Századok – 2004
Közlemények - Tóth Imre: Nyugat-Magyarország és Burgenland a német külpolitikában (1922–1939) VI/1327
1330 TÓTH IMRE ció és munkanélküliség pedig belpolitikai válságot idézett elő. Németország számára csak a Ruhr-vidék 1923-as francia megszállását követően, a Dawes-terv révén bekövetkező pénzügyi szanálás után nyílt meg a felemelkedés perspektívája. Ekkor kapott nagyobb hangsúlyt a Német-Ausztriával való egyesülés is a német politikai gondolkodásban.9 Fontos megjegyezni, hogy a weimari köztársaság gyakori kormányváltásai közepette a húszas években a külpolitika irányítását viszonylagos folyamatosság jellemezte. Ennek lényeges személyi feltétele volt, hogy a külügyminisztérium élén 1923-tól 1929-ig a néppárti Gustav Stresemann állt, államtitkára pedig mindvégig Carl Schubert volt.10 Stresemann 1925 januárjában kifejtette, hogy Németország célja olyan birodalom megvalósítása, melynek politikai határai magukba foglalják Közép-Európa mindazon zárt német településterületeinek lakosságállományát, melyek a birodalomhoz kívánnak tartozni. A német külügyek irányítója egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy az anschluss nemcsak előnyökkel, hanem számottevő hátránnyal is járna számára Németország számára. (Stresemann a katolikus befolyás várható erősödésére, az osztrák szocialista és klerikális pártok túlsúlyának növekedésére valamint a bajor és osztrák területek Poroszországgal szembeni hegemóniájára figyelmeztetett.)1 1 Mindez nem gátolta meg, hogy — főleg gazdasági téren — egyre élénkebb együttműködés jöjjön létre a két állam között. Az évtized közepén ráadásul az osztrák Seipel-kormány is módosított korábbi anschluss-ellenes politikáján, s bár a vezető politikusok hangoztatták, hogy az egyesülés még nem aktuális, a gyakorlatban egyre több és egyre egyértelműbb állásfoglalás, sőt megállapodás született, mely a két állam közeledését szolgálta.12 Ezek a folyamatok felvetették annak a kérdését, vajon hogyan ítélik meg a nyugat-magyarországi (burgenlandi) problémát az osztrák-német határ túloldalán. A dolog egyik lényeges mozzanatáról, a soproni népszavazásról mindenesetre a németek is az osztrákokhoz hasonlóan nyilatkoztak. Fürstenberg budapesti német követ szerint az eszközök ismeretében egyáltalán nem az a csoda, hogy a szavazás Magyarország javára dőlt el, hanem az, hogy ez csupán a voksok 63 százalékának megszerzésével sikerült. Állítása szerint a magyarok pirruszi győzelmet arattak, az erkölcsi sikert Ausztria mondhatja magáénak.13 Ami a kérdés egészét illeti, német részről többször is hangot adtak annak, hogy az anschlusst Burgenland megtartásával, azaz a nyugati magyar határok revíziója nélkül képzelik el. Magyar oldalon azonban sokan bíztak ennek az ellenkezőjében. Reményeik szerint, ha Ausztria és Németország a nem oly távoli jövőben egyesül, legalábbis egyeztetések kezdődhetnek a német kormánnyal Nyugat-Magyarország ügyében. Többen hivatkoztak a német nacionalisták korábbi állásfog-9 Andreas HUlgruber: Das Anschlussproblem (1918-1945) - aus deutscher Sicht. In: Deutschland und Österreich. Ein bilaterales Geschichtsbuch. Hrsg. von Robert A. Kann, Friedrich Prinz. Wien-München. Jugend und Volk, 1980. 163. 10 Fejes Judit: Magyar-német kapcsolatok 1928-1932. Budapest, Akadémiai, 1981. 14. 11 Hillgruber: i. m. 164. 12 Kerekes Lajos: Ausztria története 1918-1955. Budapest, Akadémiai, 1966. 48-49. 13 Fürstenberg budapesti német követ beszámolója a külügyminisztériumnak (1921. december 21.). Politisches Archiv des Auswärtiges Amtes, Berlin (PAAA), Abt. Il.b, Akten betreffend: Die westungarische Fragen, Bd. 3, Pol. 6, Österreich-Westungarn, vom Oktober 1921-Dezember 1923, R73414.
