Századok – 2004
Közlemények - Janek István: Károlyi Mihály a csehszlovák–magyar viszony és a lakosságcsere rendezéséért 1945–48 között I/207
218 JANEK ISTVÁN ismeretében azt mondhatjuk, ő sem tudott volna többet elérni, mint Gyöngyösi. Károlyi személye önmagában nem javította volna azonnal a békekilátásokat, de feltétlenül kedvezőbb lehetőségeket teremthetett volna Magyarország számára. Politikailag és erkölcsileg is jobban alátámaszthatta volna a magyar békeküldöttség szereplését a békekonferencián, mint azt Gyöngyösi tehette. Károlyi megpróbálta rávenni Jan Masaryk csehszlovák külügyminisztert korábbi londoni beszélgetéseikre emlékeztetve, hogy a lakosságcserét, melyhez a csehszlovákok ragaszkodtak, némi határkiigazítással kössék össze. Károlyi erre a felvetésére azt a választ kapta, hogy győzze meg erről a szlovákokat.39 Károlyinak az volt a benyomása tárgyalásai során, hogy a szlovák vezetők zsarolják a cseh vezetőséget a szlovákiai magyarság ügyében. Szerinte azzal fenyegetőztek, ha ez a kérdés nem oldódik meg, akkor a Szovjetunióhoz csatlakoznak mint önálló tagköztársaság. A békekonferencián Gyöngyösi és a magyar delegáció tagjainak öntudatos szónoklatai rossz benyomást keltettek. Gyöngyösi beszéde lényegében a korábban elfogadott koalíciós megállapodásokon alapult. Masaiyk külügyminiszter válaszában a már korábban ismertetett csehszlovák állításokat ismételte. Elsősorban azt igyekezett bizonyítani, hogy Magyarországon még mindig élnek és hatnak a revizionizmus maradványai. A Külügyminisztériumon belül a Kertész István vezette béke-előkészítő osztály, valamint a kapcsolódó állami szervek mindent megtettek, hogy Magyarország megfelelően felkészüljön a béketárgyalásokra. Ezzel szemben a koalíciós pártok béke-előkészítő tevékenysége nagyon lassú volt, s az egységes álláspont kialakítása is nagyon sokáig elhúzódott. A magyar békecélok 1946. áprilisi moszkvai, majd júniusi washingtoni és londoni megismertetése megkésett volt és nem hozott eredményt. Gyöngyösi hiányos nyelvtudása miatt nem volt alkalmas a békedelegáció vezetésére. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk azt a tényt, hogy a békeszerződés ügyében végül a nagyhatalmi érdekek döntöttek. Moszkva a csehszlovákiai magyar kisebbség kérdésében korábbi nemzetközi kötelezettségei miatt nem nyújthatott olyan segítséget, amilyet a magyar kormány elvárt volna. A magyar békedelegáció 22 tagja között valamennyi párt képviseltette magát, de Auer Pál, Boldizsár Iván, Jócsik Lajos, Kertész István, Sebestyén Pál és Szegedy-Maszák Aladár kivételével ismertebb politikus, diplomata vagy szakértő nemigen volt közöttük. Károlyi a párizsi béketárgyaláson a magyar fél részéről kifejtett tevékenységet teljesen hibásnak tartotta. A kudarc legfőbb okozóját mégsem Gyöngyösinek és a magyar delegáció rossz lépéseiben látja, hanem az anyaország elhibázott belpolitikájában. Károlyi szerint rossz fényt vetett a béketárgyalások alkalmával az a tény is, hogy a magyar kormány nem tudta bizonyítani, hogy szakított a Horthyéra alatt folytatott „nem, nem soha" külpolitikai irányzattal. Gyöngyösi azokat a területeket követelte, amelyeket Magyarország a tengelyhatalmak segítségével kapott vissza. A nyugati sajtó elítélte ezt, amit a csehszlovák diplomaták ki is használtak. Károlyi szerint Gyöngyösi védőbeszéde a magyar nacionalistáknak szólt. Jan Masaryk Gyöngyösi beszédére azt válaszolta, hogy ezt akár gróf Bethlen István is elmondhatta volna. Károlyi többször találkozott Párizsban Jan Masarykkal, Csehszlovákia külügyminiszterével. Személyes találkozói alkalmával arra 39 Auer Pál: Fél évszázad. Washington 1971. 290.