Századok – 2004
Figyelő - Vofkori Mária: Imreh Istvánról I/223
FIGYELŐ 227 dományos pálya kezdeti szakaszán, bármennyire tisztán látszott is a szellemi út, a történelem megkövetelte, hogy mindenki járja végig az ő kitérőit. Imreh István közgazdász barátaival megszervezte Kolozsváron, a Munkások Altalános Gazdasági és Ipari Szövetkezetét a MAGISZ-t, amelyet igazgatósági tagokként ők maguk vezettek, és amelynek nem kevesebb volt a feladata, mint a város lakosságának élelemmel, ipari áruval való ellátása, a kereskedelemnek egy korszerűbb szövetkezeti forma felé való irányítása. A MAGISZ azonban a történelem másik és egyre közeledő kitérőjének köszönhetően nemsokára Victoria névre hallgatott, és az Imrehék terveitől valami teljesen eltérőt valósított meg. 1948-ban, a román tanügyi reformot követően, pályája kevesebb kitérővel, áttekinthetőbben alakult tovább. Tanár lett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen. A közgazdaság-tudományi karon gazdaságtörténetet és statisztikát oktatott, a jogtudományin pedig jogtörténetet. 1950-től 1959-ig, a különálló Bolyai Egyetem megszüntetéséig, a történettudományi karon adott elő egyetemes újkort és legújabb kort. Az egyesített Babe§-Bolyain ugyanezeknek a tárgyaknak volt a tanára, egészen 1983-ig, nyugdíjba vonulásáig. A közel négy évtizedes oktatói-nevelői pálya, amelyre voltaképpen nem is készült, hivatásnak bizonyult Imreh István számára. Ügy tanított, mintha mindig erre a pályára készült volna. Rendkívül jó, karizmatikus előadó volt és kitűnő nevelő. Képes volt kölcsönös respektuson alapuló viszonyt kialakítani bármely korosztállyal. Tanítványainak a gyerekei, unokái, sok-sok generáció járt „vissza" hozzá, szakmai eligazításért vagy sokszor egyszerűen csak emberiért. Ha megkérdezték, hogy mi a titka, a világ legegyszerűbb és legtermészetesebb válaszát kapták: „A titok nyitja: szeretni kell a diákokat. S én szerettem, és mai napiglan is szeretem őket."11 És közben példamutatóan felnevelte a saját gyerekeit is. Az egyetemen eltöltött negyven évnek azonban megvoltak az árnyoldalai, mi több, a sötét oldalai is. Mert olyan volt maga a kor — egy nagy vargabetű —, ami a mindennapok egyszerű gondjaitól, a tudomány magasztosabb útjaiig és céljaiig mindenre rányomta a bélyegét. Imreh István így summázta tárgyilagos szomorúsággal a korszakot: „Jó volt a Bolyain tanárnak lenni. De azt az időszakot is át- meg átszőtte, beárnyékolta a »rendszer«. Sorsommá vált, de korjelzővé is az, hogy elsorvaszott, megszüntetett intézmények kísértek utamon. A MAGISZ-nál voltam közgazdász, a négy alapító fiatal egyike. Victoria lett és jellegét vesztette. A Móricz Zsigmond Kollégiumot diákok választotta tanárfelelősként igazgattam: megszüntették. Az Erdélyi Tudományos Intézetnek dolgoztam: szétfoszlatták, elenyésztették. A Bolyai Egyetem tanára voltam, annak kapuit becsukták. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület szétverése után annak a levéltárát igazgattam, de az is „csatolódott", „központosítódott", „gleichschaltolódott". A munkalehetőségeket ez is befolyásolta, nem csupán a marxi történelemszemlélet uralma."12 Természetesen befolyásolta, de annál nagyobb az érdem. Mert egy ilyen korban tudott Imreh István székely történelmet művelni — ma már mondhatjuk, mert divatos ez a terminológia: európai módra — és tudott iskolát teremteni. Az 1989-es decemberi fordulat után is aktívan részt vett az erdélyi tudományos életben, 11 Igyekeztem jó tanár lenni: 9. 12 Uo.
