Századok – 2004
Történeti irodalom - Documents d’Archives Francais sur L’Histoire du Bassin des Carpates 1918–1932. Vol. IV. Janvier 1922 – décembre 1927. (Ism.: Kecskés Gusztáv) I/253
255 TÖRTÉNETI IRODALOM Franciaország dominanciája jellemzett, a regionális erőviszonyok fokozatos átalakulásáig. Erre az időre esett az európai status quo védelmére létrehozott közép-kelet-európai francia szövetségi rendszer kiépítése, melynek során az 1920-as évek elején Franciaország akarata ellenére létrehozott kisantant államaival kétoldalú szerződések aláírására került sor. Az e paktumok előkészítésével kapcsolatos diplomáciai kötélhúzás részletesen közzétett dokumentációja rávilágít Párizs erősen behatárolt katonai és gazdasági lehetőségeire éppúgy, mint a propaganda alapján oly felhőtlennek tünő szövetségesi kapcsolatok ellentmondásosságára. Az 1924-ben megkötött francia-csehszlovák egyezményhez képest az 1926-os francia-román és az 1927-ben tető alá hozott francia-jugoszláv szerződések jóval kisebb jelentőséggel bírtak. A kötet dokumentumai bemutatják az 1925-ben aláírt locarnói egyezmény nyomán meginduló mélyreható közép-kelet-európai változásokat is. Ez ugyanis a britek által támogatott német elképzeléseknek megfelelően csak a német-francia és a német-belga határokra vonatkozóan tartalmazott nemzetközi garanciákat, Németország keleti határai tekintetében nem. Ennek következtében a Duna-medencei erőviszonyok radikálisan átalakultak. Prágának szembe kellett néznie a német terjeszkedéssel, a kisantant egysége meggyengült, Franciaország első világháború utáni hegemóniája fokozatosan csökkent, a britek befolyása szintúgy. A térségben mindvégig igen aktív Olaszország politikájában az 1920-as évek közepén ugyancsak módosulás figyelhető meg. A korszak elején még a kisantant-államokat támogatta Magyarország ellenében, később azonban Budapesttel került szorosabb viszonyba. A kötetből nyomon követhetjük az optáns birtokosok kártalanításának, a Rothermere brit sajtómágnás nevéhez fűződő akciónak és a frankhamisítási botránynak a nemzetközi vonatkozásait is. Különösen érdekes Magyarország megítélésének változása a francia külpolitikában. De Carbonnel francia követ kinevezésekor, 1924 márciusában, még erőteljesen magyarellenes instrukciókkal érkezett Budapestre: „A Franciaország és Magyarország közti normális kapcsolatok fenntartásának lényegi feltétele, hogy az ország lojálisán teljesítse a trianoni béke kikötéseit. Ennek következtében az ön elsődleges feladata lesz, hogy figyelmesen felügyelje annak végrehajtását, és támogatást nyújtson az ennek ellenőrzésével megbízott szövetségesközi szervezeteknek" - írta Poincaré külügyminiszter. A miniszterelnöki posztot is betöltő politikus a közép-európai béke megőrzésének fontos és dinamikus tényezőjeként említi a Kisantantot, melynek magyarországi diplomatáival való intenzív együttműködésre biztatta az új francia követet. A de Carbonnelt követő budapesti francia diplomáciai misszióvezető, de Vienne számára 1927 januárjában megfogalmazott követutasítási tervezet az 1924-es instrukciókat lényegében változatlanul hagyva egyértelműen negatív képet fest a magyar politikáról: „Immár nincs semmi kétség, hogy a békeszerződések ellen Közép-Európában állandó összeesküvés folyik, melynek Magyarország az egyik fő gócpontja, bár a magyar politikusok nagy gonddal igyekeznek elkendőzni ezt a tényt." A Kisantant támogatásával összefüggésben a követnek továbbra is elsőszámú kötelességévé tették, hogy éberen figyelje a magyar kormánynak a békeszerződések megváltoztatására irányuló próbálkozásait. De Vienne 1927. júniusi Budapestről küldött jelentésében azonban már jelentős attitúdváltás észlelhető. A francia diplomácia ugyanis pontos ismeretekkel rendelkezett a közép-kelet-európai olasz és német behatolásról: „Ha az olasz tényező veszélyes, a német még inkább azzá válhat. Ez utóbbi nem öltött még politikai formát; mindeddig főként gazdasági módszereket alkalmazott. Ez egy lassú, következetes, de biztos 'Drang'. Ami Magyarországot illeti, nem kétséges, hogy amennyiben a helyzet úgy kívánja, bele fog törődni a német hegemóniába, ha ezáltal kielégítheti ismert területi igényeit" - írta a követ. Már 1927-ben fenyegetőnek látták a német veszélyt. Ennek ellensúlyozására a budapesti francia misszióvezető felvetette egy francia támogatottságú, erős közép-európai blokk létrehozásának tervét. A főként csak a magyar törekvések megakadályozását szem előtt tartó kisantant az új kihívásokkal szemben nem tűnt hatékonynak. Az erős nemzeti tudattal és nagy vitalitással rendelkező magyarság, valamint a homogén lakosságú, erőteljes és jól szervezett Magyarország viszont a budapesti francia diplomáciai képviselet értékelése szerint a térség fontos tényezőjévé vált. A Lengyelországtól Jugoszláviáig és Ausztriától Romániáig terjedő csoportosulás egységéhez azonban szükség lett volna Magyarország megnyerésére is: „Nem érdemes ezután követelésekkel fellépni a magyarokkal szemben, inkább a barátság jeleként meg kellene egyezni az ellenféllel, amely most 'fogékonynak' mutatkozik egy ilyen ajánlat elfogadására, de amely olasz politikája következtében erős alkupozícióba került" - üzente Párizsba a francia követ. A Quai d'Orsay illetékeseinek tehát módjában állt, hogy felmérjék a közép-kelet-európai befolyásukra leselkedő veszélyeket. A kötet e drámai pillanatnál ér véget. Noha fő vonalaiban ismerjük a folytatást, a könyvsorozat 1928 és 1932 közötti iratanyagot tartalmazó V kötete még bizonyára sok izgalmas meglepetést tartogat a hazai és nemzetközi történésztársadalom számára.
