Századok – 2004

Közlemények - Tilkovszky Loránt–Weidinger Melinda: Magyar memorandum és német válasz. A Duna-medencei kisebbségi problematikáról 1931-ben. II. I/159

190 TILKOVSZKY LÓRÁNT - WEIDINGER MELINDA Ahogy a Bánát romániai része vonatkozásában, úgy Jugoszlávia tekintetében sem vitatható, hogy jelenleg több német iskola áll rendelkezésre, mint a háború előtti Magyarországon volt. Az események közepette számunkra feleslegesnek tűnik alaposabban kifejteni, milyen értéke van ezeknek a látszólagos előnyöknek. Csupán egyvalamit emelünk ki. Az a véleményünk, hogy a németség gazdasági bázisa egyre jobban elvékonyodik, ha nem is olyan rettentően gyorsan, mint a magyar kisebbségnél. Amennyiben nem következik be a kapcsolatok átfogó megváltozása, úgy itt is érvényesül vaslogikájának kényszerítő erejével az a tézib, hogy egy nép fennmaradása és gyarapodása megfelelő gazdasági alapok nélkül tartósan nem lehetséges. A jugoszláviai német pártvezetők úgy hiszik, megalkuvó politikájukat — egészen úgy mint a csehszlovákiai kormánybarát német pártok és a bánáti svábok — azzal magyarázhatják és igazolhatják, hogy az ellenzéki politika még kedvezőtlenebb következményekkel járt volna. Ebben a kérdésben csak logikus, psziehológiai meggondolások alapján és a szerb népkarakter adottságainak figyelembevételével lehet állást foglalni. De egy ilyen vizsgálat arra az eredményre vezet, hogy a brutális-fiatalosan vad szerb népre előzékenységgel nem lehet hatni. A békülékeny magatartást gyengeségnek fogja fel, és ehhez szabja politikai eszközeit. A belpolitika területén, mint ahogy a külső kisebbségpolitikai akciókban is, semmiféle együttműködés nem áll fenn a két kisebbség között. A németek eddig egyetlen egy petíció kivételével sohasem fordultak a Népszövetséghez, habár ők is panaszok hosszú listáját állíthatnák össze. A kisebbségi kongresszusok ülésezésein is elővigyázatosan és félénken viselkednek, feltéve, ha ezeken egyáltalán megjelennek. A német vezetők egyetlen irányban fejtenek ki nagyobb aktivitást, energikus magatartást tanúsítva: a magyarság iránti ellenszenvben és a magyar kormány kisebbségpolitikájának kedvezőtlen megítélésében. A magyar közvélemény keserűen tartja emlékezetében azokat az újságcikkeket, — a német-magyar baráti kapcsolat megrontásának szomorú dokumentumai ezek, — amelyek szerzői Georg Grassl úr és részben dr. Stefan Kraft. Az ilyen vak harci kedvet csak azzal lehet magyarázni, hogy nevezetesen Grassl úrnak láthatóan nincs érzéke a nagy politikai vonalakhoz, és éppúgy a múlt ismeretéhez, a speciális régi magyar viszonyokhoz sem, és hiányzik a képessége, hogy a mai helyzet politikai adottságait helyesen becsülje fel. A külföldi németség szervezetei is több jelentős vonatkozásban helytelenül ítélik meg a helyzetet. Állásfoglalásuk a kérdéshez körülbelül ugyanaz, mint a német-cseh és a magyarországi vonatkozásban. Magatartásuk tisztán felismerhető az általuk ösztönzött sajtóközleményeken kívül a támogatásukkal Németországban tanuló bácskai sváb hallgatók viselkedésében is, akik nagy részben semmiféle megértést nem képesek tanúsítani a német-magyar barátság szükségessége, a két nép sorsközössége iránt. Végkövetkeztetések 1. A külföldi németség szervezeteire vonatkozóan és a birodalmi német sajtót tekintve, a Csehszlovákiáról és a Csonka-Magyarország helyzetéről szóló fejezetek idevágó megjegyzéseire utalunk. Véleményünk szerint