Századok – 2004

Történeti irodalom - Gömbös Gyula hatalomra kerülése és kormányzása 1932–1936. Antal István sajtófőnök emlékiratai (Ism.: Pritz Pál) VI/1498

TÖRTÉNETI IRODALOM 1499 gult cédulák lapozgatásával lehet hasznosítani, egy kézmozdulattal bármikor levehető a könyvespolcról, az ismert elbeszélések, az annak idején oly impresszionáló részletek az újraolvasás sokszor átélt élményével ajándékozzák meg az embert. (A szükséges válogatás okán viszont éppen a kutatás szempontjából nem lényegtelen „apróságok" maradtak kéziratban, tehát a korszak specialistái bizony továbbra sem nélkülözhetik az eredeti kézirat búvárlását.) Annak idején is jól látható volt, hogy a megtört, börtönviselt ember nem tett engedményt Gömbös Gyula rovására a korszellemnek, elbeszélése tükrében volt vezére nem lett kisebb, portréjára nem rajzolt az akkori idők sugallta negatív vonásokat. Antal körülbelül ugyanúgy látja-láttatja főhősét, mint ahogyan csodáló munkatársaként annak idején látta. Mégis — és erre a Bevezetés szerzője is felhívja a figyelmet (60-61.) — a szöveg egyes passzusaiba beszüremlik a hatvanas évek nézőpontja. A könyv olvasóját ez nemigen zavarja, mert a válogatás során ezek a részek többnyire kéziratban maradtak. A publikált szövegben elvétve fedezhető fel a megírás korának a hatása, s ezekben az esetekben is valamiféle sajátos amalgámról van szó. Vegyük két példát. A hatvanas évek magyar történetírásában Bethlen István még a ténylegesnél jóval negatívabb figura, ezt a nézőpontot Antal jelentős mértékben oszthatta, hiszen annak idején annak a „harmadik erő"-nek, amelyhez Antal is tartozott (bár másfajta okból, másfajta nézőpontból) szintén rossz véleménye volt a korszak meghatározó államférfijáról. A másik példánk 1932 nyarától való. „A legsötétebb kérdőjel pedig — írja Antal István — Németország maradt, Hitler megnyergelve a szociális tömegnyomorúságot és a német nép oktalan versaille-i (sic!) megalázását, döngő léptekkel haladt a totális személyi hatalom megragadása felé."(94. ο.) A fogalmazáson nagyon érződik a hatvanas évek hangulata, ennek ellenére sem állítható, hogy a mondat nem adná vissza a harmincas évek atmoszférájának lényegi vonásait. Hiszen a német nép „oktalan versailles-i megalázása" akkortájt volt szokásos fordulat, s az is tény, hogy Hitler hatalomra kerülését széles európai körök nem csupán kombinálták, hanem a bekövetkezettnél korábbra várták. Az újraolvasás során még szembeszökőbbé válik egyrészt az a naivitás, amellyel Antal és elvbarátai annak idején politizáltak, másrészt pedig az a tartásnélküliség, amelyet vezérükkel szemben tanúsítottak. Gondolunk például arra a zavarodottságra, amellyel 1932 július elején a gömbösi kormányprogramot 1932 április dereka óta munkáló baráti kör fogadja azt a bethleni taktikai húzást, amely nyomán a miniszterelnökségből távozni akaró Károlyi Gyula lemondását a kormányzó nem fogadja el. Antal ugyan egyfelől a 95 pontos program formálódását mint valami igen jelentős reformprogramot mutatja be, de a szövegből másfelől az is kitetszik, hogy a földkérdés — amely köztudottan a korabeli magyar társadalom rákfenéje volt — megoldását meg sem kísérelték napirendre tűzni, mivel Gömbös (arra hivatkozással, hogy azt Horthy semmiképpen sem tűri, még ugyanabban az órában kirepítené a Sándor-palotából) minden ilyen vitának azonnal elejét vette. Antal ugyan a maga részéről szóba hozta a kérdést, ám főnöke leintését zokszó nélkül tudomásul vette(88.). Szürke eminenciás nem így viselkedik, hanem vitatkozik. A megalakult kormányban Imrédy Béla pénzügyminiszter hozta elő újfent a kérdést. Kállay Miklós földművelésügyi miniszter nyíltan ellene fordult, a többiek hallgattak, Gömbös pedig ismét hamar véget vetett a vitának(144.). Antal István visszaemlékezéseit — mint jeleztük — az MTA Történettudományi Intézete megbízásából készítette, annak megírásánál emlékezete felfrissítéséhez tanulmányozhatta a korabeli sajtót, a parlamenti anyagokat. Ennek ellenére a szöveg használatánál igen körültekintő forráskritikára van szükség. Erre itt csupán három példát említenénk. Gömbös 1932. októberi 11-i képviselőházi bemutatkozó beszéde ismertetése kapcsán az emlékező azt állítja, hogy „a legnagyobb meglepetést" okozta számára a kormányfőnek a szociáldemokratákkal, illetve a zsidókérdéssel kapcsolatos ,,rögtönzése"(138.). A beállítás két szempontból is problematikus: kérdés, hogy valóban a „legnagyobb meglepetés"-t váltották ki az ismert, sokszor idézet szavak, és vizsgálni kell azt is, hogy helytálló-e rögtönzésről beszélni? A beszéd teljes szövege a memoáríró Antal István számára rendelkezésre állt, annak alapján könnyen megállapítható, hogy a szociáldemokráciával kapcsolatos szavait Gömbös valóban rögtönözte. Az történt ugyanis, hogy Esztergályos János szociáldemokrata képviselő a beszédbe (amint azt Gömbös-életrajzában Gergely Jenő is elbeszéli - 231.) több ízben beleszólt, a nyugalmát elvesztett kormányfőt mindinkább régről begyökeredzett ellenszenve keríthette hatalmába, így került sor az intermezzóra. („Ha becsületes kézzel megkongatom a lélekharangot a szociáldemokrácia felett és becsületes kézzel munkálom a magyar munkásság problémáit, ha beillesztem a magyar munkásságot a nemzeti társadalomba, Önök nem fognak többet politizálni Magyarorszá-