Századok – 2004
Figyelő - Vofkori Mária: Imreh Istvánról I/223
230 FIGYELŐ hozta. Napjainkban Imreh továbbhaladva ugyancsak már-már veszendőbe ment nagy értékű kútfőegyüttest óvott meg a fenyegető enyészettől, tett hozzáférhetővé és beszédessé. [...] Egészen bizalommal reméljük teljessé tévő folytatását Imreh művének, melyben a múltba néző tudomány eredményességének a földközösségtől a faluközösségig kitáruló fejlődése megragadóan, történelmet és néprajzot egyképp gazdagítva tetőződik."1 8 Ez volt tehát az út, amelyet ő — hogy a tőle kölcsönzött és szívesen használt szófordulattal éljünk — nem társtalanul, de — legalábbis egy ideig — egyedül járt végig, mert ahogy találóan állapítja meg Benkő Samu, csak a Sztálin halálát követően juthattak el hozzá a modern nyugat-európai gazdaságtörténet-írás jeles művei, és azok sem a jószerencsének, hanem inkább a hű barátoknak köszönhetően.1 9 Akkor viszont Jóleső érzéssel vehette tudomásul, hogy az általa választott ösvény nem is esik oly messzire például attól az úttól, amelyen a francia Annales körének historikusai világra szóló tudományos dicsőséget szereztek maguknak."2 0 A paraszti mindennapok feltárása kettős kérdést vet fel: a rendelkezésre álló forrásanyag milyenségének a kérdését, és a megszólaltatásukhoz szükséges módszerét. Ez utóbbit tekintve az Imreh által használtat nehéz lenne egyetlen szóba, még egyetlen mondatba sűrítve is elmondani anélkül, hogy ki ne maradjon valami lényeges belőle. Talán az lesz a legszerencsésebb, ha kronologikusan, az idő folyása mentén nyomozva haladunk előre, és a menetközben megtalált részekből próbáljuk összerakni az Imreh által alkalmazott kutatói módszer építményét. Szerencsés indulása volt, mert közgazdászként kezdve a pályáját sajátos, a hétköznapok történetének kutatásához nélkülözhetetlen ismereteket sajátíthatott el. A Ferenc József Tudományegyetemen, amint már mondottuk, olyan tanároknál hallgathatott gazdaságtörténetet és statisztikát (módszert és tantörténetet), mint Kislégi Nagy József és Schneller Károly. Ez utóbbit, akitől a szakma minden részletét, a történeti statisztikai kutatás teljes kelléktárát el lehetett sajátítani, olyan kérdések foglalkoztatták, hogy „mi lesz egy nemzet sajátos szellemi értékeivel, ha egyre kisebb és kisebb lesz az a réteg, amely fenntartója és továbbadója ezeknek az értékeknek?"21 Schnellertől meg lehetett tanulni a statisztikai kérdezéstől a reprezentatív statisztikai módszerekig sok mindent, például azt, hogy a reprezentatív felmérés mindig részleges, de a részleges felvétel nem mindig reprezentatív, de meg lehetett tanulni a statisztikai felvétel által rejtegetett veszélyeket is, azt, hogy mire alkalmazható és mire nem egy adott módszer, és hogy mire kell vigyázni a következtetések levonásánál. Imreh István megtanulta és később jó történeti statisztikushoz méltóan hasznosította ezeket az ismereteket. Az ETI ösztöndíjasának és későbbi munkatársának szüksége is volt ezekre, hisz nemsokára elméleti, majd gyakorlati szociológiai, szociográfiai munkát vég-18 Uo. 299. 19 Benkő: A múltidéző titka. 14-15. 20 Uo. Itt meg szeretnénk jegyezni, hogy úgy véljük, ha nem is hivatalosan, jegyzetten és megjegyzetten, de azért Imreh is „iskolát teremtett". Számosak azok a tanítványai és munkatársai, akik nemcsak a segítséget, útmutatást kértek és kaptak tőle, hanem tudatosan — vagy esetenként csak félig tudatosan — átvették a módszerét, látásmódját és tovább is vitték azt. 21 Idézi Imreh István: Az 1942-es felmérés általános értékelése. EH:!/' Múzeum (Kolozsvár), 62 (2000). 3-4. 259.
