Századok – 2004
Figyelő - Vofkori Mária: Imreh Istvánról I/223
236 FIGYELŐ szerves része. Már az eddig sokat idézett 1947-es Székely falutörvényekben beszél a legrégebbi falutörvények szerződés jellegéről, arról, hogy azok egyfajta társadalmi konszenzus alapján jönnek létre, egyfajta „társadalmi szerződésként". Később a tanítványai számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy Imreh olvasta, ismerte a szerződéselmélet nagy klasszikusait, Locke-tól, Hobbeson át Rousseau-ig. Ehhez kapcsolódva tőle tanulhatták meg azt is, mert nem győzte hangsúlyozni — .„békességes, de büszke öntudattal" —, hogy „az önkényuralom prototípusában, a hűbéri-rendi társadalomban van szabadság is, avagy másképpen szólva, itt sincs teljes szabadságtalanság. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nincs jelen és nem működik a születési előjog, hogy hatalom és vagyon nem teremthet hierarchiát, de jelenti azt, hogy a székely mindennapokban, a létfontosságú mezőgazdasági munka nem tűrt kivételezést, még rendi előjogok címén sem. (Homoródszentmártonban a zabhatárt, például egyszerre szabadíthatta fel, ugarolhatta, legeltethette le bárki.)3 3 Ugyanakkor tőle hallhatták tanítványai — a magát marxistának nevező, mindent sematizáló romániai történetírás hosszú évtizedei alatt — azt az akkor felettébb szokatlan kérdésfelvetést, hogy lehet-e egyértelműen megfogalmazni a sokhelyütt nem egyértelmű valóságot? Sokakat Imreh István ébresztett rá arra, hogy a történeti valóság nem mindig és nem mindenütt gyömöszölhető sémákba, hogy az esetek többségében annyira sokszínű, hogy szétfeszíti azokat. Határkőnek számító események természetesen voltak és lesznek, és szükség is van azokra mint valamilyenféle világítótornyokra, már csak a jobb tájékozódás érdekében is, de a történésznek figyelmeznie kell arra, hogy amíg egy történelmi hullámverés elér egy adott társadalom minden rétegéhez — vertikálisan és horizontálisan egyaránt (amíg például a francia forradalom szabadságeszménye elér Párizstól Sepsibodokig, a nemesi származású értelmiségtől a bodoki primipilusig vagy szolgáló emberig) —, addig tompul, és valamilyen mértékben változhat az is, amit hordoz. Olyan összetevőjét próbáltuk eddig itt megmutatni a művek címszó alatt az Imreh-i életműnek, amelyeket akár a módszernél is taglalhattunk volna, mert ezek az elméleti megfontolások, valamint az integráló történetírásra, a kettős integrálásra való törekvés, finom szálként átszövik módszereit és műveit egyaránt. Megpróbáljuk ezt a gondolatkört lezárni egy olyan, csak neveket tartalmazó listával, amelyet a teljesség igénye nélkül állítottunk össze, de amely önmagában is sokat elmond Imreh Istvánról. Az általa idézett — Magyarországon kívüli — történészek, szociológusok, gondolkodók valamennyien a hatás-kölcsönhatás törvényeinek megfelelően termékenyítették meg Imreh gondolkodását: Max Weber, Iacob Grimm, Marc Bloch, Charles Morazé, A. J. Gurevics, Fernand Braudel, Georges Duby, Pierre Chaunu, Pierre Goubert, Eric Hobsbawm, Johan Huizinga, Alexis de Tocqueville, Émile Dürkheim, Georg Simmel. Ebben az írásban elsősorban Imreh Istvánról, a gazdaságtörténészről szerettünk volna szólani, de úgy véljük, hogy Imreh István, a történész leválaszthatatlan Imreh Istvánról, a gazdaságtörténészről. Tucatnyi könyvének és több, mint kétszáz tanulmányának — amelyeket ő „tudatformáló kis írásoknak" nevezett — 33 Imreh István: Rendtartó Homoródszentmártoniak. „A Homoród füzes partján". In: Dolgozatok a Székelyföld és a Szászföld határvidékéről. Csíkszereda, 2000. 139.
