Századok – 2004
Figyelő - Vofkori Mária: Imreh Istvánról I/223
234 FIGYELŐ csupán rögzíteni, hanem értelmezni is tudjuk a jelenségeket."2 9 Summázata pedig azt jelzi, hogy nincs egyszer s mindenkorra érvényes szabály, hogy a kutató, a szakember egyéni — alkotó módon való — hozzájárulásán is múlik, hogy egy adott helyzetben, egy adott kutatási területen mennyire szerencsésen tudja ötvözni a témája által megkívánt különböző módszereket, mert „nehéz egzaktságra törekedni a históriában, de kell, nehéz a helyes módszereket megtalálni, de keresni, kísérletezni szükséges, hiszen a föld és népe hagyomány és korszerűség ötvözete, és nem elég a célt látni, a már megtett utat is ismerni kell."30 Évtizedekkel később, más terminológiával, tömörebben így foglalja össze módszertani vívódásait: „Dimitrie Gusti monografikus szociológiai iskolájának egyik számottevő rendszerelméleti tézisét én is megkíséreltem gyakorlatban működtetni. Azt nevezetesen, hogy még csak egy falu életében sincs egyetlen jelenség, egyetlen életmegnyilvánulás sem, amely elszigetelt, önállóan működő és önmagában magyarázható volna. A szociológiai parallelizmus elvének megfelelően tulajdonítottam tehát nagy fontosságot a történelmi kerettényezőnek, majd mind szilárdabbá vált a hitem abban, hogy a történelemben a múlt szociológiáját kell látnom. A szinoptikus, a holisztikus vagy interdiszciplinárisnak nevezett kutatás szintén olyan utakra kalauzolt, ahol „mérni és számolni", történeti statisztikát művelni, kvantifikálni kellett a struktúra megismerése érdekében. A módszertani, az elméleti vívódások, de legfőképpen a gyakorlati múlt-rekonstrukció mindinkább szükségessé tette a keretek tanulmányozását. Tudnom kellett az osztályok, rendek, rétegek súlyát, idősorokba kellett rendeznem adataimat, hogy tendenciákat láthassak, de mindinkább nélkülözhetetlené vált a folyamatok, a történések kereteinek, formációinak jobb megismerése, tehát az a morfológiai rekonstrukció, amely a történeti-társadalmi alakulatok formatana lehetne. Mind bizonyosabbá vált Émile Dürkheim igaza - az, hogy „minden valamelyes jelentőségű társadalmi processzus kezdetét a belső társadalmi miliő alkatában kell keresnünk." Ugyanakkor Georg Simmel látásmódjának egyik alapigazsága is mind valóságosabbá vált, az nevezetesen, hogy a társadalmi élet mindig valamilyen csoporthelyzetben játszódik le."31 Úgy tűnhet, hogy helytelen arányérzékkel, a kelleténél több idézetet iktattunk ide. Meglehet, hogy így van, de úgy véltük, hogy szükséges ez két dolog végett is: először azért, hogy minél érzékletesebbé tegye azt a módszertani, elméleti vívódást, amely végigvonult Imreh István munkásságán, és amelyet ő, magát és eredményeit újra és újra felülvizsgálva úgy tűnik, sikeresen oldott meg, úgy, hogy utat és helyet talált magának a hazai és — reményeink szerint — az európai történetírásban is;3 2 másodszor pedig azért, mert úgy véljük, hogy nála érzékletesebben úgysem tudnánk elmondani azt. Az Imreh által használt módszerről 29 Uo. 164. 30 Uo. 31 Imreh István: Rendtartó, önigazgató közösségek a Székelyföldön. In: R. Várkonyi Ágnes emlékkönyv. Budapest, 1998. 417. 32 Jelen sorok írójától Oxfordban kérdezte meg Bob Evans professzor, az Osztrák-Magyar Monarchia kutatója, (természetesen magyarul, mert beszélte a Monarchia legfontosabb nyelveit), hogy: „Hát akkor faluközösség-kutatással foglalkozik? Imreh István nyomdokain halad?" - merthogy abban a közegen sem volt ismeretlen a Rendtartó székely falu.
