Századok – 2004
Közlemények - Tóth Imre: Nyugat-Magyarország és Burgenland a német külpolitikában (1922–1939) VI/1327
1354 TÓTH IMRE Március 14-én Malcomes Gyula nyugalmazott követségi tanácsos puhatolózott a német külügyminisztériumban a kérdéssel kapcsolatos esetleges diplomáciai tárgyalások esélyeiről. Ribbentrop hivatalában azonban azt a kitérő választ kapta, hogy a két ország baráti kapcsolatai megengedik, hogy a magyar kormány a határrevízióra vonatkozó igényeit ne csupán kerülő utakon, hanem hivatalos formában is kifejezésre juttassa. A próbálkozásoknak Angliában is visszhangja támadt. Az előbbivel csaknem egy időben, március 16-án Mecsér András országgyűlési képviselő emlékeztette Erdmannsdorff budapesti német követet arra, hogy a kancellár, Gömbös egyik németországi látogatása alkalmával kilátásba helyezte a terület visszacsatolását, amennyiben az anschluss megvalósulna. Mecsér hangsúlyozta, hogy egy ilyen gesztus nem csupán az elszakított területek magyar lakosságára tenne mély benyomást, hanem egyúttal biztosíthatná a magyar szövetségi politika örök időkre való elkötelezettségét a birodalom mellett. Erdmannsdorff megjegyezte, hogy ez a lépés kétségkívül nagy visszhangra találna Magyarországon, mi több a szélsőjobboldal vezetője közelmúltban elhangzott beszédében máris hangot adott a visszacsatolással kapcsolatos reményeinek.10 9 A — mint az hamar kiderült — hiú reményekkel szemben azonban hamarosan világossá vált, hogy a Führer nem lelkesedik a magyar elképzelésekért. Ezt a német külügyminisztérium politikai osztályának vezetője, Ernst Weizsäcker is megerősítette egy erre vonatkozó feljegyzésében.110 Feltűnő volt az is, hogy a német kormány illetve a kancellár külön kérés nélkül is elismerte a jugoszláv és svájci határok sérthetetlenségét, az olasz-német Brenner-határt pedig már március 11-én garantálta Mussolininek. A leendő szomszédok közül csupán Csehszlovákia és Magyarország nem kapott megnyugtató garanciát határaira. (Igaz 1937 novemberében a német kormány ígéretet tett arra, hogy a küszöbön álló anschluss Magyarország német lakta területeit nem veszélyezteti.11 1 ) A világ előtt meglehetősen ismert volt, hogy Hitler következő célja a cseh állam, illetve a Szudéta-vidék annexiója lesz. Nem volt mit csodálkozni azon, hogy a csehszlovák kormánynak magának kellett kieszközölnie a németek megnyugtatónak csak nehezen nevezhető biztosítékát, a határokat illetően. A német-magyar határ elismertetésére azonban a csehekhez hasonlóan a magyar kormánynak is külön lépéseket kellett tennie. Március 14. után Sztójay berlini követ hozta szóba a garancia kérdését állomáshelyén. Erdmannsdorff budapesti német követ erre hivatkozva közölte Kányával, hogy a magyar-német határt magától értetődőnek ismerik el. Kánya nem kis megütközésére azonban hozzátette: a birodalmi kormány kéri, hogy a garanciát ne hozzák a nyilvánosság tudomására. Miután Kánya ragaszkodott hozzá, hogy a német deklarációt a közvélemény elé tárják, március 22-én Karl Werkmeister ügyvivő, a budapesti német követség tanácsosa megismételte, hogy a birodalmi kormány elismeri Magyarország határainak sérthetetlenségét. 109 Wilhelmstrasse. I. m. 117. sz. Vö. még Kerekes Lajos: Anschluss 1938. Ausztria és a nemzetközi diplomácia 1933-1938. Budapest, Akadémiai, 1963. 384-385. 110 Akten zur deutschen auswärtigen Politik. 1918-1945. Serie D (1937-1945). Band V Polen, Südosteuropa, Lateinamerika, Klein- und Mittelstaaten. Juni 1937 - März 1939. Baden-Baden, Imprimerie Nationale, 1953. 182. sz. Erdmannsdorff távirata a Külügyminisztériumnak (1938. március 16.). 216. 1. lábjegyzet. 111 Tilkovszky Lóránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században. Debrecen, 1998, Csokonai. 72.
