Századok – 2004
Tanulmányok - Karsai László: A magyarországi zsidótörvények és rendeletek 1920–1944 VI/1285
1294 KARSAI LÁSZLÓ amikor Engel Richárd egyik gazdasága tűzifát akart eladni, és egy „városi szerv" felhívta a figyelmüket arra, hogy ehhez már nincs joguk. A fellebbezés a polgármester elé került, aki elfogadta az elsőfokú iparhatóság álláspontját, és elutasította a kérvényt. Az 1942. január 15-én aláírt határozat ugyanazt emeli ki, amiről mái· az Engel fivérek 1941. májusi beadványukban is említést tettek: tüzifakereskedői engedélyüket azzal veszítették el, hogy a kereskedelmi miniszter nem vette föl őket az ilyen cikkel kereskedni jogosultak listájára. Február közepén az Engel fivérek panaszos levélben fordultak a polgármesterhez, melyben előző beadványaikból már megismert érveiket adták elő. Levelükben kiemelték, hogy a polgármesteri véghatározat azért is téves, mert azzal érvel, hogy cégüket azért nem jelölték ki tüzifakereskedésre, mert az 1939:IV tc. hatálya alá tartozó, tehát zsidó cég. Mint arra némi éllel a panaszos levél írói rámutatnak, azt csak a kereskedelmi miniszter úr tudhatja, hogy egyes cégeket miért nem jelölt ki, de a rendeletben még csak utalás sincs a zsidótörvényekre vagy vonatkozó rendeletekre. A pécsi polgármesteri iratok között nincs nyoma annak, hogy az Engel fivérek kaptak-e választ panaszos levelükre. De hogy egy nagy múltú, gazdag zsidó vállalkozást ilyen eszközökkel nem lehet gyorsan tönkretenni, arról az „Engel Adolf és fia továbt)árusítási eng. kér" feliratú dossziéban még található iratok is tanúskodnak. A következő beadvány már özv. Engel Róbertnétől származik, aki arról tájékoztatta a „Tekintetes I. fokú Iparhatóság"-ot, hogy férje 1943. július 30-án elhunyt, és bejelentette, hogy özvegyi jogon a gőzfűrész, tüzifaaprító, gőzfürdő és fakereskedői iparokat tovább folytatja. Az illetékes hatóság első fokon azzal utasította vissza a bejelentést, hogy az eredeti iparengedélyek ; közkereseti társaság nevére szóltak, ilyennek pedig sem házastársai, sem lemenői ( nem lehetnek. ι Dr. Greiner József, a cég jogi tanácsadója fellebbezésében felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy a közkereseti társaságnak valóban nincs özvegye, viszont vannak tagjai, természetes személyek, ez utóbbiaknak adott esetben viszont lehetnek özvegyeik is. Az érvelés annyira meggyőző lehetett, hogy az ipar- 1 igazolványt 1943 október végén kiadták Engel Róbert özvegyének. A Központi Statisztikai Hivatalnak 1944 októberében küldött értesítésből derül ki, hogy Engel Róbert testvére, az üzem társtulajdonosa, Engel Richárd, „a német rendőrség értesítése szerint" 1944-ben meghalt. Az utolsó kérvény dátuma 1945. szeptember 20. Ebben dr. Engel Róbertné azt kérvényezte a pécsi iparhatóságtól, hogy elhunyt férje fa-, tűzifa- és épületanyagok kereskedésére szóló iparengedélyeit folytathassa. Mint kérvénye indoklásában megírta: „A fenti iparokra boldogult férjemnek volt iparengedélye, de a deportálásom következtében, annak [ti. férjének - K. L.] halála után nem volt módomban azt eddig megszereznem."40 Nagy múltú, erős cégek, különösen, ha a helyi hatóságok is elismerték érdemeiket, viszonylag jelentős összegű kártérítéshez juthattak az árjásítási procedúra során. A kecskeméti városi hatóság, a II. zsidótörvény előírásaira tekintettel, 1939 őszén a helyi szeszfőzde ipái-jogosítványát az üzemben tartó Führer Izidortól megvonta. A városi törvényhatóság kisgyűlésének szeptember 27-én kelt jegy-40 BML, Pécs város polgármesterének iratai, 383/1946.
