Századok – 2004

Közlemények - Balogh Piroska: „Comiunctio interna organica”. Schedius Lajos állam- és társadalomelmélete a kora-reformkorból V/1229

1236 * BALOGH PIROSKA értelemmel irányított erő metaforikus megfelelője: „corpus" = 'adottság', „concordia corporis" = 'értelemmel használt adottság'. A Phaidrosz dialógusában Szókratész kimondja, és Phaidrosz is elismeri ama propozíciót, miszerint „minden beszédnek olyan felépítésűnek kell lennie, mint egy élőlénynek, amelynek összeillő testalkata van, úgyhogy nem hiányzik se feje, se lába, hanem törzse van és végtagjai, amelyek egymáshoz és az egészhez illenek". Ez a propozíció az előző szövegcsoporttal kapcsolatban ismertetett allegorikus értelmezésre épül: a jó beszéd feltétele a beszédrészek közötti „concordia", mely viszont a részek arányainak és funkcióinak megfelelő volta biztosít. Szókratész érvelése azonban elutasítja ezt a szillogizmust, mely a rétorikát a mérnöki mesterség egyik alfajaként jelölné meg. Mint argumentációja mutatja, az ő értelmezésében is a beszédrészek concordiája a jó beszéd feltétele, csakhogy e „concordia" a beszédet szervező értelemmel, mégpedig nem racionális, hanem daimoni ihletettséggel azonos. Azaz ebben az interpretációban is a corpus — 'adottság' (a szerkesztés mesterségbeli fogásai), „concordia corporis" = 'értelemmel használt adottság' (daimóni ihletettség biztosította szerves egybetartozás, belső szerkezet) metaforikus sémája van jelen. A Xenophón-szöveg szintén Szókratész szavait, illetve annak kétféle interpretációját idézi. A szókratészi metafora szerint ahogy „az emberek maguk távolítják el a körmüket, a hajukat, a bőrkeményedéseiket", éppúgy „mit sem ér a barátok jóindulata, ha nem tudnak segíteni, és csak azok méltók a megbecsülésre, akik ismerik a szükséges dolgokat, és el is tudják őket magyarázni". Szókratész vádlói mindezt úgy interpretálták, hogy Szókratész „így elhitette társaival, hogy hozzá képest mások semmit sem érnek", míg Xenophón értelmezésében mindez azt jelenti, hogy a „ha valaki azt akarja, hogy apja, testvére vagy bárki más tisztelje, ne hanyagolja el, baráti érzésében bízva, hanem próbálja meg a lehető leghasznosabbá tenni magát annak számára, akinek a megbecsülésére számít". A metafora értelmében a „corpus" (ellentétben a republikánus érveléssel) nem a priori egység, mely megbonthatatlan (hiszen egyes részei eltávolíthatók), hanem egységét az a „concordia" biztosítja, mely a tagok értelmes, nem öncélú, hanem egymás hasznára történő önkéntes (!) tevékenységéből származik. A „corpus" = 'az összetartozás adottsága', „concordia corporis" = 'az adottságok értelmes összehangoltságából származó összetartozás' metaforikus sémájának jelenléte mellett ez esetben a két eltérő értelmezés egybevetése is érdekes. Szókratész vádlóinak interpretációja konkretizál, a szöveg aktuális jelentését, sensus litterarisát keresi (s voltaképp igen megtisztelő Szókratészre nézve, amennyiben elismeri, hogy az értelmes összetartozás kritériumának legjobban Szókratész viselkedése felelt meg), míg a szerző interpretációja a szöveg sensus accommodatusát próbálja megragadni, amennyiben általános, ontologikus tanulságot von le a metaforából. Az előző szövegcsoportban tehát a test mint rendezett mikrokozmosz vált determinált társadalmi rend allegorikus megfelelőjévé, e szövegekben nem a „corpus" rendezett mivolta, hanem a rendet biztosító „concordia corporis" került a metaforikus megfeleltetések centrumába —