Századok – 2004
Tanulmányok - Karsai László: A magyarországi zsidótörvények és rendeletek 1920–1944 VI/1285
A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓTÖRVÉNYEK ÉS RENDELETEK, 1920-1944 1 293 zőkönyve indoklása szerint: „Elismeri a jogügyi és pénzügyi bizottság, hogy a kecskeméti barackpálinka európai, sőt mondható világhírre szert tett neve jórészben Führer Izidor propaganda munkájának és ezzel kapcsolatos áldozatkészségének a következménye és tekintettel továbbá arra, hogy az ő költségén újjáépített városi szeszfőzde az ország legmodernebb szeszfőzdéjének tekinthető és végül tekintettel arra, hogy az érvényben lévő jogszabály és bírói gyakorlat értelmében szerződés megszűnése esetén a jóhiszemű szerződő féllel szemben az eredeti állapot állítandó helyre és a város az ily szerződő féllel szemben jogtalanul nem gazdagodhatik" - végül a korban igen tekintélyesnek számító 30 ezer pengő összegű végkielégítést szavaztak meg Führer Izidornak. Más kérdés, hogy a belügyminiszter és a pénzügyminiszter még két évvel később, 1941 novemberében sem tudott dönteni: Führer Izidornak Kecskemét városa kifizetheti-e a 30 ezer pengőt. Az iratokból úgy tűnik, hogy Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter volt az, aki a kifizetést ellenezte, míg Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter elfogadta Kecskemét város érveit.41 Zsidók iparengedélyét nem csak az illetékes iparhatóság, vagy a pénzügyigazgatóság, vagy a helyi közigazgatási hivatal vezetői vonhatták el. A harkányi körjegyző 1940 júliusában arról tájékoztatta feljebbvalóját, a siklósi járás főszolgabíráját, hogy Balázs János pincér Fleischer Aladár harkányi lakostól három és fél évre bérbe vette a „Kakukk" vendéglőt, évi 2.000 pengőért, miután a Honvédelmi Minisztérium Fleischertől „az italmérési jogot megvonta, mert zsidó és a határsávban lakik."42 A magyai' zsidókat hátrányosan megkülönböztető jogszabályokat nem csak abból a szempontból lehet vizsgálni, hogy a zsidó, vagy zsidónak minősített magyar állampolgárokra hogyan hatottak. 1941. szeptember 19-én a pécsi elsőfokú közigazgatási hatóság elutasította Grünbaum Vilmosné, sz. Kovács Ilona kérvényét, hogy férjétől megvont iparigazolványt átvehesse. Az indoklás szerint a kérvényező „iparát nem személyesen, hanem olyan személy részére kívánja folytatni, aki saját személyében nem kaphatna iparigazolványt-" Az őskeresztény, Kovács Ilona öt éves és hat hónapos gyerekei, valamint 60 éves édesanyja eltartására hivatkozva 1941 októberében fellebbezésében kérte a pécsi I. fokú iparhatóságtól, hogy a férjétől, (a zsidó) Grünbaum Vilmostól megvont rövidáru, kötött, szövöttáru, úri és női divatáru stb. kereskedésre jogosító iparigazolványt átvehesse. Mint kérvényében írta: „Amikor én férjhez mentem, szó sem volt zsidótörvényről, és sem a törvény, sem a társadalom ebben semmiféle kivetni valót nem talált. Házasságomból két gyermekem született. Mindketten szülői eltartásra szorulnak- A törvénynek nem lehetett az a szándéka, hogy én és gyermekeim, akik keresztények vagyunk, és akiket épp ezért a törvény teljes jogúaknak ismer el, elessünk megélhetésünket biztosító kereseti lehetőségtől. Nem másnak a részére akarom az ipart gyakorolni, hanem azért akarok dolgozni, hogy édesanyámat és két kisgyerekemet eltarthassam, mert ezeknek nem tudom még megmagyarázni, hogy van egy zsidótörvény-" Kovács Ilona, gyerekei életkorából következtethetően 1935 tájékán 41 MOL, Belügyminisztérium általános iratai (a továbbiakban: Κ 150), 1941-IV-18-150.400. 42 BML, Siklósi járás főszolgabírájának iratai, 4071/1940.
