa — a tulajdonra hivatkozva — magának tartotta fenn az apát megáldásának a jogát (pl. Farfa, 823, Bagni di Romagna, 872, Val di Ponte, 969, Szt. Petrus in Coelo, Pavia, 987.). Ezt vagy maga végezte el, vagy egy erre általa felhatalmazott személy (pl. Lecce, Morbano, Mileto, Sambuciana, Gallinaria, Farlate, Lepia). Ezek az esetek azonban csekély számban fordultak elő, a pápa általában az említett feltételekkel meghagyta ezt a jogot az ordinariusnak. Nem volt ritka azonban, különösen a 12. század közepétől, hogy ezt a pápa meg-, ill. visszavonta, fenntartva magának az apát megáldásának a jogát (pl. Szt. Petrus di Cremona: 1051-1145, Martura: 1068-1135, Monte Amiata: 1127-1144, Szt. Leucius di Todi 1051-1145, Szt. Sixtus di Piacenza 1121-1154), 1. Pfaff, V.\ Die päpstlichen Klosterexemptionen i. m. 84-88. L. még Szt. Salvator di Brescia, Plavi, Susa, Pomposa, ezek tetszőleges püspököt választhattak a felszenteléshez. A chrisma-t, szent olajokat — az általa vizsgált intézmények közül — hétben kérhették bármely püspöktől (Novara, Carpi, Guastalla, Martua, Sacigliano, Sesto, Torremaggiore), a többi esetben ez a megyéspüspök joga volt, az említett feltételekkel. Összességében három kategóriát alakított ki az exemptus intézmények között: I.: 1) teljesen független intézmények: püspöki büntető hatalom megvonása, zsinati kötelezettség alóli mentesség, 2) nulli - nisi, ill. egyéb formulák megléte, 3) apát megáldása a pápa által, 4) cenzus fizetése. II.: 1) apát megáldása a pápától, 2) egyéb kisebb jogok, akárcsak az I. esetében; III.: ugyanazon jogok, mint az I. esetben, leszámítva 3) pontot. Pfaff elképzelése szerint az I. csoportba 64, a II. 21, a III. 77 intézmény tartozott, amelyek összlétszáma így 162-t tesz ki, 1. Pfaff, V.: Die päpstlichen Klosterexemptionen i. m. 92-111. Korábban a szerző arra tett kísérletet, hogy a cenzust fizető egyházak között különbséget tegyen. Hangsúlyozta, hogy a cenzus többféle jogállapotot is takarhat (oltalom, exemptio). A cenzus fizetésének oka azonban közös, mégpedig a pápai tulajdon. így összességében arra jutott, hogy voltak 1) egyszerű pápai tulajdonú, 2) Cluny alá tartozó, 3) exempt, 4) exempt és pápai tulajdonú kolostorok. Ez utóbbi megfigyelés döntő, hiszen elsőként állapította meg azt, hogy önmagában a pápai tulajdon nem jelent exemptiot, 1. Pfaff, V: Sankt Peters Abteien i. m. Az exemptio kialakulása és elterjedése kapcsán később egyébként három korszakot különböztett meg: A exemptio létesítésének első hulláma a II. Sándor (1061-1073) és II. Paszkál (1099-1118) közötti időre tehető. Ezt követően visszaesés tapasztalható, nagyjából 1153-ig. A 12. század hátralevő részében emelkedő tendencia bontakozik ki. Pfaff, V: Die päpstlichen Klosterexemptionen i. m. 77-78., vö. még Schreiber, G.: Kurie und Kloster i. m. I. 126-146., 172-181.