Századok – 2004

Történeti irodalom - Yves Denéchére: Jean Herbette (1878–1960). Journaliste et ambassadeur (Ism.: J. Nagy László) I/261

263 TÖRTÉNETI IRODALOM „francia, orosz és csehszlovák stb. harcosokkal találta szembe magát" (284. o.). Itt láthatólag hamis információra támaszkodott, ugyanis egy Franco vezérkarához tartozó tiszt közlését vette alapul. A nemzetközi brigádok harcosai majd csak később érkeztek Spanyolországba. Francot, akinek győzelmét biztosra vette, afféle spanyol Napóleonnak állította be, aki nem a múlthoz való visszatéréssel, hanem az eseményeknek és saját céljainak valamiféle szintézisével zárná le a forradalami korszakot. Ekkor is — éppúgy, mint a szovjetek esetében — nyoma sem volt ideológiai érveknek. Itt is a német veszély motiválta az elképzeléseit: ha Franciaország nem közeledik Francóhoz, akkor megtörténhet, hogy a Madrid-Berlin szövetség esetén nemcsak a Rajnánál, hanem a Pireneusoknál is harcolni kell a németek ellen. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Herbette és a Quai d'Orsay politikája közötti különbség szakadékká szélesült. A nagykövetet, aki egyre gyakrabban fordult meg lázadó tisztek és politikusok (pl. Franco öccse)ikörében, a hazai és a külföldi sajtó is bírálta, s a Bourbon-palotában is kritizálták a képviselők. Visszahívása, amelyet a köztársasági kormány már többször kért, akkor vált elkerülhetetlenné, amikor egy olyan francóista tiszttel került kapcsolatba, aki a szélsőjobboldali Cagoule-lal együttműködve tervezett merényletet Franciaországban. Delbos külügyminiszter 1937. október 2-án rendelkezési állományba helyezte Herbette-et. Herbette visszavonultan töltötte élete hátralévő részét, Svájcban telepedett le. Öccsével váltott leveleket, közéleti személyiségekkel — az újévi üdvözlőlapokon túl — alig. Ezekből viszont nézeteinek változatlansága tűnik ki: továbbra is Franco elismerését tartaná helyesnek, sőt úgy véli, ezzel még Hitlert is esetleg jobb belátásra lehetne bírni Csehszlovákiát illetően. Egyre elmarasztalóbb volt a véleménye a francia politikai rendszerről, a népfrontkormány bírálatában pedig szinte a Vichy-rendszer elfogadásáig jutott el. Ennek a részleteit azonban nem ismerjük. A szerző minden lehetséges forrást felkutatott, beleértve a családi archívumot is, de a rendelkezésre álló dokumentumok rendkívül hiányosak. Az 1940-től haláláig tartó időszakról nincs használható anyag. Zárkózottan élt feleségével, gyereke nem volt, kapcsolatokat nem ápolt. Ha üzleti teendői öccsét Svájcba szólították, felhívta telefonon, de a találkozásra mindig csak a montreux-i pályaudvar büféjében került sor. Temetésén alig néhány ember volt jelen. Jean Herbette életútja a francia külpolitikai tevékenység egy szelete, de bizonyos értelemben megtestesíti a francia történelemet is, illusztrálja a III. Köztársaság republikanizmusát és németellenességét. Herbette láthatólag nem tudta követni a korát, a hitleri veszélyt valójában nem ismerte fel, megragadt a III. Köztársaság korai szakaszában kialakult németellenes patriotizmusnál, ahonnan igen gyakran vezetett az út a szélsőjobboldal felé. Jelen esetben is lehet erre következtetni, bár e vonatkozásban a szerző csak utalásokat tesz. J. Nagy László