Századok – 2004
Közlemények - Egresi Katalin: Viták a társadalompolitika elméletéről és gyakorlatáról a Bethlen-érában I/119
TÁRSADALOMPOLITIKA. A BETHLEN-ÉRÁBAN 149 kerültek bele, hogy a Bethlen-kormány nem biztosította számukra a társadalombiztosításból származó előnyöket. A munkanélküliség és a munkahiány esetére szóló biztosítás Az országos értekezlet legvitatottabb, legtöbb nézetkülönbséget kiváltó témaköre a munkanélküliség volt. Ebben a napirendi pontban az állam, a munkaadók és a munkavállalók szociáldemokrata részről megjelent képviselői egyaránt felszólaltak, ám a három különböző érdekeltség nézeteiben igen nagy különbségek mutatkoztak. Az előadásokat Pap Géza, a népjóléti minisztérium helyettes államtitkára, Andor Endre és Székely János államtitkár, valamint Balogh Andor miniszteri tanácsos, az Állami Munkaközvetítő Hivatal aligazgatója tartotta. Az I. világháború után a munkanélküliség nemzetközi jelentőségű szociális problémává vált. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal már az 1919-es alakuló ülésén egyezménytervezetet fogadott el a munkanélküliség tárgyában. A tervezet alapján az egyes államoknak kötelezniük kellett magukat a munkanélküliségre vonatkozó adatok összegyűjtésére, illetve a munkaadók és a munkavállalók paritásos választmányaival együttműködő munkaközvetítői rendszer kiépítésére. Ezenkívül az értekezlet ajánlotta az egyes államoknak a kötelező biztosítás bevezetését is, amit 1924-ig számos országban törvénybe iktattak. így Ausztria, Nagy-Britannia, Észtország, Lettország, Litvánia, Finnország, Bulgária, Csehszlovákia, Románia, Lengyelország, Olaszország, Spanyolország, Hollandia, Franciaország és Németország alkotott munkanélküliség esetére szóló biztosítást. Magyarországon a munkanélküliség az 1920-as években komoly méreteket öltött. Pontos statisztikai adatokkal a magyarországi szociáldemokrata szakszervezetek kimutatásai szolgáltak, bár ezek is csak a szakszervezeti tagok körében vizsgálták a munkanélküliség arányát. A Szakszervezeti Tanács kimutatásai alapján 1921-ben 24 956, 1922-ben 27 287, 1924-ben 33 059, 1925-ben 32 508 fő volt munka nélkül, (ez a szakszervezeti tagság 7,1, 7,4, 17,3, illetve 17,1%-a.).50 A munkanélküliséget súlyosbította, hogy a munkanélküliek több mint a fele az 1920-as évek elején 3 hónapnál hosszabb ideig volt munka nélkül. Ezt kiegészítette a szellemi munkát végzők tábora. Az 1920-as évek közepén a magánalkalmazottak körében 20-25%-os munkanélküliség jelentkezett. A magyar kormány ennek hatására 1924 januárjában döntött a munkahiány esetére szóló törvényjavaslat elkészítéséről. A munkahiány esetére szóló törvényjavaslat 1926 elejére elkészült. A javaslat kötelező biztosítás keretében előírta, hogy minden biztosított után járulékot kell fizetni, amely a biztosított alkalmazott napibérének 4%-át nem haladhatja meg. A jogosultság alapja a munkahiány megállapítása és a két éves biztosítás volt. A járulékfizetés alapjaként a napibér 40%-a, eltartottak esetében pedig a 60%-a szolgált. A segély a tervezet szerint 13 héten át vehető igénybe. Kártalanítást vagy segélyt nem vehet igénybe az a munkás, aki munkabeszüntetés vagy kizárás miatt veszítette el munkáját, de 7 hét után a segélyre ő is jogosulttá válik. 50 Varga Lajos: Munkaközvetítés, munkanélküliség, a munkanélküliség esetére szóló biztosítás és a szakszervezetek Magyarországon 1945 előtt. Múltunk 1999/2-3. szám, 48.
