Századok – 2004

Közlemények - Tóth Imre: Nyugat-Magyarország és Burgenland a német külpolitikában (1922–1939) VI/1327

NYUGAT-MAGYARORSZÁG, BURGENLAND ÉS NÉMETORSZÁG-1331 lalására, és úgy kombináltak, hogy Németország nem teszi majd presztízskérdés­sé Burgenland hovatartozását. Még a kevésbé optimisták is bíztak azonban egy újabb népszavazás bázisán nyugvó határmódosítás lehetőségében. A tisztánlátást zavarta, hogy a német aktuálpolitika — ha érdekei úgy dik­tálták — esetenként meglehetősen szabadon bánt Burgenland ügyével. A kérdés magyar részről történt felmelegítését 1925 körül nagyban elősegítette, hogy épp ez idő tájt — addig először — német hivatalos részről is valamelyes biztatásban részesítették a magyar igényeket. A Wilhelmstrasse magyarországi megbízottja, Johannes Welczeck nyíltan kezdte hangoztatni, hogy országa elismeri a Burgen­landra vonatkozó magyar igényeket az anschluss esetén, és ebből nem csinált tit­kot osztrák diplomatatársai előtt sem.14 A tartományról való jövőbeni lemondást azzal magyarázta, hogy a leendő Nagy-Németországnak elemi érdeke lesz min­dent elkerülni, ami keserűségre adna okot vele szemben Magyarországon.1 5 El­képzelhető, hogy Berlinből megpróbáltak kedvező anschluss-hangulatot kelteni a magyar közvélemény körében, Ausztria mindenesetre értetlenül állt a nyilatko­zatokkal szemben. A német sugallatban rejlő esetleges zsarolási szándékot nem ismerték fel, és nem gondoltak rá, hogy emiatt, az addigiaknál jobban elköte­lezzék magukat az egyesülés gondolata mellett. Csak találgatni tudták, milyen valódi indítékok állhatnak a német külpolitika, számukra cseppet sem kedvező üzenete mögött. Az osztrákok szerint a magyar sajtóban ez idő tájt megjelent cikkek egy ré­sze is német sugallatra született. Konkrétan utaltak az Új Nemzedék Berlinből datált egyik írására, melynek forrása, szerintük igazából a budapesti német kö­vetség volt. Franz Calice, a Cnoblochot 1922 végén felváltó, új budapesti osztrák követ meg volt róla győződve, hogy német kollégájának színeváltozása jórészt Paul von Hindenburg elnök megválasztásával áll összefüggésben. Mint írta, a ma­gyar szélsőséges nacionalista politikával szemben korábban rendkívül kritikus Welczeck az utóbbi időben egyre jobban eltávolodott régi önmagától és felhagyott a magyarok bírálatával. A német követ magatartásán megütköző Calice és Theo­dor von Hornbostel ráadásul többszöri tájékozódást követően is olyan benyomások­kal távozott Welczecktől, hogy nyilatkozatai Berlin közvetlen utasítására hangzottak el.16 Azt sajnos nem részletezte, hogy a német fővároson belül kik instruálták Wel­czeckéket. Ha a nyilatkozatok valóban Hindenburg megválasztásával voltak kapcso­latosak, akkor Bécsben tartani lehetett attól, hogy a német és a magyar jobboldali politikai körök kapcsolatai állnak a háttérben. Az 1925. július 3-i osztrák követi jelentés ezért is számolt be nyugtalanság­gal telve Gömbös Gyula németországi magánlátogatásáról. A radikális nézetei és nyugat-magyarországi ténykedése miatt az osztrákok érdeklődésének középpont­jában álló politikus májusban, Hindenburg elnökké választásakor tartott beszé-14 Tilkovszky Lóránt: Az 1920-as évek magyarországi külpolitikája a budapesti osztrák követ­ségjelentései tükrében. In: In Memóriám Barta Gábor. Tanulmányok Barta Gábor emlékére. Szerk. Lengvári István. Pécs, JPTE Továbbképző Központ, 1996. 414. 15 Franz Calice budapesti osztrák követ jelentése Heinrich Mataja a külügyminiszternek (1925. július 10.) NPA, Kt. 17, Österreichische Vertretungsbehörden im Ausland. Politische Berichte der Österreichischen Gesandschaft in Budapest, 55/pol. (fol. 584-585.) 16 Uo. Hincanburg a szociáldemokrata Friedrich Ebért 1925-ben bekövetkezett halála után lett köztársasági elnök. Megválasztásával jelentős jobbratolódás ment végbe a német belpolitikában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom