Századok – 2004
Tanulmányok - Sahin-Tóth Péter: Lotaringia és a tizenöt éves háború V/1149
1150 SAHIN-TÓTH PÉTER Hasonlóan komplikált volt a szóban forgó territóriumok hűbérjogi státusa is. A Karoling Birodalom felbomlásakor létrejövő Lotaringiai Hercegség, illetve Bari Grófság (1354-től hercegség) eredetileg a Német-római Birodalom integráns részének számított. A középkor végére azonban meglazultak a birodalomhoz fűződő szálak. Ezzel egyidőben egyre erőteljesebben érvényesült a francia monarchia befolyása a térségben. Bar grófja 1301-ben el kellett hogy ismerje a francia király hűbéri fennhatóságát minden, a Meuse (Maas) folyó bal partján fekvő birtokára (Barrois mouvant). Ezzel a francia uralkodó jogalapot szerzett arra, hogy tetszése szerint beavatkozzon a két szomszédos hercegség ügyeibe.5 1552-től még nyomasztóbbá vált a hatalmas nyugati szomszéd jelenléte. II. Henrik francia király (1547-1559), kihasználva V Károly császár szorult helyzetét, a német protestáns fejedelmekkel kötött chambord-i szerződés (1552. január 15.) értelmében, ellenállás nélkül megszállta és „védelme" alá vonta a három birodalmi várost. így gyakorlatilag lehetetlenné vált egy területileg összefüggő lotaringiai állam kiépítése. Az egymást követő hercegek, II. René (1473/1480-1508), Antal (1508-1544), I. Ferenc (1544-1545) és III. Károly (1545-1608) abban a hatalmi konstellációban, amely egyik oldalról a Valois-k francia államával, a másikról a német-római császári és spanyol királyi címet is birtokló Habsburgok burgundi (Németalföld és a Franche-Comté) tartományaival tette Lotaringiát szomszédossá, érthetően az óvatos egyensúly-politikában látták a túlélés zálogát. A 16. század első felében ez inkább francia orientációt jelentett, amit vélhetőleg az erősödő Habsburg-hatalommal szembeni gyanakvás motiválhatott. A lotaringiai hercegek, mint a továbbiakban erre részletesebben kitérek, a 15-16. század fordulóján jutottak abba a helyzetbe, hogy megkíséreljék jogilag is elismertetni kvázi-szuverén státusukat a császárral és a Német-római Birodalommal szemben. Ezt viszont éppen attól a Habsburg uralkodótól, V Károlytól, kellett kicsikarnia Antal hercegnek, aki a burgundi hercegek örököseként amúgy is fenyegető szomszédnak tűnt. A francia orientációnak számos kézzelfogható jele volt. A 16. század folyamán uralkodó három herceg Antal, Ferenc és III. Károly is a francia udvarban nevelkedtek.6 Antal és testvére Claude, illetve később III. Károly is a francia királyi dinasztiából házasodott.7 Uralkodókként is gyakran fordultak meg a francia udvarban. III. Károly 1570 és 1575 között például négy alkalommal.8 Antal háborúzott is a francia kirá-5 Masson: i. m., 32-33. Girardot, Alain·. Entre France, Empire et Bourgogne (1275-1508). In: Parisse, Michel szerk.: Histoire de la Lorraine. Toulouse, 1978. 191. 6 Calmet: Hist, de Lorraine... 5. köt., 442., 468-469., 632-633 és 717-719. Igaz, hogy III. Károly gyámjait II. Henrik gyakorlatilag kényszerítette, hogy az ifjú herceget a francia udvarba küldjék. Calmet·. Hist, de Lorraine... 5. köt., 668-670. Masson: i. m., 48-49., 50. Duvernoy, Emile: Nicolas de Lorraine, comte de Vaudémont, duc de Mercoeur. In: Mémoires de l'Académie de Stanislas, 186 (1935-1936), 6. sorozat, 23. köt., 11. 7 Antal és Claude a francia kirátyi család oldalágából választottak feleséget. Antal Renée de Bourbont (az esküvőre 1515. május 15-én került sor Amboise-ban), az árulása miatt elhíresült Charles de Bourbon connétable húgát, míg Claude a család Vendőme-ágából származó Antoinette de Bourbont vette feleségül 1513-ban. Calmet: Hist, de Lorraine... 5. köt., 477., 480. Constant Jean-Marie: Les Guise. Paris, 1984. 21. Lemonnier, Henry: Charles VIII, Louis XII et François Ier . Les guerres d'Italie 1492-1547. Paris, 1982 [reprint]. In: Lavisse, Ernest szerk.: Histoire de France des Origines à la Révolution. 5. köt. 1. rész. [első kiadása: Paris, 1911.] 223. III. Károly nősülésére az előző jegyzetben említett körülmények nyomták rá bélyegüket. Esküvőjére Claude de France-szal, II. Henrik lányával 1559. január 22-én került sor Párizsban. Calmet: Hist, de Lorraine... 5. köt., 725. 8 Poull, Georges: La Maison Ducale de Lorraine. Étude historique, biographique et généalogique des Branches aînée, cadettes et illégitimes de cette Maison. Les cahiers d'histoire, de biographie et de généalogie, 3. Rupt-sur-Moselle, 1968. 42.
