Századok – 2004

Közlemények - Tilkovszky Loránt–Weidinger Melinda: Magyar memorandum és német válasz. A Duna-medencei kisebbségi problematikáról 1931-ben. II. I/159

194 TILKOVSZKY LÓRÁNT - WEIDINGER MELINDA szerítették rájuk, úgyszólván saját akaratuk és valódi érzületük ellenére. Az ilyen szemrehányások, amelyeket a német kisebbség igazságtalan és tarthatatlan gyanúsításoknak érez, sokszor őszinte elkeseredettséget váltottak ki, és alkalmanként ingerült, ellenkező megnyilatkozásokat idéztek elő. Ha a magyarság egyenjogú németségnek nyújtana kezet kiegyezésre, úgy a fennálló ellentétek, amelyeket csupán egy idejétmúlt gondolatvilág maradványainak kell tulajdonítani, gyorsan megszűnhetnének. A német népcsoportok, ha kulturális jogaikat nem vonják kétségbe és nem sértik meg, bizonnyal szívesen maradnak bensőséges kapcsolatban egy megértő magyarsággal. A fennálló ellentéteket másfelől nem szabad eltúlozni. Említésre érdemes, hogy amilyen mértékben együttműködik Magyarország és Németország a Népszövetségben a kisebbségek védelmében, a magyar és német kisebbségek a pozitív kisebbségpolitika minden kezdeményezésének közös képviselőivé válnak a nemzetközi ülésezéseken. Amennyiben sikerül a leírt pszichológiai akadályok elhárítása, úgy az messzire egyengetheti az utat a német és magyar népcsoportok együttm űködésének további kiépítéséhez ugyanezen állam keretei között is. II. A magyar és a német nézőpont A magyar kormány, emlékiratának különböző helyein, a kisebbségi kérdés tárgyalásakor éles ellentétbe állítja a magyar és a német nézőpontot. A problémák magyarországi — történelmileg szerves — szemléletmódját egy mechanikusnak jellemzett németországi szemléletmóddal állíja szembe. Az emlékirat a német kisebbség magyarországi helyzetét tárgyaló rész"végkövetkeztetéseiben egy helyen úgy szól, hogy az egyes kisebbségek helyzetét nem szabad mechanikusan felállított szempontok szerint megítélni, és hogy így a politikai célkitűzések is szükségképpen helytelenek. Csak az organikus szemlélet képes helyes ítéletre és helyes végkövetkeztetésekre. Majd a magyar kormány azon nézetének ad kifejezést, hogy e tekintetben azok a német politikai és társadalmi tényezők, amelyek külföldön vannak, rossz vágányon futnak. Az emlékirat egy másik helyén megállapítást nyer, hogy a különböző egyesülések és azok szervei (Németországban), amelyek a külföldi németséggel foglalkoznak, éppúgy, mint a sajtóorgánumok, amelyek ezek befolyása alatt állnak, a dunai németek kérdését egészen mechanikus szempontból vizsgálták, ezt a kérdéskomplexumot egyszerűen kiszakították abból a történelmi háttérből, amelyből a mai németség a Duna-medencébe egyenesen belenőve él. A történelmi-politikai gondolkodás nagy hiányáról tanúskodik, hogy a régi Magyarország viszonyait nem az akkor uralkodó politikai eszmék szemszögéből ítélték meg, sokkal inkább a kisebbségvédelem mai nemzetközi rendszere szolgáltat alapot egy történetietlen, kritikátlan visszapillantáshoz a múltba. Ezekből a mondatokból világosan kiderül, hogy a régi Magyarország háború előtti nemzetiségi politikája képezi az emlékirat történelmi-organikus szemléletmódjának kiindulópontját, és értékmérőként ezt kellene alkalmazni nem csupán a múlt, hanem a jelenlegi állapot és a probléma jövőbeli kezelése tekintetében is. Egy ilyen szemléletmód, amely a nemzetiségi kérdés törtenetéből egy viszonylag rövid és már túlhaladott szakaszt szeretne a jelen és a jövő ozámara is mérföldkővé