Századok – 2004

Közlemények - Tóth Imre: Nyugat-Magyarország és Burgenland a német külpolitikában (1922–1939) VI/1327

NYUGAT-MAGYARORSZÁG, BURGENLAND ÉS NÉMETORSZÁG-1329 is meggyőződhetett róla, hogy magyar felkelő csoportok körében még mindig felbukkantak német tisztek.5 Az osztrák külpolitika megkísérelte meggyőzni a magyar sovinisztákkal kacérkodó német nemzeti köröket, hogy tevékenységük sok százezer német egzisztenciájának veszélyeztetésére is alkalmas. A Ludendorff-féle társaság meggyőzése során elsősorban az Ausztriában megjelenő alldeutsch sajtóorgánumok segítségét, és burgenlandi nagynémet politikusok közbenjárását igyekeztek felhasználni.6 Arról Bécsben nem tudhattak, hogy a Gömbös megbízásából Németországban eljáró Kozma Miklós nem sok bíztató hírt hozott a szétzilált és a magyar ügy támogatására teljesen alkalmatlan ottani szélsőjobboldali csoportosulásokról. Az idő haladtával ráadásul a magyarországi kommunista hatalomátvétel lehetősége is egyre inkább a ködbe veszett, ami 1921-hez képest nyilván más megvilágításba helyezte a burgenlandi kérdést a német radikálisok szemében, (erről Gömbös személyesen győződhetett meg 1925. évi berlini útja alkalmából.) Ausztriában a napi politikai gondolkodás is gyakran várta a burgenlandi problémák megoldását Németország égisze alatt. A Sopron megszerzésének gondolatát dédelgető osztrák elképzelések nagyobb része szintén a német külpolitika függvényeként kezelte a kérdést. A versailles-i békerendszer leglényegesebb eleme az egykori Német Császárság birodalmi pozíciójának megvonása volt. Ennek részeként megszüntették az általános hadkötelezettséget, a hivatásos hadsereg létszámát pedig százezer főben határozták meg. A katonai meggyengítés mellett az állam területének egyhetedét, lakosságának tizedrészét szakították le, és gazdasági szankciókat vezettek be vele szemben.7

A győztesek — elsősorban a franciák — törekvései ellenére azonban Németország változatlanul rendelkezett mindazokkal az eszközökkel (hatalmas államterület, jelentős lakosság, a válságjelenségek ellenére óriási gazdasági potenciál), melyek segítségével újra az európai hatalmi rendszer fontos elemévé válhatott. Az Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország kiesésével ráadásul csak idő kérdése volt, hogy a korábbinál is komolyabb szerepet töltsön be Közép-Kelet-Európa térségében, így paradox módon az első világháború nyertese legyen.8

Az 1920-as évek elejére azonban drasztikusan leszűkült Németország külpolitikai akciórádiusza. Az Inn túlpartjáról átszűrődő hatások így inkább csak az évtized második felében erősödtek föl, hogy azután a következő évtizedben elemi erővel törjenek utat maguknak. Ε jelenségek elsődleges mozgatója az osztrák-német egyesülés kérdése volt. 1919-ben Bécsnek és Berlinnek is kényszerűen tudomásul kellett vennie az anschluss tilalmát. A versailles-i békeszerződés után elsősorban a jóvátétellel, a katonai klauzulákkal és a területi veszteségekkel kapcsolatos problémák álltak a német külpolitika homlokterében. A gazdaság dezorganizációja, a növekvő inflá-5 A berlini osztrák követség jelentése a Alfred Grünberger külügyminiszternek (1923. január 14.). NPA, Kt. 802, Liasse Ungarn 4/5, Z.36/1.1923. 6 Uo. 7 A pénzügyi korlátozások mellett előírták a német széntermelés hatvan százalékának elszállítását tíz éven keresztül, valamint a kereskedelmi flotta kilencven százalékának és szinte az összes modern mozdonynak az elkobzását. Németország nemzetközi szerződései 1918-1945. Dokumentumgyűjtemény. Összeállította: Németh István. Budapest, Universitas, 1994. 6. 8 Vö. Pritz Pál: Magyar-német viszony 1918-1945. Limes 2002. 1. sz. 7.