Századok – 2004
Közlemények - Tilkovszky Loránt–Weidinger Melinda: Magyar memorandum és német válasz. A Duna-medencei kisebbségi problematikáról 1931-ben. II. I/159
MEMORANDUM A KISEBBSÉGI KÉRDÉSRŐL 1931-BEN 195 tenni, nem felel meg a történelmi lét természetes fejlődési menetének, amely visszafordulást nem tűr. A világháború és az azt követő idő nemcsak a kisebbségek története számára jelent erőszakos fejlődési folyamatot, hanem általában a nemzetiségi probléma fejlődése számára is a Duna-medencében. A magyar kormány nem lesz méltányos a fent ismertetett német álláspont iránt, ha elfogadja, hogy Németországban a kisebbségvédelmi szerződéseket tekintik a modern nemzetiségi mozgalom sarokpontjának. Németországban semmi estre sem hunynak szemet azon tény felett, hogy a kisebbségvédelmi szerződések békekötési ellenfeleink diktátumaival igen aggasztó kapcsolatban keletkeztek, és hogy tartalmuk jelentős hiányosságokat mutat. A modern nemzetiségi mozgalom a népiségi gondolat organikus kibontakozásán nyugszik, amely Európában mindenhol a legerőteljesebb fejlődésnek indult, és a meglévő jogi normák kereteit részben már túlnőtte. Miután Németország és Magyarország a Népszövetségben ismételten közösen lépett fel a jelenleg érvényes jogi normák alapján a kisebbségek hatékony védelme érdekében, Németországban a közvélemény reménye a két ország egyetértése felé fordul a nemzetiségi mozgalom továbbfejlődésének Európa számára oly fontos kérdésében. Önkéntes és kény szerkisebbségek A magyar emlékirat lényegileg megkülönbözteti a magyarországi német kisebbséget az elcsatolt területek (többségében magyar) kisebbségeitől. A magyarországi németség .tekintetében kifejti, hogy önkéntesen bevándorolt telepesek leszármazottaiból tevődik az össze, és így „sorskisebbséget" képez. Ezzel szemben a trianoni szerződés révén elvesztett területeken a népcsoportokat kényszer-elcsatolásuk következtében „kényszerkisebbségnek" kell tekinteni. Ez a különbségtétel lényegében egybevág azzal a magyar közélet jelentékeny része által felvállalt próbálkozással, hogy a történelmi keletkezés különbözőségére hivatkozva különbséget tegyen „sors-" és „kényszerkisebbség" között. A kisebbségek ezen akadémikusnak tetsző megkülönböztetéséből azonban nem vonható le az a következtetés, hogy az önkéntes kisebbségnek nincs igénye államon belüli jogvédelemre, mert más feltételek között kezdhette életét egy idegen népben, mint egy kényszerkisebbség. Ellenben nem meg nem érdemelt keménység és igazságtalanság-e az, amikor egy kisebbségtől, amely sok évszázados hosszú együttélésben egy más nemzetiségű államvezető néppel és vitathatatlan állampatriotizmusban fejlődött, rossz néven veszik, hogy ragaszkodik saját népiségéhez és nyelvéhez? Az első német telepesek helyzete A magyar emlékirat a korai letelepedők szabad akaratának mozzanata mellett hangsúlyozza azt a szempontot, hogy a mai Magyarország német kisebbségének ősei szinte teljesen meg voltak kímélve attól a súlyos létküzdelemtől, amelyet a magyar, lakosság saját földjének védelmében folytatott. Ez az un. dunai svábok esetében igaz lehet, amennyiben nem olyan német katonákról volt szó, akiket a sváb körzetekben nagy számban telepítettek le, miután a háborúk, amelyekben a magyar föld felszabadításáért harcoltak, befejeződött. De ha a német törzsek összességét tekintjük az akkori nagy magyar területen, úgy megmutatkozik, hogy pl. az
