Századok – 2004
Figyelő - Vofkori Mária: Imreh Istvánról I/223
238 FIGYELŐ A könyvek második felében Imreh hagyja beszélni magukat a forrásokat. A rendtartó székely faluban tematikus válogatásban szólnak hozzánk, A törvényhozó székely faluban pedig kronologikusan vannak felvonultatva az 1581-es Gyergyóújfalu törvényétől egészen az 1846-os szentkatolnai tűzoltási rendtartásig. Ezek azok a néptörténet, a parasztságtörténet, a mindennapok története szempontjából felbecsülhetetlen értékű források, amelyekről az előzőekben már szólottunk, és amelyeket Imreh Istvánnak sikerült nemcsak megmentenie az enyészettől, hanem beszédessé is tennie. Nyilván Imreh Istvánnak vannak olyan művei is, amelyek már címükben hordozzák gazdaságtörténeti hovatartozásukat. 1956-ban jelent meg a Majorsági gazdálkodás a Székelyföldön a feudalizmus bomlásának idején, amelynek „központjában a Mikó család székelyföldi birtokainak vizsgálata áll, kiegészülve a Nemesek uradalmára és több kisebb birtokra, azok jobbágynépére vonatkozó adatokkal."3 4 (A majorsági gazdálkodás később helyet kapott az Erdélyi hétköznapok című 1979-es kötetben.) Ez a könyv szervesen illeszkedik a magyar történetírás Domanovszky Sándor által az 1920-as években indított mezőgazdaság-történeti kutatásába, amely a feudális-kori nagy uradalmak gazdálkodásának történeti feldolgozására irányult. Ugyancsak a gazdaságtörténetet gazdagítja A fejedelmi gazdálkodás Bethlen Gábor idejében (Erdélyi Tudományos Füzetek, 1992), amelynek már az első oldalán megfogalmazódik egy olyan törekvés, amelynek érvénye az egész Imreh-i életműre kiterjeszthető, és amelynek lényege, hogy bár a 16-17. században a fejlettség viszonylatában megállapítható egy Erdélynek nem kedvező rangsor, melynek kimunkálásán akarva-akaratlanul a hazai történészek is munkálkodtak, talán bizonyítható, hogy a helyzet, az Erdélyt beborító „középkor-alkonyi szürkület" nem volt épp olyan nagymértékű. „А XVI. században azonban hajnalosabb színek is fel-feltűntek — mondja Imreh István. — Az általános európai fellendülés függvényében ugyanis Erdélyben is megfigyelhető valaminő olyan növekedési tendencia, amely, ha nem is jelzi a termelési viszonyok forradalmasodását, tanúsítja a termelőerők körének kiszélesedését, különösképpen a mezőgazdaságban. S ha nem is ígéri a nyugathoz való ugrásszerű felzárkózást, megcsillogtatja az iparivárosi-polgári felemelkedés biztató jövőbeli lehetőségeit."35 Azért is idéztük itt ismét hosszabban Imreh Istvánt, mert több, mint érdekes olvasni évszázadokkal ezelőtti történésekkel kapcsolatban, a „nyugathoz való ugrásszerű felzárkózás" mára már szlogenné átformálódott mondatát. Imreh Istvánnak az a permanens törekvése, amit alá szeretnénk húzni, nem más, mint, hogy hátrányos helyzetünk elismerése mellett, források és módszerek sokaságának felsorakoztatásával megpróbálja megmérni, hogy valójában mekkora is volt az a hátrány, mert a reális önértékeléshez, a reális történeti tudathoz, reális történeti kép kell, olyan, amely ismeri ugyan a mítoszokat, tudja azok helyét és szerepét a történelemben, de tudja azt is, hogy a mítosz - nem történelem. 34 Imreh István: Majorsági gazdálkodás a Székelyföldön a feudalizmus bomlásának idején. Bukarest, 1956. 8. 35 Imreh István: A fejedelmi gazdálkodás Bethlen Gábor idejében. Kolozsvár, 1992. 3.
