Századok – 2004
Történeti irodalom - Yves Denéchére: Jean Herbette (1878–1960). Journaliste et ambassadeur (Ism.: J. Nagy László) I/261
262 TÖRTÉNETI IRODALOM A három diplomával, jogi, bölcsész és természettudományi, majd egy fizikai tudományokból szerzett doktorátussal rendelkező fiatalember 1906-tól különböző politikai irányultságú lapok külpolitikai kommentátora lett, és igen nagy tekintélyre tett szert (1916-ban Poincaré elnök is kikérte a véleményét). A világháború végétől azon kevesek közé tartozott, akik a Szovjetunió elismerése mellett foglaltak állást. Kizárólag Franciaország külpolitikai (biztonsági) érdekeit tartotta szem előtt, amikor álláspontját indokolta: ha nem ismerik el az új orosz államot, akkor az ki fog egyezni Németországgal, s a két hatalom meghatározó tényezővé fog válni a kontinensen. Küzdelme a belpolitikai erőviszonyok megváltozásával lett eredményes. Az 1924-es választásokon a szocialisták által is támogatott baloldali kartell győzött, és Herriot miniszterelnök, aki 1922-ben járt a Szovjetunióban, a diplomáciai kapcsolatok felvétele mellett döntött, s nagykövetté személyesen a nem sokkal korábban megismert Jean Herbette-et nevezte ki. Minden bizonnyal a szovjetek is figyelemmel kísérték a külpolitikai újságírói tevékenységét, mert Csicserin külügyi népbiztos már az agrément kérésének másnapján pozitívan válaszolt. Az 1925 januáijában Moszkvába érkezett nagykövet jó ideig kedvező véleményt fogalmazott megjelentéseiben a szovjet kül- és belpolitikáról egyaránt (pl. pozitívan ítélte meg a szovjet alkotmányt). Azt is javasolta, hogy .Párizs revideálja kapcsolatait a kelet-európai szövetségeseivel („Románia nem megbízható" - írja), és közeledjen Moszkvához, akár még azon az áron is, hogy az orosz adósság kérdését nem feszegeti (132. o.). A Quai d'Orsay elvetette a javaslatát, ugyanis a Szovjetunió helyzetét gazdasági és politikai szempontból egyaránt ingatagnak tartotta. Jean Herbette véleménye 1927-ben változott meg a Szovjetunióról. Jelentéseiben feszült és egyre romló helyzetről írt: áruhiány, a titkosrendőrség túlzott hatalma, politikai és személyi szabadságjogok hiánya jellemzi a szovjet társadalmat, amelyet „kommunista feudalizmusnak" nevezett (169. o.). Am még mindig úgy látta, hogy jelenléte a szovjet fővárosban hasznos lehet. 1930-ban azonban, amikor szabadságra hazautazott, már feltette a kérdést: érdemes-e visszatérnie? Eddig csak a francia szélsőjobboldali sajtó (Action française) támadta, most már a szovjet lapok is. Az 1930 végén zajló ún. ipari párt perébe belekeverték a francia nagykövetség kereskedelmi attaséját is. Ez azt is jelentette, hogy a francia-szovjet kapcsolatok zsákutcába jutottak, s azokat újra kellett építeni. Ehhez pedig már új nagykövet is kellett. Jean Herbette-et 1931 márciusában hazarendelték. Furcsa utóélete volt moszkvai tartózkodásának. Jelentéseinek egy részét Egy francia diplomata beszél a bolsevik veszélyről címmel a Franciaországot megszálló nácik propaganda-célból 1943-ban publikálták. Ehhez a már évek óta Svájcban élő Herbette-nek semmi köze nem volt. Ám azt sem tudjuk, hogyan reagált a kiadványra. Az 1940 utáni irataiban — igaz, azok roppant hiányosak — nincs ennek nyoma. Herbette-nek nem volt ideje tétlenkedni Párizsban, júniusban már madridi nagykövetté nevezték ki. Megbízatásának körülményei, okai nem világosak. Az azonban egészen biztosan közrejátszott, hogy már a Moszkvából küldött jelentéseiben is gyakran írt a szovjetek spanyolországi politikájáról, arról az érdeklődésről, amelyet a Komintern tanúsított a potenciálisan forradalmi Spanyolország iránt. Herbette nagy buzgalommal látott munkához a spanyol fővárosban. Szerette volna elérni, hogy a francia-spanyol tengely köré szerveződő mediterrán paktum („mediterrán Locarno" - ahogyan ő nevezte) jöjjön létre. Elképzelése azonban nem valósult meg. Többek között azért nem, mert Franciaország nem tartotta komoly súlyú hatalomnak Spanyolországot. S ezen a megítélésen az sem változtatott, hogy a Pireneusok mindkét oldalán baloldali pártok szövetségéből alakult népfronttömörülés került hatalomra. A Blum-kormány és nagykövete véleménye az üj rendszerről azonban már a polgárháború elején lényegesen különbözött, s ez konfliktushoz vezetett. 1936 nyarán a népfront-győzelmet követő felfokozott feszült légkörben Herbette négy fő veszélyt említett: a kommunizmust, a fasizmust, az anarchizmust és a pronunciamientót (253. o.). Július 16-i táviratában pedig már csak egy veszélyre utalt: „A jelenlegi körülmények kedvezőek egy rendszerellenes puccshoz." (259. o.) Másnap a Marokkóban állomásozó spanyol egységek fellázadtak a legális kormány ellen, elkezdődött a polgárháború. Herbette ekkor még úgy látta, hogy a kormány ura a helyzetnek, és támogatása mellett érvelt. Két hónappal később viszont már gyökeresen másként ítélte meg a helyzetet: „lehetetlen nem észrevenni, hogy a madridi rendszer elvesztette alkotmányosságát" - írta szeptember 15-i táviratában (269. o.). Az anarchisták szélsőséges akcióinak elszaporodása okán pedig nagyon hamar szembe is fordult a köztársaságiakkal, és a lázadók kormánya mellett érvelt. Decemberben, januárban a lázadók minden lépéséért a kommunistákat és az anarchistákat okolta, mert azok „lezüllesztették a Frente populart". Franco azért kényszerült német és ülas^ segítséget kérni, mert
