Századok – 2004

Figyelő - Vofkori Mária: Imreh Istvánról I/223

FIGYELŐ 237 nincs egyetlen darabja sem, amelyeknek ne volna gazdaságtörténeti, agrártörténeti vonatkozása. Az Imreh-i életművet már sok jelzővel illették, de az egyik legtalálóbb talán az integer volt. О valóban integer életmű birtokosa. És ezen az életművön belül mindig ott van a gazdaság, a termelés lehetőségeinek, legfőbb eszközei milyenségének és mikéntjének nemcsak az ismertetése, hanem a nagy kérdéseinek, a feltárt források és a kor történetírásának színvonalán történő megválaszolása is. Bár rövid terjedelmi keretben nehéz áttekinteni az integer Imreh-i életműnek akár egyetlen szegmentumát is, mégis megpróbálkozunk valamilyenféle öszszefoglalóval. A könyvek. A több mint egytucatból — egészen az 1947-ben az ETI égisze alatt megjelent és általunk már sokat idézett Székely falutörvényektő\ az 1999-es Erdélyi eleink emlékezete címet viselőig — kettő az, amely címe és tartalma szerint is visszhangos nemcsak a történész szakma, hanem a nagyközönség széles köreiben is: A rendtartó székely falu (1973) és A törvényhozó székely falu (1983). Ez természetesen nem jelenti azt, hogy fontosságában ez a két könyv döntően kiemelkedne az életmű egészéből, de talán a tévedés kockázata nélkül elmondhatjuk, jelenti azt, hogy ezekben bármely olvasó megtalálhatja az Imreh-i életmű magvát. Ezek a könyvek taglalják azokat a témákat, amelyek korábbi és későbbi művekben, más megközelítésben, más vonatkoztatási rendszert használva szintén megjelennek: a székely társadalom szerkezetét és az abban rejlő ellentéteket, a székely társadalomban munkáló szokásokat és rendeleteket, kötöttségeket és alávetettségeket, a falutörvények születésének körülményeit, megírásuknak okát és módját, a rendtartás szerződésszerűségét és elismertetését, azt, hogy rokontalan-e a székely falutörvény. Mindkét könyvben, hosszú, külön műnek is beillő fejezet ismertet meg minket ezekkel a kérdéskörökkel, a székely falutörvények világával. A bevezetők ismertetnek, választ adnak, igyekeznek kibogozni bárki számára érthetően, (mondhatnánk azt is, hogy közérthetően, ami nemcsak Imreh biztos szakmai tudásának, hanem lendületes, sokszor költői képek használatától sem visszariadó, tudós, de egyáltalán nem szikár írásmódjának is köszönhető), hogy a változó körülmények és a reájuk rótt határőrző feladatnak köszönhetően, hogy lett egyre bonyolultabb a székely társadalomszerkezet, és azon a behatárolt területen, ahol ez a nép élt, miért kívánta meg, hogyan gyöngyözte ki magából azt a rendtartást, amit írásba foglalt és törvénnyé tett a maga számára, azért, hogy valamilyen módon ura maradhasson saját sorsának. Hallunk itt a falusbíróról, akit maga fölé emel a falu, de akinek a funkciója és fontossága változik a múló időben, a faluközösség gyűléséről és ítélőszékéről, a falujegyzőkönyvről, az írásbeliségről és a nótáriusról, a faluról mint a gazdaság rendjét biztosító communitásról, a faluról, mint az erdőlők közösségéről, aki megbünteti az erdőrontókat, a prévarikátorokat, végül pedig számos más, a communitás védelmére született társulásokról, mint amilyen például a szőlőtermesztők szövetkezése, a hegyközség. Minden fejezet társadalomtörténet és gazdaságtörténet is egyben, de ugyanakkor politikatörténet is, hisz kiáltóan szól magáról az autonómiáról — arról az autonómiáról, ami a mai politikatudományokban oly kedvelt és gyakran használt fogalom —, amelyet a források tanúsága szerint székely eleink már évszázadokkal ezelőtt megteremtettek.